kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMár megnyílt, de még nincs teljesen kész a Genfi Autószalon

Már megnyílt, de még nincs teljesen kész a Genfi Autószalon

Bár elvileg már hétfő délután megnyitotta kapuit a 83. Genfi Autószalon, akkor még csak épülőfélben volt. Mára azonban már teljes pompa várható.


Érdekes kép fogadta a 83. Genfi Autószalonra már az első sajtónapon, hétfő délután kilátogató újságírókat, így az európai autós zsurnaliszták elitjét jelentő Év Autója zsűritagokat is. Miközben a szalon előcsarnokában a voksolók szavazatait publikus vetítéssel összesítették – s közben percről perce élesebben rajzolódott ki a Golf fölényes győzelme, a márkák egy része még javában építette standját, gyakorlatilag a fal túlsó oldalán.[BANNER type="1"]



Koncepcióautók és daruskocsik egyaránt mozogtak a csarnokban, a parkolóban pedig McLaren MP4-esekből féltucatnyi szaladgált, persze a standon majd nyilván az akkor még kamionbelsőben lapuló P1 lesz a legfőbb attrakció. Nem csak a P1, az újdonságok zöme hétfő délután még nem volt látható. Volt persze stand, ahol épp leleplezték a legféltettebben őrzött frissességeket is, hiszen mindent el kell próbálni, be kell állítani a fényeket, be kell gyakorolni a sajtótájékoztatókat. Tudni kell, hogy hova kell mutogatni beszéd közben. Vicces, de még a visszaszámlálásokat, illetve a „Figyelem, most kezdődik a sajtókonferencia! szignálokat is szépen kipróbálták a mindenre figyelő „píárosok és marketingesek. Közben néhol még polírozta az autókat a háttérszemélyzet, máshol még fúrták, faragták a standokat, s azt is szemügyre vehettük, amint a hoszteszeknek is rendre komoly eligazításokat tartottak a szakma nagyjai.



Mindezt azért, hogy ma reggel, amikor a tegnap délután még kopár lépcsőkön ha nem is bársony, de szőnyeg fut majd végig, amikor mindegyik márka büszkén mutatja majd legfrissebb újdonságait, akkor minden teljesen profi legyen, hiszen az nem kétséges, hogy a Genfi Autószalon az év legjelentősebb autós seregszemléje.



Genf 2013 címkével már eddig is, tegnap is szép számmal jelentek meg anyagaink, de az igazi információdömping ma kezdődik majd. Az első gyors szemle után elmondható, hogy a Renault Clio Grandtour élőben nagyon mutatós, a Toyota Auris Hybrid Wagon szintén telitalálat. Amúgy pedig temérdek újdonság lesz. Csak a Renault-nál Captur, Scénic Xmod és frissített Scénic, Clio RS sorakozik, s talán még nem is sikerült az összes újdonságot felderíteni. A Nissannál vadonatúj Note, európai, 199 kilométeresre növelt hatótávú, áprilistól 9 millió forinttól állítólag már nálunk is rendelhető Leaf (meg persze Juke és 370Z Nismo, Juke n-tec, Resonance koncepció), a Mercedes standján A 45 AMG, frissített E-osztály és még számos újdonság pózol. És ott a Qoros, melynek standján a legrészletesebb eligazítást hallhattuk, a kínai márka – túlnyomórészt, vagy talán kivétel nélkül európai – kollégáinak az utolsó négyzetméterig és a legapróbb részletekig leírták, hogy a keddi prezentáción mi, hol, miként lesz, miközben a reflektorfényben a Qoros 3 áll majd. És jártunk a SsangYongnál is, ahol élőben is láthattuk az új Rodiust. A fotó megvan róla is, ma azonban egyebekre fogunk koncentrálni!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek