Kívülről nemigen lehet megkülönböztetni az 540C-t és az 570S-t, modellnevük teljesítményükre utal lóerőben kifejezve
Hamarosan piacra lép az idén tavasszal bemutatkozott McLaren 570S, illetve az annál olcsóbb és szerényebb erejű, 3,8 literes, ikerturbós V8-asából 570 helyett „csak 540 lóerőt előcsalogató, ám 150 kilogrammal könnyebb, olcsóbb 540C. Míg előbbi 3,2, utóbbi 3,5 másodperc alatt képes 100 km/órára gyorsítani – pedig nem is összkerékhajtásúak, élményautóhoz hűen hátul kaparnak.
A kész autókat most még nyúzzák egy kicsit, hogy kiderüljön, minden kárpitrögzítés megfelelő-e, bírják-e a ragasztók a hőséget és a fagyot is
Most viszont az a nagy, és bizonyára sok olvasónk számára üdvözítő hír, hogy a modellek masszív gyári tesztelést követően már az előgyártás fázisába léptek, hogy aztán őszre hibátlan jellemzőkkel érhessenek a szalonokba. A tesztpéldányokon már az utolsó simításokat végzik, s most egy videót is mutat a gyártó, hogy miként kell elképzelni a több mint félmillió kilométeres tesztsorozatot, ami Arizona és Nevada sivatagjaitól a sarkköri fagyig egyaránt próbára tette az új modelleket.
[BANNER type="1"]
„Az előgyártás az egyik legfontosabb és leginkább meghatározó lépése a modellfejlesztésnek. Bár eddig is temérdek autót, temérdek körülmény között teszteltünk, és így az új modellek minden részegységét próbára tettük már, most először vallatunk olyan autókat – szintén mindenféle körülmény között – amilyeneket a vevők is kapnak majd. – nyilatkozta Andreas Bareis, a McLaren minőségért felelős igazgatója az utolsó tesztekhez készített autók kapcsán. A fejlesztés e fázisa után már csak apró módosítások várhatók, a képeken gyakorlatilag a kész autók láthatók, a videóban az a motorhang hallható, amit majd a vevők is megkapnak. Irigyelhetjük őket, de nem kevésbé a gyári tesztpilótákat.













































