hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMaradt még pénz, marad hát a villanyautók ártámogatása

Maradt még pénz, marad hát a villanyautók ártámogatása

Több mint 3000 villanyautó 1,5 millió forintos vásárlási támogatására van keret. Eddig 228 pályázat érkezett be, év végéig lehet még pályázni.




Tavaly ősszel jelent meg a villanyautók 1,5 millió forintos ártámogatása, ám az arra szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült lehívni, meg persze az idei 3 milliárdot sem. Így aztán a korábban május 1-ig kiírt támogatási időszakot meghosszabbítják.


Mint az az NGM Jedlik Ányos tervről adott tájékoztatójából kiderült: a tavaly októberben kiírt pályázat által eddig 228 autóra igényeltek támogatást, 167 kiadott támogatói okirat született, és 212 esetben már megítélték a támogatást. Keret még bőséggel van, hiszen a 2+3 milliárd forintos keretösszeg több mint 3000 villanyautó támogatását teszi lehetővé.


A kormány 2015 júliusában fogadta el az elektromobilitás elterjesztését szolgáló Jedlik Ányos tervet. Jelentős lépés volt a 2015. augusztus 1-jén hatályba lépett a zöld rendszám bevezetéséről szóló rendelkezés, továbbá az a szabályzás, hogy az elektromos autók után nem kell regisztrációs adót, cégautóadót és gépjárműadót fizetni, valamint esetükben nincs forgalomba helyezési illeték.



Az önkormányzatoknak 2016 szeptemberében pályázatot írtak ki elektromos töltőállomások telepítésére, 75 pályázat érkezett be 409 töltőpontra, a támogatást minden jelentkező megkapta. A BKV már 20 darab tisztán elektromos meghajtású és nem mellesleg hazai gyártású és fejlesztésű Evopro Modulo autóbuszt vásárolt, illetve van egy kommunális hulladékszállítási projekt, ahol a szállítást elektromos meghajtású járművekkel végzik majd, és ha sikeres, tovább tudják bővíteni a programot – mondta el Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottsága közlekedési albizottságának ülésén kedden Budapesten.
[BANNER type="1"]
A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a visegrádi négyeket összehasonlítva Magyarország az élen áll, az országban 836 tisztán elektromos személygépkocsi van regisztrálva, és a tavaly kiírt pályázat ezt a számot még körülbelül 300-zal növeli. Csehországban 790, Lengyelországban 370, Szlovákiában pedig 340 tisztán elektromos meghajtású jármű van üzemben. A regisztrált elektromos töltőállomások száma viszont 205 Magyarországon, míg Lengyelországban 325, Csehországban 450, Szlovákiában pedig 440. Hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamatban lévő, illetve a tervezett intézkedések segítik majd a belföldi töltőállomások elterjedését. A helyettes államtitkár elmondta: készül a kormányrendelet az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről (erről a múlt héten írtunk), és a nemzetgazdasági tárca még az év vége előtt beterjeszti az elektromobilitási törvényt, amely az elektromobilitással összefüggő minden témakört összefog majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek