Ha soros hathengeres, akkor ugye BMW. Azért néhány kivétel is akad
Írtunk már korábban hathengeres használt autókról, de akkor egészen más szempontok vezéreltek. Most az sem baj, ha akár 15 éves, hiszen „egy jó soros hathengeres motorral ennyi idősen is kimegy a világból”, valamint „1,5 millió forint alatt nem érdemes autót venni”. Ezeket az alapvetéseket hallottam a közelmúltban egy autókereskedőtől, amelyek erősen elfogultságra utalnak a BMW termékei iránt. Kétségtelenül kiegyensúlyozott járáskultúra és máshoz nem fogható doromboló hangélmény jellemzi a soros hathengeres motorokat, de nyilván nem csak ez jelent egyedül jó alternatívát a használt autót keresőknek. Sebaj, gondoltam, azért megnézem, mi vár arra, aki e paraméterek alapján, legfeljebb 2 millió forintig választ autót. Már csak azért is, mert a kínálat alapján e szegmensben bár valóban egyeduralkodónak tűnik a BMW, azért néhány érdekes kivétel ugyancsak akad – ahogy az a 2002-ig visszatekintő táblázatból is kitűnik. Vagyis soros hathengeresek ide vagy oda, nem csak a BMW-k szemléje következik.
BMW SUV is kapható 1,5 és 2 millió forint között hathengeres motorral, illetve a 3-as és az 5-ös kínálatában is akad összkerékhajtású a megadott feltételekkel, legfeljebb 15 évesen
A legtöbb soros hathengeres modell tehát tényleg BMW emblémát visel, hiszen csak 3-asból 4 karosszériaváltozat – négyajtós, kombi, kupé és kabrió – közül választhatunk. Ráadásul ezek között éppúgy található összkerékhajtású, mint az 5-ös négyajtósai és kombijai sorában. Az e két típusnál kisebb és nagyobb BMW-k között viszont messze nincs már annyi hathengeres a használtautó-piacon. Egyetlen 130i akadt horogra a Használtautó.hu-n, és 730d-ből is csak pár darab kínálkozik, hasonlóan az X3-hoz és az X5-höz. Igaz, hogy V8-as motorral azért lenne 7-es és X5 is, no de ugye a V8 az már nem sorhatos. A SUV BMW-k mellett még egy Z4 roadster is elvihető a fenti feltételekkel.
3-as BMW-ből E46 és E90 egyaránt akad sorhatossal 1,5 és kétmillió forint között a Használtautó.hu[/url] hirdetései között
[BANNER type="1"]
A bő kínálatot adó 3-as és 5-ös eladó példányai között ráadásul nem csak benzines, hanem dízelmotorral is szép számmal akad hathengeres. Sőt, a 2,5 literes soros hathengeres BMW dízelt az Opel Omega utolsó nemzedéke is megkapta, ám ez mégsem fért bele a táblázatunkba. Pedig létezik belőle 15 évnél fiatalabb, ám ezek közül még a legdrágábbat is alig 1,2 millió forintért kínálják. Vagyis a BMW-motoros sorhatos Opel Omegák ma már egyszerűen túl olcsók ahhoz, hogy jók legyenek – legalábbis a fent idézett autókereskedő szerint. Más okból nem kerülhettek a felsorolásba a soros hathengeres benzinmotorral hajtott Toyota Suprák. Nem mintha túl sokat kínálnának belőlük eladásra, hiszen jelenleg egyetlen példány szerepel a Használtautó.hu adatbázisában. Ám ez egyrészt 2 millió forintnál is drágább, másrészt korban már jócskán túllépett a 15 éven, vagyis koros.
Nem mai csirke már az a Jeep Grand Cherokee, amiben soros hathengeres motor lapul
Talán kevéssé ismert, hogy Chevrolet Epica is készült soros hathengeres benzinmotorral. Kettő és 2,5 literes kivitelben egyaránt került ilyen motor a márka hajdani európai zászlóshajójába, még mielőtt dízelmotorral is megjelent a típus. A néhány eladásra kínált példányt 1,2 és 2,2 millió forint között árulják. A Chevrolet mellett persze még olyan márkák sorából is kerül ki sorhatos használtan, amelyek ma is jelen vannak hazánkban. A Lexus IS például máig létező típus, bár mostanában a négyhengeres benzinmotor társaként vagy turbófeltöltő vagy villanymotor pótolja a hiányzó hengereket. A táblázatban szereplő első IS viszont még azokból az időkből származik, amikor a Lexus a motor felépítése alapján is a BMW méltó ellenfeleként kellette magát. Így akkor 2,0 és 3,0 literes is készült a sorhatos benzinmotorból, bár utóbbi jóval ritkább, jelenleg nem is kínálnak ilyet itthon.
Kétségtelenül kívánatosabbá teszi a Chevrolet Epicát is a hathengeres soros motor, ha nem a fogyasztását nézzük
| Modell | Évjárat | Óraállás [km] | Vételár [Ft] |
| BMW 130i | 2006 | 74 000 | 1 990 000 |
| BMW 320i | 2002-2004 | 102 000-236 000 | 1 590 000-1 800 000 |
| BMW 320Ci | 2002-2004 | 61 000-273 000 | 1 500 000-1 999 900 |
| BMW 320 Ci Cabrio | 2002 | 180 000-205 000 | 1 790 000-1 990 000 |
| BMW 320i Touring | 2003-2004 | 146 000-249 000 | 1 550 000-1 800 000 |
| BMW 325ti Compact | 2002 | 207 000 | 1 531 000 |
| BMW 325i | 2002-2006 | 195 000-334 000 | 1 555 555-1 999 000 |
| BMW 325Ci | 2002 | 134 000 | 1 799 000 |
| BMW 325i Touring | 2004 | 204 000 | 1 649 000 |
| BMW 330d | 2002-2003 | 191 000-270 000 | 1 745 000-1 850 000 |
| BMW 330Cd | 2004 | 220 000-330 000 | 1 500 000-1 590 000 |
| BMW 330d Touring | 2002-2004 | 178 000-338 000 | 1 550 000-1 849 000 |
| BMW X3 2.5 | 2005 | 328 175 | 1 790 000 |
| BMW X3 3.0 | 2004 | 219 000 | 1 999 000 |
| BMW X3 3.0d | 2005 | 340 000 | 1 999 999 |
| BMW 520i | 2002-2004 | 169 000-301 000 | 1 550 000-1 999 000 |
| BMW 525d | 2002-2005 | 176 000-370 000 | 1 550 000-2 000 000 |
| BMW 525d Touring | 2002-2005 | 177 000-420 000 | 1 550 000-2 000 000 |
| BMW 525i | 2002-2004 | 245 000-339 000 | 1 595 000-1 999 000 |
| BMW 530i | 2002-2004 | 111 000-176 000 | 1 650 000-1 899 000 |
| BMW 530d | 2002-2005 | 211 000-460 000 | 1 599 000-2 000 000 |
| BMW 530d Touring | 2002-2005 | 186 000-375 000 | 1 650 000-1 999 000 |
| BMW X5 3.0d | 2002-2003 | 168 000-345 000 | 1 660 000-1 999 999 |
| BMW 730d | 2002-2004 | 205 000-468 000 | 1 550 000-1 999 000 |
| BMW Z4 2.2i | 2004 | 186 000 | 1 990 000 |
| Chevrolet Epica 2.0 | 2006 | 160 000-267 000 | 1 599 000-1 800 000 |
| Jeep Grand Cherokee 4.0 | 2004 | 163 000 | 1 890 000 |
| Lexus IS 200 | 2002-2005 | 161 000-168 000 | 1 599 999-1 998 000 |
| Volvo XC90 2.9 T6 | 2003 | 260 000 | 1 600 000 |
A közelmúltban már csak turbóval, korábban turbó nélkül is létezett Volvo személyautó sorhatos motorral
Sokáig a Jeep kínálatában is szerepelt soros hathengeres benzinmotor, de a maiakból már kikoptak ezek az erőforrások. A mostani feltételeknek ugyan csak egyetlen Grand Cherokee felelt meg, de olcsóbban és drágábban egyaránt kínálnak eladásra ma is még Jeep modelleket 4 literes sorhatossal. Hasonló a helyzet a Volvóval, amelynél persze mindig is a turbófeltöltős motorok kerültek előtérbe, de azért még V8-as is akadt hajdan a palettán. Táblázatunkba szintén csak egyetlen hazai eladásra kínált példány fért most bele, de soros hathengeres benzinmotorral is akad még néhány Volvo itthon, pár százezertől bő tízmillió forintig. Messze nem csak a BMW modelljeiről szól tehát a sorhatosok világa, ám aki érdemi választékból kíván választani, valóban a fenti feltételek szerint, annak tényleg a bajor márka használtautó-kínálata a legbőségesebb.
V6-os váltotta a sorhatost a Lexus IS-ben















A sorhatos nemúgy viselkedik, mint egy V6. Az egy élettartamra és erőre tervezett motor, a V6 viszont pörgősebb. Az előbbiben a váltás is ritkábban kell, négyesben felmegy a hegyi utakon..
A régi BMW-kben még mindig döbbenetes élmény a motor nyomatéka. Mentem ilyen hathengeres BMW -vel. Nos a motorban fantasztikus erő lapult.
Az IS 200 biztos nem olyan költséges mint egy hasonló korú BMW de az is tizenéves autó! Ha ki is fog az ember egy olyat amivel törődtek a karbantartás nem Suzuki árfekvésű. Úgy kilenc éve vettem egy Celica T23 /192 le/ 8 évesen 160 ezerrel, piaci ár alatt. Elkövettem azt a hibát hogy nem nézettem át, hittem a megszorult eladónak, a saját szememnek meg az – egy Celica sohasem romlik el – szlogennek. Vadul cserélgettem rajta az elhasználódott kopó alkatrészeket pl. egy gátló 45 ezer, hibás klíma 150 ezer /amatőr hiba/ stb. Olyan 7-800 ezer ft ráfordítás környékén hajtókarcsapágyas lett mert az előző gazdái nem szerettek olyan felesleges dolgokra költeni mint olajcsere. A nálam töltött tizen ezer km alatt háromszor is volt de ez már nem segített rajta. Így lehet egy nimbuszt lerombolni.
Lexus IS 200 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Igen, a legtöbb embernek a „sorhat” egyenlő a BMW-vel. Számomra is érdekes volt hogy ki gyárt(ott) még sorhatost a BMW-n kívül. A táblázat a cikkben nagyon beszédes…. 25 BMW 4 más. (nagyítóval keresve)
Most ez a cikk a sorhatokról szól (gondolom mert abból kisebb a merítés), ezért nem kerülhet bele egy V6 sem, bármennyire kedvesek is nekünk.
20dből relative sok van, azt lehet csippelni, ami azért megyeget, ha nem is hatalmasat. de 30i, már maga a tudat is meglepetés lehet, mert itthon olyan ritka…. 😀
Van benne igazság de akkor már az IS 250 kellene, igaz az 3 milla felett van.
Nem vagyok BMW fanatikus mert egyre ráfáztam, de egy 130i-től kibújik a kisördög…
Mivel az 1-esből szinte mindegyik kisebb teljesítményű a forgalomban nem veszik komolyan, én sem. Aztán jön a meglepetés ereje…
A Lexus az Lexus… a Zséemvé meg mehet a levesbe.
az a 130i, hogy lehet tényleg csak annyi? bár a németeknél 6-7k körül el lehet hozni az aljából, de azzal még van munka.
Pont azt néztem, hogy valami gáz lehet azzal a 30i-vel…
Miért nem lep meg az a baromság, amit az utolsó mondatodban megfogalmazol. De nagy a sötétség ott belül csalfa. Nálad.
Az a 130 i nem tudom hol található mert egy ilyennek ára nem 1,9 hanem a duplája vagy másfélszerese… Ennyiért 116 i-t esetleg 120 d-t lehet kapni. Azt hogy V6-osok miért nem fértek bele azt én sem értem. Az Epica szerintem csak tévedésből gyártódott 6 hengeresnek, a Jeep meg majdnem V8 méretű, ez a két végpontja a kategóriának.
Méltánytalannak érzem a cikket, hogy a mezei V6-os modelleket száműzték. Például a Volkswagen kínálatából a Sharan, Pheaton, Toureg, 29 darab felel meg a keresési kritériumoknak. Van Renault Grand Espace is 2 db V6-os. Citroen C6-os is 4 db. De a Toyota legendás Camry 2 db, és a Land Cruiser-ből is 6 db elérhető, illetve 1 db Solara is.
Szóval a teljesség igénye nélkül, úgy érzem hogy van választék s élet a Bömbin túl is. 🙂
Sejtettem, hogy ez a cikk jórészt a bajor márka dominanciáját fogja hozni. A Z4-est csípem, de leginkább a lista utolsó 4 típusa az, ami ér is valamit:)
12-16 éves prémium autók 60.000-100.000 Km közötti futással. Hahaha! Van még olyan barom aki ezt beveszi? A táblázatban szereplő összes óraállást meg kell szorozni kb. kettővel és akkor el lehet gondolkodni érdemes-e ilyenbe fektetni.