kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMától Szolnokra is mehetünk villanyautóval

Mától Szolnokra is mehetünk villanyautóval

2014 óta készült, mától pedig bárki ingyenesen használhatja a CHAdeMO gyorstöltőt Jász-Nagykun-Szolnok megyeszékhelyén.




A mai nappal 12 darabra nőtt az országban fellelhető, a Nissan által fejlesztett és használt CHAdeMO villanytöltők száma. A Dél-Dunántúlt leszámítva ezzel lényegében országon belül bárhova el lehet jutni elektromos hajtással. A most beüzemelt töltő még nem része a kormány által jövő április végéig beígért 150 villámtöltőnek, hiszen ennek a megvalósításán még jóval a Jedlik Ányos Terv bejelentése előtt, 2014 első felében kezdtek el dolgozni.


[BANNER type="1"]


A szolnoki töltőt a Sólyom utca és a Tófenék út kereszteződésébe telepítették, melynek közelében kávézó, bevásárlóközpont és piac is található. A töltő a többihez hasonlóan ingyenes, annak használatakor az elektromosautó-tulajdonosoknak sem a töltésért, sem pedig a parkolásért nem kell fizetniük.

25 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És erre mit lép a többi taxi társaság? A bejáratott helyeken új taxisokat nem igazán engednek oda ha jól vagyok informálva. Folyamatosan menni és lesni a leintéseket háát. Vagy utas dél budáról cinkotára kérem, taxis sajnos addig nem érünk oda merülőben vagyunk. 🙂

  2. Ennek a cégnek nem profilja a flotta üzemeltetés vagy taxizás, de mint pénzügyi befektető, persze lehet a project mögött, de ez így elég gittegylet szerintem. Nem core business számukra ez, de legyenek sikeresek, azt kívánom.
    Anno a Wallis is üzemeltetett egy taxi céget (Est Taxi) vagy másfél évig. 😀

    Az Norbi update is tőzsdén jegyzett cég, ez önmagában még nem jelent semmit.

  3. Hát, nem tűnik elsőre rossz ötletnek.

    De azért elgondolkodtató, hogy 150-200km-es (papíron) hatótávval, és legeslegjobb esetben is 30 perces 0-80 %-ra töltési idővel, az szerintem elég nagy kiesés… Kicsit szkeptikus vagyok a dolog megtérüléséről.

    Mindenesetre jó ötlet, csak a megvalósításra vagyok kíváncsi. Kicsit fura elképzelni, hogy a sofőrök cserélgetik az autókat. De hát a puding próbája az evés, kíváncsi vagyok.

  4. Én olvastam róla, ha lennének kkv szinten ilyen irányú pályázatok, akkor igencsak felgyorsulna az elektromos autók terjedése. Taxi, pizzériák, stb… rengeteg ilyen céges profil van ahova tökéletes lenne még jelenlegi hatótávval is. Ehelyett kinyírták még a napelemet is, eszedbe se jusson valami jót tenni vagy spórolni hosszútávon.

  5. Azt tudtátok, hogy hamarosan (október-november) környékén indul 1 új taxi társaság ami csak villanyautókat használ Budapesten? (Nissan Leaf) Csepelen lesz a telephelyük ott lesz a telephelyen kiépítve gyors töltő állomás. 20 perces töltéssel állítólag feltölti az autót. A mai nap voltam állás ügyben érdeklődni ezen a helyen.
    Greentaxi lesz a nevük. Első részben 30-40 autót vesznek majd bővítik az állományt 60-70 autóra ha jól emlékszem. 2 műszakban fognak a kocsik forogni Budapesten. Nagy jövője lesz a többi társasággal szemben.

  6. Én ezt inkább egyszerűen és gyorsan cserélhető akkumulátorral tudnám elképzelni, mert ez a sok órás töltés „hosszabb” utakon életképtelen. A benzinkutakon árulhatnák ezeket az akksikat is, mint az üzemanyagot. Ez persze feltételezné, hogy a gyártók megegyeznek egy szabványban, de mint a töltőknél is láthatjuk ez nem sikerül nekik igazán. Amíg nincs közös szabvány és platform, ennek a villanyautósdinak nem sok értelme van!

  7. Ez az, gyakorlatilag ott kell dekkolnom az autó körül, még akkor is ha már végeztem a dolgommal, míg a benzines autóval lassan félúton járok hazafelé. Annak meg elég kicsi az esélye, hogy rokon vagy hivatal vagy bármi amiért épp le kellett ugranom Szolnokra pont a töltő mellé essen 🙁

  8. Hát S3000 feldobtad a napomat. A mai hozzászólásaid nagyon nívósak, és most ezt nem irónikusan gondolom.
    „Bármilyen hihetetlen is, de a töltés alatt a töltődő járművel való furikázást leszámítva azt csinálsz amit csak akarsz. :)”

  9. [i]„…felvilágosult, civilizált villanyverdások…”[/i]
    Aztaqrva, ismeri mindet. Azt a 3-at.

    Ez van akkora kreténség, mint a jó és a rossz harca az autógyártásban alias Toyota és VW. Csak azt a másik nickjével írta.

    Valaki adja be neki a nyugtatót. Sürgősen, amíg nem kezd el lövöldözni.

  10. Megint magadból indulsz ki mindennel bebukott holiday. Mások nem olyan szánalmas gerinctelen gyáva tetűk, hogy egy egész fikanick sereget kelljen üzemeltetniük mint amivel te próbálkozol de persze ebbe is belebuktál olyan tehetségtelen vagy.
    Pofádat szépen alapállásba teszed és elhúzol a rákba. 🙂

  11. [i]„…felvilágosult, civilizált villanyverdások…”[/i]
    Aztaqrva, ismeri mindet. Azt a 3-at.

    Ez van akkora kreténség, mint a jó és a rossz harca az autógyártásban alias Toyota és VW. Csak azt a másik nickjével írta.

    Valaki adja be neki a nyugtatót. Sürgősen, amíg nem kezd el lövöldözni.

  12. [i]‘Ez a töltés mennyi időt vesz igénybe?”[/i]

    Attól függ mennyire van lemerülve az akkumulátor, mennyire szeretnéd feltölteni és mekkora kapacitású a jármű akkumulátora. Tipikusan 0 és 60 perc közötti idő lesz.

    [i]„Ha én Szolnokra megyek oké, egy töltéssel leérek a töltőig, de míg töltöm mit csinálok? Fagyizom, várost nézek?”[/i]

    Bármilyen hihetetlen is, de a töltés alatt a töltődő járművel való furikázást leszámítva azt csinálsz amit csak akarsz. 🙂

  13. Nem olvastam utána lusta voltam. Ez a töltés mennyi időt vesz igénybe? Ha én Szolnokra megyek oké, egy töltéssel leérek a töltőig, de míg töltöm mit csinálok? Fagyizom, várost nézek? Ha hagyományos belső égésű autóval megyek le BP-Szolnok sacc 2 óra oda-vissza plusz az az idő amiért lementem ügyet intézni, rokont látogatni stb. Ha a teendőm nem a töltő mellett van akkor, hogyan telik 1 napom? Most inkább maradtam volna csendbe a kérdéseimmel jobban jártam volna? Ejj de sok a gondom.

  14. Miért, hány bunyót láttál már benyakúton a tankolópisztolyért folyó küzdelemben? Én még egyet sem, pedig oda nem felvilágosult, civilizált villanyverdások járnak hanem inkább türelmetlen őskövületek, ennek ellenére nem jellemző a dulakodás. Amúgy idehaza jelenleg a töltőoszlopok és a külső forrásból elektromosan tölthető autók száma majdnem ugyanannyi, úgyhogy már csak ezért sem igen valószínű az elképzelésed.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek