kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMatricáival az Y-generációt célozza az új Ford Focus

Matricáival az Y-generációt célozza az új Ford Focus

A jövőre piacra kerülő harmadik generációs Focus a Ka-hoz hasonlóan gyári matricákat is bevet a vevők megnyeréséért.


A Ford felmérései szerint az Y-generáció, azaz az 1982-1995 között születettek 40 százaléka visel valamilyen tetoválást. A testrészekre kerülő grafikai elemeken túl pedig tárgyaikra, telefonjaikra, laptopjaikra és egyre többen autóikra is szeretnek egyedi motívumokat ragasztani. A Ford szerint az autó személyhez kötése a márkahűséget is erősíti. Továbbá egyedi motívumokkal díszített autóikra gazdáik büszkébbek, szívesebben költenek rájuk – akár szervizben is. Ezért nem meglepő, hogy az amerikai Mustang, Taurus, Fiesta és F-150, valamint az európai Ka után a jövőre érkező Focus palettáján is szerepelnek majd a gyári matricák. Konkrétan 200 különböző, melyek bármikor megrendelhetőek, akár havonta cserélgethetőek. A matricák nyommentesen távolíthatók el, de újra természetesen nem ragaszthatók. A 120 és 470 dollár, azaz 25 és 100 ezer forint között kínált matricák az autók nagyobb parkolóban való azonosíthatóságán is sokat segítenek, de egy-egy karcolt felület „leplezéséhez” is ajánlhatók – természetesen nem csak a Focus gyári darabjai, hanem mindegyik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek