Csinosabb és jobb is elődjénél, bár az E széria megtartotta a korábbi alapokat
Európa legfontosabb piacain már hónapok óta meg lehet rendelni, így az Opel Corsa legújabb, E szériája már a kiszállítás megkezdése előtt slágertermék lehet. Augusztus óta már több mint 30 ezer előjegyzés érkezett a kisautóra – ez egy elég erős kezdés. Nálunk múlt héten, a nemzetközi bemutatóval egyező időben jelent meg az árlista, mely szerint a Corsa E 2,99 millió forinttól rendelhető.[BANNER type="1"]
Az elődnél jobb motorokkal és szebb belsővel, három- és ötajtósként lehet megvenni a legújabb Opel Corsát
A vevők nagyon bíznak az Opel új kisautójában, hiszen még sem ők, sem a kereskedők nem látták és nem is próbálhatták ki a Corsát. Az Opel is nagyon bízik a termékében, nem kevesebb feladat hárul rá, mint a piaci részesedés jelentős növelése. Ehhez arra van szükség, hogy Németországon kívül az Egyesült Királyságban és Franciaországban is sikeres legyen. Az Opel eddigi össztermelésesnek jó negyedét a Corsák tették ki, már 12,4 millió kocsi készült ezzel a névvel 1982-óta. A kifutó D még az elmúlt időszakban is jól fogyott, most meg az újjal tud beerősíteni az Opel. A Corsa legkésőbb a jövő év elején mindenhova, így hozzánk is megérkezik.





















