hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMég egy kicsivel olcsóbbak lesznek az üzemanyagok

Még egy kicsivel olcsóbbak lesznek az üzemanyagok

Ismétel a MOL, szerdán pontosan úgy mérsékli az üzemanyagárakat, ahogyan múlt hét pénteken tette.




Szerdán pontosan úgy tesz a MOL, ahogyan tett múlt hét pénteken: 2-2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát – derül ki az MTI piaci értesüléséből.

Az újbóli ármérsékléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 379 forintra, a gázolajé 361 forintra csökken. Bár pénteken csupán 2-2 forinttal estek az árak, az előző hét szerdáján a benzin ára 9, a gázolajé 3 forinttal esett, július egészében viszont a dízel ára apadt jelentősebben – ezért is lehet olcsóbb. A tavalyi második félév is jelentős árcsökkenést hozott, tavaly szeptember és idén január között csaknem 100 forinttal estek az idei első félévben emelkedésnek, majd a másodikban újfent csökkenésnek indult üzemanyagárak.
[BANNER type="1"]
A jelenlegi tendencia szerint ismét távolodnak az átlagárak az egykori – a benzin esetén 2012 áprilisában, a gázolajnál januárjában adódott – 450 forintos csúcsáraktól. Mivel az egyes töltőállomások között nem ritka a literenkénti 30-40 forintos árkülönbség, a drágább helyeken, például az autópályák mentén most sem ritkák a 400 forintot meghaladó literárak. Örök érvényű, hogy nemcsak a tankolás idejére, hanem helyére is ajánlott figyelni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek