hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMég kevesebbet fogyaszt a Honda Insight

Még kevesebbet fogyaszt a Honda Insight

Csekély mértékben kívül-belül megújult a csakis hibridként lézető Honda Insight, az optikai változás mellett a szén-dioxid emisszió, azaz a fogyasztás is apadt hajszálnyit.





A mindössze két éves, 2009 januárjában, a Detroiti Autószalonon debütált Honda Insight az idei Frankfurti Autószalonra már frissített kiadásával érkezett. A külső változások minimálisak: leginkább a hűtőmaszk és a lökhárítók változtak, hátul a csomagtérajtó fémcsíkja friss, mely virtuálisan a két tolatólámpa-színezetlen irányjelző csíkot köti össze, valamint keskenyebb lett a spoiler, illetve nagyobb az üvegfelület, megváltoztatták a csomagtérajtó borítását, és kisebb méretű ablaktörlő motort építettek be, ezáltal állítólag hátrapillantáskor jobb a kilátás. Az légellenállási együttható és a motor belső súrlódásainak további apasztásával 5 g/km-rel, 15 colos kerekekkel 96, 16-osakkal 100 g/km apadt a kilométerenkénti szén-dioxid emisszió. Egyelőre nincs gyári adat, de a korábbi 4,2 l/100 km vegyes fogyasztási érték után a 2012-es modellévre 4,1 l/100 km várható.


Az utastér egyrészt a korábbinál jobb zajszigetelést, friss kormánykereket és új műszerfali betéteket tartogat, a hátsó fejtér az üléspad módosított dőlésszögével 1 cm-t nőtt. Az első futóműben változás, hogy az alsó lengőkar acél helyett immár alumíniumból készül, a rugózatlan tömeg és a futóműzaj csökkentése érdekében pedig új abroncsok is érkeztek.



A 2012-es Insightot már most gyártja a Honda, így aki vadonatúj modellt rendel, az már vélhetően az újból kap, habár vélhetően még a régiből is van raktáron.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek