Még mindig kellemes meglepetés – Dacia Duster 1.5 Blue dCi teszt

    4
    1
    Nem is értem, hogy miért nem peregnek még a dobok a Daciánál, miközben van egy nem kevéssé jelentős jubileum náluk: 15 éve jelent meg és lépett piacra az első újkori Dacia, az „5000 eurós Logan, ami persze sosem lett 5000 eurós, ellenben mindenképp ár/méret bajnok volt. Igaz, az első Logan még elég komoly kompromisszumnak számított kortársaihoz és a mai, második generációs, ráadásul már frissített Loganhoz képest is. Az igazi áttörést viszont talán a Duster hozta el, ami épp 10 éve, 2009 végén debütált, közönségpremierjét a 2010-es Genfi Autószalonon ünnepelte, utána pedig nem csak az árérzékeny piacokon, szabadidő-autóként nagyjából mindenhol hódítani kezdett, már csak azért is, mert minőségével új szintet jelentett a Daciánál. Utóbbi szintet ugrotta meg jelentősen a tavaly érkezett második generációs Duster, amit azóta is folyamatosan frissít a Dacia. Idén nem csak új – kivétel nélkül turbós – benzinmotorok érkeztek kínálatába, hanem az 1.5 dCi is megújult egy kicsit,

    AdBlue adalékkal és nitrogén-oxid csapdás katalizátorral teljesíti immár a legújabb emissziós normákat, továbbá érezhetően csendesebb, kulturáltabb járású is lett

    . [BANNER type="1"]
    Nagyjából a fenti tapasztalat az, ami leginkább újdonság volt a tesztautó kapcsán, de a magánvásárlók egyik kedvencének számító modell még ma is állakat ejt. Nem csak árával, hiszen a csúcsmodell nyilván nem elsősorban azzal fog, igaz, tudásához mérten még mindig bajnok, de mellette

    még számunkra is mindig döbbenet, hogy ma már mennyire vállalható autó egy Dacia.

    Pláne döbbenet, ha olyan valakinek tudjuk megmutatni, aki az elmúlt években nem találkozott a márka modelljeivel. A teszthét során magam is messzemenően elégedett voltam a gázolajos Dusterrel, de egy sokkal drágább és magasabb nívójú autóval járó ismerősömet is levette a lábáról. Az a Duster, ami nem mellesleg szinte épp az a verzió volt, amivel másfél évvel ezelőtt kezdtük a második generációs Dusterek tesztelését: a dízel, összkerekes csúcsverzió.
    Igaz, mára 109-ről 115 lóerősre izmosodott az 1.5 dCi, csúcsnyomatéka maradt 260 Nm – továbbra is 1750/perc fordulatról. Az akkor NEDC ciklus szerint 4,7 l/100 km kombinált fogyasztású motor mára 5,8 l/100 km értéket ad, de már a WLTP norma szerint. Utóbbi olyannyira reális, hogy nálam a leginkább gyilkos, városi és autópályás üzemben lett 5,7 l/100 km a közel 500 kilométeres teszt átlaga. Igaz nyáron, korábban az 1.5 dCi 5,9 l/100 km értékkel zárt, de télen és részint terepezéssel, tehát vélhetően érezhető különbség nincs fogyasztásban, járáskultúra terén igen. A váltó továbbra is jól kapcsolható, precízen vezetett és hatfokozatú.
    Ma is imádni való, ahogyan az összkerekes (hátul is független futóműves) Duster még a 17 colos kerekekkel is játszi könnyedséggel küzdi le az úthibákat és még a fekvőrendőröket is, ugyanakkor bámulatos, hogy autópályán is egészen stabil. A tempósabb kanyarokban van ugyan némi oldaldőlése, de nem vészes mértékben. A Duster igazából egy elég jó „svájci bicska, mindenhol megállja a helyét. Az elmúlt másfél év hozadékaként nem csak a motorpaletta újult meg (immár teljesen, erről részletesebben itt írtunk), hanem a korábbi Prestige csúcsverzióra épülve érkezett még a Techroad széria, ami a tesztautó ellátmányát is jelentette. A Dokker után itt is úgy tűnt, hogy nem csupán divatosabbak a külső dizájnhoz passzolóan piros betétes ülések, hanem kényelmesebbek is.

    Ezzel a mai csúcs Duster utastere annak ellenére tökéletesen kielégíti az alap igényeket, hogy minden utastéri műanyagja kemény. Ugyanakkor a helykínálaton túl az utastéri komforttal sincs gond, a Techroad ráadásul alapból ad tolatókamerás, navigációs és érintőképernyős multimédiát telefontükrözéssel. Rendelhető hozzá kulcs nélküli nyitás-indítás, 4 kamerás, de felülnézeti képet éppen nem adó Multi-View kamerarendszer (75-75 ezer forintért) és automata klímavezérlés is (50 ezerért), de a legfontosabb, hogy már abszolút nincs benne kompromisszumos olcsóautó érzet, sokkal inkább egy vállalható népautónak tűnik. A hecc kedvéért megmutattam egy aktuális (facelift előtti) Skoda Superbet (naná, hogy dízelt…) hajtó ismerősnek, s a Duster már ott is elég sok jó pontot szerzett, hogy elég jól leplezte dízelségét az indítás után azonnal nem buktatta le magát. Nyomatékával aztán persze igen.
    Alapból is tetszett neki, de a perdöntő igazából az volt, amikor kijelentettem az aszfaltúton autózva, hogy a mellettünk húzódó földúton pont ilyen magabiztosan menne a Duster. Ki is próbáltuk, s az állításom nem cáfolódott meg. Ez, vagyis a tereptudás a Duster igazi ütőkártyája. Terepszögei alapból elég jók (első 30, középső 21, hátsó 33 fokos), a dízel esetén 550 ezer forintos összkerékhajtása és főként elképesztően rövid egyes fokozata, továbbá 21 centis hasmagassága terepen is nagyon meggyőzővé teszi. Jóval drágább terepjárókkal is felveszi a versenyt, igaz, ma már komoly kihívója terepen a Suzuki Jimny, viszont a Duster tudja még azt, hogy egy teljes értékű, családi használatra is alkalmas, autópályázásra is jól használható autó a dízelmotorral, és mindezt nagyjából egy Jimny áráért. Egy igazi mindenes…
    Előző cikkA világ legkisebb szélvédőjét kapja a McLaren új roadstere
    Következő cikkÍgy jársz, ha nem veszel rendes gumikat egy erős autóra
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    4 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Milyen érdekes látni, hogy a EURO6-d Temp-nek megfelelő dízelek fogyasztása az egekbe emelkedik. Illetve a fogyasztáshoz hozzá kellene csapni a AdBlue folyadékot is. Szerencsére közel azonos az ára a gázolajjal, tehát 100 km-enként +0,15 liter minden EURO6-d Temp-es dízelnél.
      Végeredményben – a tesztben szereplő autóra nézve – valós 5,85-5,95l/100 km-nél tartunk egy 115 LE-s közepestömegű és méretű autónál.
      Ráadásul a gázolaj energia-és CO2 tartalma is 14%-kal több. –> 6,7 literes benzines CO2 fogyasztásnál tartunk.
      + Sokkal költségesebb tisztítórendszer és kicsit költségesebb erőátviteli rendszer mellett.

      Na ez a dízel halála.

    2. Üdv! Imádom amikor a lefizetett „autós újságíró” áradozik az autógyártás leggagyibb termékéről. Ár-érték arányában a lehető legrosszabb vétel, csak számolni kéne megtanulni a magyaroknak is. Ennyiért egy normális nem hibákkal telerakott autót vehet az ember.

    3. Bocsi hogy beleszólok de téged jol át b….tak a kúton ha közel azonos áron adták az adblu-t mert nálunk 150-ft (birom az ilyen megmondo embereket lövésed nincs róla de nyomod ezerrel) Mondjuk kiváncsi lennék ugyan ennek az autonak a fogyasztására benzin motorral. Úgy hogy az is öszkerekes és legalább ezt tudja menetdinamikában.

    4. És még egy kérdés melyik eröátviteli rész drágább? Váltó, féltengely,Kuplung,?Difi? Esetleg a kettös tömegüre gondolsz (kb 70-90000-ft) Ami egyébként normáli esetben a kuplung teljes élettartamára van (kb 250000-km) és megtalálhato az új turbos benzin motorokon is. Vagy a részecske szüröre ami szintén megtalálható a közvetlen bef benzin motorokon is?