Még mindig kellemes meglepetés – Dacia Duster 1.5 Blue dCi teszt

Nem is értem, hogy miért nem peregnek még a dobok a Daciánál, miközben van egy nem kevéssé jelentős jubileum náluk: 15 éve jelent meg és lépett piacra az első újkori Dacia, az „5000 eurós Logan, ami persze sosem lett 5000 eurós, ellenben mindenképp ár/méret bajnok volt. Igaz, az első Logan még elég komoly kompromisszumnak számított kortársaihoz és a mai, második generációs, ráadásul már frissített Loganhoz képest is. Az igazi áttörést viszont talán a Duster hozta el, ami épp 10 éve, 2009 végén debütált, közönségpremierjét a 2010-es Genfi Autószalonon ünnepelte, utána pedig nem csak az árérzékeny piacokon, szabadidő-autóként nagyjából mindenhol hódítani kezdett, már csak azért is, mert minőségével új szintet jelentett a Daciánál. Utóbbi szintet ugrotta meg jelentősen a tavaly érkezett második generációs Duster, amit azóta is folyamatosan frissít a Dacia. Idén nem csak új – kivétel nélkül turbós – benzinmotorok érkeztek kínálatába, hanem az 1.5 dCi is megújult egy kicsit,

AdBlue adalékkal és nitrogén-oxid csapdás katalizátorral teljesíti immár a legújabb emissziós normákat, továbbá érezhetően csendesebb, kulturáltabb járású is lett

. [BANNER type="1"]
Nagyjából a fenti tapasztalat az, ami leginkább újdonság volt a tesztautó kapcsán, de a magánvásárlók egyik kedvencének számító modell még ma is állakat ejt. Nem csak árával, hiszen a csúcsmodell nyilván nem elsősorban azzal fog, igaz, tudásához mérten még mindig bajnok, de mellette

még számunkra is mindig döbbenet, hogy ma már mennyire vállalható autó egy Dacia.

Pláne döbbenet, ha olyan valakinek tudjuk megmutatni, aki az elmúlt években nem találkozott a márka modelljeivel. A teszthét során magam is messzemenően elégedett voltam a gázolajos Dusterrel, de egy sokkal drágább és magasabb nívójú autóval járó ismerősömet is levette a lábáról. Az a Duster, ami nem mellesleg szinte épp az a verzió volt, amivel másfél évvel ezelőtt kezdtük a második generációs Dusterek tesztelését: a dízel, összkerekes csúcsverzió.
Igaz, mára 109-ről 115 lóerősre izmosodott az 1.5 dCi, csúcsnyomatéka maradt 260 Nm – továbbra is 1750/perc fordulatról. Az akkor NEDC ciklus szerint 4,7 l/100 km kombinált fogyasztású motor mára 5,8 l/100 km értéket ad, de már a WLTP norma szerint. Utóbbi olyannyira reális, hogy nálam a leginkább gyilkos, városi és autópályás üzemben lett 5,7 l/100 km a közel 500 kilométeres teszt átlaga. Igaz nyáron, korábban az 1.5 dCi 5,9 l/100 km értékkel zárt, de télen és részint terepezéssel, tehát vélhetően érezhető különbség nincs fogyasztásban, járáskultúra terén igen. A váltó továbbra is jól kapcsolható, precízen vezetett és hatfokozatú.
Ma is imádni való, ahogyan az összkerekes (hátul is független futóműves) Duster még a 17 colos kerekekkel is játszi könnyedséggel küzdi le az úthibákat és még a fekvőrendőröket is, ugyanakkor bámulatos, hogy autópályán is egészen stabil. A tempósabb kanyarokban van ugyan némi oldaldőlése, de nem vészes mértékben. A Duster igazából egy elég jó „svájci bicska, mindenhol megállja a helyét. Az elmúlt másfél év hozadékaként nem csak a motorpaletta újult meg (immár teljesen, erről részletesebben itt írtunk), hanem a korábbi Prestige csúcsverzióra épülve érkezett még a Techroad széria, ami a tesztautó ellátmányát is jelentette. A Dokker után itt is úgy tűnt, hogy nem csupán divatosabbak a külső dizájnhoz passzolóan piros betétes ülések, hanem kényelmesebbek is.

Ezzel a mai csúcs Duster utastere annak ellenére tökéletesen kielégíti az alap igényeket, hogy minden utastéri műanyagja kemény. Ugyanakkor a helykínálaton túl az utastéri komforttal sincs gond, a Techroad ráadásul alapból ad tolatókamerás, navigációs és érintőképernyős multimédiát telefontükrözéssel. Rendelhető hozzá kulcs nélküli nyitás-indítás, 4 kamerás, de felülnézeti képet éppen nem adó Multi-View kamerarendszer (75-75 ezer forintért) és automata klímavezérlés is (50 ezerért), de a legfontosabb, hogy már abszolút nincs benne kompromisszumos olcsóautó érzet, sokkal inkább egy vállalható népautónak tűnik. A hecc kedvéért megmutattam egy aktuális (facelift előtti) Skoda Superbet (naná, hogy dízelt…) hajtó ismerősnek, s a Duster már ott is elég sok jó pontot szerzett, hogy elég jól leplezte dízelségét az indítás után azonnal nem buktatta le magát. Nyomatékával aztán persze igen.
Alapból is tetszett neki, de a perdöntő igazából az volt, amikor kijelentettem az aszfaltúton autózva, hogy a mellettünk húzódó földúton pont ilyen magabiztosan menne a Duster. Ki is próbáltuk, s az állításom nem cáfolódott meg. Ez, vagyis a tereptudás a Duster igazi ütőkártyája. Terepszögei alapból elég jók (első 30, középső 21, hátsó 33 fokos), a dízel esetén 550 ezer forintos összkerékhajtása és főként elképesztően rövid egyes fokozata, továbbá 21 centis hasmagassága terepen is nagyon meggyőzővé teszi. Jóval drágább terepjárókkal is felveszi a versenyt, igaz, ma már komoly kihívója terepen a Suzuki Jimny, viszont a Duster tudja még azt, hogy egy teljes értékű, családi használatra is alkalmas, autópályázásra is jól használható autó a dízelmotorral, és mindezt nagyjából egy Jimny áráért. Egy igazi mindenes…