Február óta már gyártja az új, 1,6 literes motorokat a szentgotthárdi üzem, újabb 60 millió eurós befektetéssel 1,8 literes egységek gyártására is alkalmassá válik
Miután idén már megkezdte a termelést a tavaly ősszel felavatott új, flexibilis szentgotthárdi gyárában az Opel, újabb gyárbővítés is napirendre került – a februári 130 millió euróst követően immár második alkalommal. E heti bejelentése alapján az Opel újabb 60 millió eurót invesztál magyarországi gyárának további kapacitásbővítésébe. A beruházás nyomán a gyár éves kapacitása további 70 ezer darabbal növekszik, illetve több mint 100 új munkahely létesül, a termelés teljes felfutását követően, 2015-től évente akár 650 ezer motor is készülhet majd az üzemben.
A tavaly felavatott Flex gyár rugalmas gyártástechnológiájának köszönhetően a különféle motortípusok termelése – azonos gyártósoron – naprakészen alakítható a piaci igényeknek megfelelően. A most bejelentett beruházással a gyártó- és szerelősorok rugalmassága tovább növekszik, ugyanis a jelenlegi sorok egy részének átalakításával, továbbá új gépek és berendezések telepítésével a gyár alkalmassá válik az eddig készített motortípusokon felül továbbiak – többek között 1,8 literes motorok – előállítására is.
Ezúttal az üzem területe nem, csak flexibilitása nő
2010 óta ez már sorozatban az Opel harmadik kiemelkedő értékű beruházása Magyarországon. Három évvel ezelőtt indult a projekt, amikor az Opel vezetése úgy döntött, hogy Szentgotthárdon – az 1992 óta működő motorgyár mellett – 500 millió eurós beruházással egy kiemelkedően korszerű üzemet hoz létre. Az új Flex gyár felavatására tavaly szeptemberben került sor, majd idén február elején elindult a sorozatgyártás a közepes méretű, 1,6 literes benzines motorokkal.
Az első gyárbővítést ugyancsak februárban, a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök és Joachim Koschnicke, az Opel kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke jelentette be, akkor újabb 130 millió eurós beruházásról és plusz százezres kapacitásról volt szó. Az első bővítést a jövő év közepén induló, kisméretű (1,4 literesnél nem nagyobb) benzines motorcsaláddal kapcsolatban prognosztizált nagy kereslet indokolta. Ez a gyár területének 1600 m2-es növelésével jár. A kivitelezés a márka beszámolója szerint jelenleg is zajlik, az ütemtervnek megfelelően az új csarnok a napokban került szerkezetkész állapotba, és ezzel megkezdődhettek a belső munkálatok. A tervek szerint szeptember végén indulhat az új gépek és berendezések telepítése.
[BANNER type="1"]
A most bejelentett szentgotthárdi bővítés nem jár a Flex gyár területének további növelésével. A közepes méretű (1,6 literes) benzines és dízelmotorokat már javában gyártó és a beruházás révén átalakításra kerülő sorokon zajlik majd az új motortípusok gyártása is a következő években. Az újabb befektetéssel a Flex projekt összberuházása megközelíti a 700 millió eurót.


























































