hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMég tovább apadhatnak az üzemanyagárak

Még tovább apadhatnak az üzemanyagárak


Az időjósok szerint még a hajnali órákban sem várhatók mínuszok a következő héten, az üzemanyagáraknál azonban annál inkább. Továbbra is esnek a nyersolajárak, s ennek következtében a finomított termékek árai is. Örülhetünk! Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy a hazai (csupán harmadrészt a termelői árakon alapuló, amúgy árrésekből és adókból összeadódó) árak miként alakulnak, a jelentős árcsökkenések ellenére is csak részlegesen profitálunk a világpiaci árak zuhanásából. Míg ugyanis a nyersolaj ára ötéves mélypontjára kerülve 40%-kal (!) kedvezőbb most, mint volt szeptember elején, itthon az azóta bekövetkezett üzemanyagár-esés még a 20%-ot sem éri el (szeptember elején 420 forint volt egy liter 95-ös benzin, most 350).

Míg e héten a MOL szerdán 9 forinttal csökkentette a benzin, 5-tel a gázolaj árát, s pénteken további 4, illetve 3 forintot ejtett még, a nemzetközi tőzsdéken még komolyabb változások történtek. A benzin ára 8,5, a gázolajé 6,7 százalékkal esett – dollárban kalkulálva. Forintunk a héten alig veszített erejéből, így azzal számolva is megmarad 8,4, illetve 6,6 százaléknyi mínusz.
[BANNER type="1"]
A fentiekből adódóan itthon is sanszosan folytatódik az üzemanyagárak csökkenése. A most 350 forint átlagárú 95-ös a jövő hét közepétől 342-343 forint körüli átlagáron várható, sanszos, hogy a most jellemzően 370 forintos gázolaj is 365 forint környékén megkapható lesz. Az olcsóbb kutaknál természetesen már most is elcsíphetjük az említett árakat, hiszen a töltőállomások közötti árverseny literenkénti 30-40 forintos eltéréseket szül az egyes kutak között.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Olcsóbb nem lesz csak drágább amikor újra emelkednek az üzemanyagárak.
    Ilyenkor mélyen hallgatnak a fuvarozók, örülnek a kisebb költségeknek, és több a nyereségük.
    De ha már több a nyereség azt a tendenciát az üzemanyagár emelkedése után is meg akarják tartani.

  2. Én értem hogy az előállítási költség nem változik, de a jövedéki adó arányos mértékben igen.
    Még ha az árnak a fele a nyersanyagár ami változik, akkor is a 175 Ft-nak a 8.4%-a 14 Ft, ebből lesz majd a részünkre mínusz 8-10 Ft. Az is érdekes hogy bármekkora világpiaci árcsökkenés akkor is 9 Ft-nál kevesebbet sosem csökken.
    Arra leszek kíváncsi hogy mekkora emelkedések lesznek amikor szépen visszaáll a nyersanyag a nyári árára…..
    Hogy nem áll meg 400-420 Forintnál az biztos.

  3. Üdv!

    Csak egy dolgot nem értek.
    Ha 8,4 % a mínusz akkor az a 350 Ft-os benzinnel számolva is 29 Forinttal kellene kevesebbnek lennie az árának.
    Ehhez képest a 8-10 Forintos csökkentés nincs arányban.
    Vagy csak én értelmezem rosszul…..?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular