hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMegalománia: biztosan jön a BMW X7

Megalománia: biztosan jön a BMW X7

Spekulációk után már (állítólag) gyári rajzon is megjelent a BMW várhatóan két év múlva érkező óriás SUV-ja.




Közel két esztendeje forog a pletyka a BMW X7-ről. Már korábban is megerősítést nyert gyári forrásból is, ám nemrégiben állítólag egy gyári prezentáción is feltűnt a BMW X7-es óriás SUV leplezett fotója. Az elnevezés persze inkább SAV, hiszen a BMW nem Sports Utility Vehicle, hanem Sports Activity Vehicle névvel illeti szabadidő-autóit. [BANNER type="1"]


Az X7-ről pedig most úgy hírlik, hogy még további két évet kell rá várni, megjelenése ugyanis (most éppen) csak 2018-ra jósolt. Akkor azonban az Audi Q7-re és a Mercedes-Benz ma már GLS néven futó (korábban GL) óriás SUV-jára is rá fog licitálni – méretével és szolgáltatásaival, kényeztetésével is. Korábban felmerült, hogy az X7 konkurenseivel szemben nem lesz hét-, hanem szigorúan csakis négyüléses, ám a valóság minden bizonnyal az lehet majd, hogy ilyen is, olyan is elérhető lesz. Ma már azt is tudjuk róla, hogy F17 kódnévvel, az aktuális 7-es BMW alapjain várhatjuk. Magyarán karosszériaszerkezetében a tömegcsökkentést hozó karbonszálas plasztikkal, vélhetően egy mostani X5-ösnél alig jelentősebb saját tömeggel, és állítólag a V12-es motor is lesz hozzá. Utóbbi pedig ma már egyedüli ajánlatnak számítana, amivel bizony biztosan lesz ütőkártya a BMW kezében.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Ezt a lépést abszolút nem látom „megalomániának”: egy fontos piaci szegmenst fed le végre a BMW is egy modellel, azt mondom, lehet, hogy kissé el is késtek vele. A 3 német prémiumgyártó szinte ölre megy egymással, „gyilkos” harc folyik köztük, és most a bajorok bealudtak egy kicsit. Lehet, hogy mi itt legyintünk, hogy „Minek kell ez a batár ide Európába?” és hasonlók, de Amerikában venni fogják, továbbá ott számos ellenféllel is meg kell küzdenie, mert a Lexus, az Infiniti, a Buick, a GMC és a Chevrolet, az Acura, a Lincoln és a Caddy is kínál ebben a méretosztályban autót. Kínában is sokan választanak ilyen „megalomán” autókat.

    Ritkán van ilyen, hogy a BMW késve reagál, de most ez történt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek