Megint kimaradunk az üzemanyagárak csökkenéséből

    0
    3
    Sem a nemzetközi, sem a hazai gazdasági életnek nem volt rózsás hete a mostani. A kedvezőtlen befektetői hangulatban az olaj ára is esett, utoljára 2008 decemberében tapasztalt mértékben. Nem csak a nyersolajat, a finomított termékeket is olcsóbban lehetett megkaparintani, mint egy héttel korábban. A benzin esetében 2,9, a gázolajnál 2,7 százalékkal apadt a heti átlagos jegyzésár.
    Bár május első felében itthon is csökkentek az üzemanyagárak, mi ezúttal sem számíthatunk kedvezőbb töltőállomási árakra. Ennek oka a forint árfolyama – ami miatt e héten is nőttek (a benzin esetén 4, a gázolajnál 3 forinttal) a hazai üzemanyagárak. A dollár középárfolyama e hét végére 246 forint felett, az egy héttel korábbi szinthez képest közel 2 százalékkal magasabban állapodott meg. Hiába csökkentek tehát közel 3 százalékkal a nemzetközi – dollárban mért üzemanyagárak, mi a dollárt csaknem 2 százalékkal drágábban vesszük, így a hajtóanyagok árapadása forintban számolva 1 százalékosra zsugorodik. Az utóbbi mértékű árkülönbség mindössze 1-2 forintos árkorrekcióra adna módot, ám a szerény változás vélhetően nem fogja árkorrekcióra sarkallni a MOL-t. Marad tehát a bezin 429, a gázolaj 431 forintos literenkénti átlagára, mely a benzin esetében 14, a gázolajnál 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.[BANNER type="1"]
    Előző cikk250 km/órás legális gyorshajtás a pesti alsó rakparton
    Következő cikkKompresszorral jön a Mazda MX-5 Yusho
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.