hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMegint lesz új Saab, mindjárt

Megint lesz új Saab, mindjárt

Lassan egy éve, hogy becsődölt a Saab, de az új tulajdonosok nagy erőkkel tervezik a visszatérést. Akár már 2013 nyarán megkezdődhet a sorozatgyártás.


Akár már jövő nyáron beindulhat a sorozatgyártás, s megint készülhet új Saab – írja az Automotive News Europe. A trolhattani márka tavaly decemberben jelentett csődöt, fél évvel ezelőtt arról írtunk, hogy az utolsó példány megmenekült, s a felszámolást megúszó gyári múzeumba került. Nos, azóta nagyot fordult világ: a Saabnak új tulajdonosa lett a hongkongi és japán tőkével létrehozott National Electric Vehicle Sweden (jogi) személyében, a svédek pedig bejelentették, hogy 2014-ben elektromos hajtású modellel térnek vissza.

[BANNER type="1"]
Majd rájöttek, hogy kizárólag villanyautók készítéséből és forgalmazásából bajosan tudnak megélni, így a tervet módosítva már 2013-ban feltámadhat a Saab, méghozzá hagyományos, benzines és/vagy dízelmotoros 9-3-assal. Vadiúj, harmadik generációs 9-3-assal? Meglátjuk. Már „csak olyasmiket kell lezongorázni, mint motor és váltó, továbbá azokkal a beszállítókkal sem árt megegyezni, akiknél korábban felhalmoztak némi tartozást.

István
nem aktív

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Talán legelőször azt kellene eldönteni a befektetőknek , hogy hova , kinek , és milyen világ részen akarják leendő autóikat értékesíteni . A jelenlegi világ gazdasági helyzetben , a várható eladható darab számot figyelembe véve , ez az egész egy újabb csőd tömeget valószínűsít .

  2. Már nem azért, de a SAAB (Svenska Aeroplan AB) nem csődölt be. A SAAB Automobile AB, na az becsődölt, de a Gripeneket ha jól tudom még mindig gyártják. Úgyhogy ez két különböző vállalat, valótlan adatokat ne írjunk már.
    [url]http://www.saabgroup.com/[/url]

  3. Nem tetszett a cikk, nem szól semmiről, kb ugyanennyit, sőt többet lehet „tudni” a Milli Cirrus Master Curva mobiltelcsikéjéről is, amit a minap elejtett, na és pont bele a pocsiba. Hááát, most mi lesz?
    Szóval lehetne konkrétabb, vagy hagyjuk a p@@@ba az egészet, mert az ilyen „visszatérhet” lehet, hogy lehet, de az is lehet, hogy megfagy a lehellet- féle baromságok rossz viccek, úgyhogy a Mórickában a helyük, vagy éppen a blikkben. Na ugye, hogy nem reklám volt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek