A Ford újítása a szülők és az autójukat féltők egyik rémálmát segíthet legyőzni
Egy angol felmérés összeszedte azt a húsz problémás esetet, amitől a szülőknek általában az égbe szökik a vérnyomásuk. Első helyen áll a gyerkőcök leültetése az ebédlőasztalhoz, majd következik az esti lefektetés erőpróbája. Harmadik helyen viszont ott tanyázik a heti nagybevásárlás lebonyolítása, ami olyan kockázatokat rejt magában, mint egy elszabadult bevásárlókocsi. Vagy több, ha úgy adódik.[BANNER type="1"]
Nos, a Ford most erre a félelemre próbál választ találni, illetve megoldást kínálni. Nem másból merítette ehhez az ötletet, mint az Ütközésre Figyelmeztető Rendszerből, amivel eredetileg a közúti balesetek megelőzését célozták meg. A fejlesztés nyomán viszont a polcsorok között, valamint a parkolókban sem kell tartani a karamboloktól, vagy az engedély nélküli dodzsem-menetektől.
Azért az sem elhanyagolható szempont, hogy az autóknak sem vágódhat neki egy elszabadult bevásárlókocsi
Az önfékező bevásárlókocsit ugyanis olyan szenzoros érzékelőkkel szerelték fel, amelyek figyelik a kocsi előtt található emberi és tárgyi akadályokat, illetve más veszélyforrásokat. Amennyiben pedig fennáll az ütközés veszélye, automatikus fékparancsot adnak a kocsinak, így az blokkolódik, még mielőtt megtörténne a nem kívánt baleset, ahogy ezt az alábbi videó is jól mutatja.
Azonban az öröm még korai, az önfékező bevásárlókocsi ugyanis egyelőre csak prototípus-szinten létezik. Nagy kérdés, hogy hasznossága ellenére, kifizetődő lenne-e a Fordnak, illetve az ilyen kocsikat alkalmazó üzleteknek átállniuk erre a típusra.





