kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMeglett az ellopott Ford Fiesta

Meglett az ellopott Ford Fiesta

Alig több mint egy nap kellett csak ahhoz, hogy megkerüljön a Budapestről ellopott fekete Ford Fiesta. Nem rendőrök, hanem önkéntes Fiesta-fotózó lelt rá.


Segíts magadon, s Isten is megsegít – mondja a közmondás, s ezt sokszor az élet is igazolja. Még akár olyan esetben is, amikor valakinek ellopják az autóját. Ma számoltunk be a Budapestről ellopott Ford Fiestáról, s a tulajdonosa által kiírt frappáns Facebook-játékról, a Fotózz Fekete Ford Fiestát kampányról. Ennek köszönhetően került meg az ellopott autó. Egy fotózó lelt rá, az ellopott Ford a lopás helyszínétől nem messze pihent egy utcában – sajnos már mozgásképtelenül, szétbontott elektronikával.


Miként azt az említett Facebook-oldalon egy járműkövetéssel foglalkozó cég szakembere is nyilatkozta, nem ritka, hogy az ellopott autókat 1-2 napig pihentetik valahol – például azért, mert addig vontatva viszik, s lopásvédelmi rendszereit később, esetleg éjszaka visszatérve hatástalanítják. Egyes megközelítések szerint a Fiestát a tolvajok az óriási feltűnés miatt inkább „visszaadták a tulajdonosoknak, de még talán az is lehetséges, hogy egy óriási média-hack áll a sztori mögött, ugyanis tény, hogy a média teljes világa ráharapott.
[BANNER type="1"]
A megtalált Fiestából a rendőrök ujjlenyomatokat és szagmintát vettek, kíváncsian várjuk, hogy megtalálják-e az elkövetőt. A mai napon egyébként nem csak ez a Fiesta került meg, autóvadászok egy másik ellopott Fordot is megtaláltak, tehát a nap Fiesta-megkerülési mérlege egészen jó. A nyomravezető megnyerte a 100 ezer forintos fődíjat, de a 4F pályázat továbbra is fut, aki május 30-ig a legtöbb fekete Fiestát ábrázoló, Budapesten vagy környékén készült fotót küldi be a kiíróknak, az 20 000 forintot kap.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek