kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMegmutatta a nóziját az új Volvo XC60

Megmutatta a nóziját az új Volvo XC60

Minél közelebb vagyunk a Genfi Autószalonhoz, annál több gyártó újdonságairól derülnek ki újabbnál-újabb információk és jelennek meg új képek. Most a Volvo villantott.




Kereken 10 éve mutatkozott be a Volvo XC60 koncepcióautója, rá egy évre pedig a szériaérett változat is debütált. 9 év elég komoly idő egy modellnél, kétségtelen, hogy megérett a frissítésre. A második generációs XC60-as ugyan még csak részleteiben látható, az orr rész azonban elég sokat mutat magából. Talán nem meglepő, hogy a fényszórók az új Volvo modellekre jellemző „Thor kalapácsa dizájnt kapták meg, amelyek a BMW-khez hasonlóan egészen a hűtőmaszkig nyúlnak.


[BANNER type="1"]


A svéd márka új SUV-ja a 90-es modellekhez hasonlóan az érintőképernyős Sensus infotainment rendszert kapja meg – annyi különbséggel, hogy ezen már frissített szoftver fut majd. A meghajtásról kétliteres, négyhengeres turbós benzines és dízel motorok gondoskodnak. Ezeken kívül elérhető lesz hibrid és tisztán elektromos hajtással is, egyes piacokon pedig háromhengeres motorral is találkozhatnak a vásárlók. Minden fontosat megtudhatunk a genfi debütálást követően.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek