Mégsem lesz hétülésés Dacia Duster?
Az AutoExpressnek adott interjúban Francois Mariotte, a Dacia marketing és értékesítési vezetője elmondta, hogy nem terveznek hétüléses kivitelt az új Dusterből. „A modell megújulásának elsődleges célja, hogy megőrizze a jelenleg futó változat összes erősségét. A hétüléseshez az egész platformot át kellene alakítani, amit nem szeretnénk. Elveszítené az autó a kompaktságát és a 4×4 képességeit. Tudom, hogy sok pletyka kering a hétüléses kivitelről, ez viszont nem fog megvalósulni a következő Dusterben. – tette hozzá Mariotte.
[BANNER type="1"]
A korábban hétülésesként várt Grand Duster nem fog szerepelni a katalógusokban és árlistákban. A gyártó részéről ugyanakkor megerősítést nyert, hogy az idei Frankfurti Autószalonon már leleplezik az újdonságot. Alapvetően az előző platformot használják majd, újdonság lehet viszont egy új – a Renault kínálatából természetesen már évek óta ismert – 1.6 dCi dízel megjelenése. A hajtáslánc alapvetően marad a már ismert: alapesetben elöl hajt majd a Duster, extraként viszont összkerékhajtással is rendelhető lesz, ahogyan eddig is.








