Megtört a használtautó-piac lendülete az első három hónapban

    0
    13

    Közel kétéves folyamatos emelkedést követően 2017 első negyedévében megszakadt a Használtautó-index növekedési trendje: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám az év végi 132,4-ről 128,4 pontra esett vissza. A csökkenés oka, hogy azonos átlagár mellett mintegy 3 százalékkal csökkent a gazdát cserélő használtautók mennyisége. A megújult Használtautó-index immár a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 90 százalékát felölelő adatbázisra épül, így minden eddiginél pontosabban képezi le a piacon zajló folyamatokat.
    „Bár az év elején némileg visszaesett a hazai használtautó-piac forgalma, 2016 elejéhez képest így is 28 százalékkal nagyobb volt a gazdát cserélt autók összértéke” – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – „Ebben nagy szerepet játszott az árak emelkedése is: a meghirdetett autók kínálati átlagára kétszámjegyű növekedést mutatva immár 1,9 millió forint felett jár. Az áremelkedés oka a tartósan gyenge forintárfolyam mellett az, hogy az olcsóbban behozott, de nehezebben felderíthető előéletű autókkal szemben egyre többen a belföldi kínálatot részesítik előnyben, amely így magasabb áron is eladhatóvá vált.”
    Mi is az a Használtautó-index?
    A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a korábbi időszakokhoz. A megújult Használtautó-index a Használtautó.hu-n kívül a vele közös tulajdonban lévő Jófogás.hu autóhirdetési adatbázisára is támaszkodik, így 2016-tól immár a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 90 százalékát felölelő piaci szegmensről rendelkezik közvetlen információval. Új viszonyítási pontnak emiatt 2016 elejét jelöltük ki, a piaci mozgásokat pedig 2014 elejétől mutatjuk be: a 2008-as válságot követő hosszú stagnálás után ugyanis ekkortól kezdett látványos emelkedésbe a használtautó-piac.
    [BANNER type="1"] A használtautó-import továbbra is elsődleges forrása a hazai használtautó-utánpótlásnak. Azonban e szegmens növekedési üteme idénre lényegesen lelassult: míg 2016 elején 24 százalékkal hoztak be több használt autót, mint egy évvel korábban, addig az idei első három hónapban behozott 34 800 személyautó mindössze 7 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor.
    Az Opel, a Suzuki és a Volkswagen teszi ki az eladott használt autók harmadát
    Száz eladott hazai használt autóból 14 az Opel, további 10-10 százalék pedig a Suzuki és a Volkswagen emblémáját viseli. Ezt a három márkát a Ford (8%) és a Renault (6%) követi. Összességében a fenti öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom 48 százalékát.
    Egyre korszerűbb motorral kínálják a használt autókat
    Bár a gazdát cserélő használt személyautók átlagéletkora jelenleg 12 év, környezetvédelmi szempontból öt év alatt sokat javult a hazai kínálat. Míg 2012-ben csupán 6,5 százalékos volt az Euro 5, vagy annál kedvezőbb besorolású járművek aránya, 2017 első negyedévére ez az érték már 34,8 százalékra emelkedett. A másik oldalról nézve a kínálatot: az Euro 3-nál rosszabb besorolású járművek aránya 2012-ben még 31,8 százalék volt, ez mára 18,9 százalékra csökkent. Ezek azok a járművek, amelyek a jelenlegi szabályozás értelmében szmogriadó esetén nem közlekedhetnek Budapest útjain. (Tudni kell, hogy arányuk a teljes hazai autóparkban sajnos jelentősebb, mint az eladásra hirdetettek körében.)
    A használtautó-piac legfontosabb mutatói
    Új Használtautó-index: 128,4 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1970
    Változás az előző negyedévhez képest (%pont): -3,1 Változás az előző negyedévhez képest (%): +0,3
    Előző cikkNem csak a dízelek mumusa a kettős tömegű lendkerék
    Következő cikkA Világ Év Autója egy Jaguar
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.