hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMegúszható a gumicsere? Nem!

Megúszható a gumicsere? Nem!



Azt a dalt már vélhetően eleget fújtuk, hogy télen csakis téli abronccsal ajánlott közlekedni, ráadásul az első hó leesésekor az autósok is azonnal észre szokták venni, hogy nyári abronccsal télen, hóban, fagyban nagyságrendekkel nehezebb közlekedni, mint nyárival. A hőmérséklet emelkedésével azonban sokan megpróbálják elodázni a gumiváltást. Serkentheti ezt a lezserséget, ha esetleg súlyos tízezrekért új garnitúrát is kell vásárolni, de mindenki számára az is, hogy a hirtelen jött magas hőmérséklettel temérdek autós vágott már bele az abroncsváltásba, így pedig a gumisoknál az átlagosnál jelentősebb várakozási idők alakultak ki.


Vajon érdemes odázni a gumiváltást, megvárni, amíg elül a tömeg, vagy sorszámot kell húzni és mihamarabb túlesni a gumicserén? Határozottan az utóbbit javasoljuk! Nyárigumi-tesztünk ugyanis egyértelműen kimutatta, hogy az évszaknak megfelelő abronccsal jelentősen jobb tapadás, rövidebb fékút, magasabb kanyarsebesség érhető el. A tesztelt új, télen a téliek közül legjobb Michelin Alpin A4 nem csak a nyáriakhoz mérten volt gyengébb a március eleji, még nem is magas, 10-12 Celsius fokos hőmérsékleten, hanem önmagához képest is. Az őszi/téli teszten ugyanis 4-5 Celsius környékén méterekkel szerényebb fékutat adott.



Nem csak utóbbi, azaz a mostani, magasabb hőmérsékleten nyújtott szerényebb teljesítmény miatt ajánlott a téli abroncsokat nyáriakra cserélni, hanem azért is, mert ilyen körülmények között fokozottabban kopnak és öregszenek. Tesztjeinken megtapasztalhattuk, hogy a téli abroncs különösen érzékeny a korra és a profilmélységre is. Lehet-e érdemes négyévszakos abronccsal játszani a megúszásra, mármint a szezononkénti szerelés megúszására? Lehet, ám szerintünk kevéssé érdemes. Téligumi-tesztünkön láttuk, hogy amíg nem megyünk hóban, a télre optimalizált négyévszakos egészen jó teljesítményt adhat, ugyanaz azonban már tavasszal is a legrosszabbak között szerepelt.[BANNER type="1"]



Cserélni tehát ajánlott, ahogyan olcsó helyett minőségi abroncsot vásárolni is. Kilométerre lebontva ugyanis minimális különbség adódik az olcsóbbak és a drágábbak között. Ráadásul magasabb élettartamuk miatt lehetséges, hogy hosszú távon az újonnan drágább prémiumgumik lesznek az olcsóbbak. Ha pedig azt vesszük, hogy utóbbiakkal számos koccanás, ráfutásos baleset is elkerülhető lehet, feláruk sokszorosan megtérülhet. Amivel lehetséges még spórolni, az a gumiméret. Előfordulhat, hogy az eredetileg felszerelt helyett másikat választva több tízezer forint is a zsebünkben maradhat. A gyári szerelésűtől természetesen csak a megengedett váltóméreteken belül maradva szabad eltérni.


Ha az abroncs már megvan, arra természetesen vigyázni is kell. Járdára például közel merőleges szögben ajánlott parkolni, hogy ne a gumi oldalfalát horzsoljuk, abból ugyanis akár szakadás is lehet. Ajánlott lehet legalább szezononként váltani az első és a hátsó abroncsokat, a hajtott tengelyen ugyanis nagyobb a kopás. Elsőkerékhajtású autónál akár 10 ezer kilométerenkénti csere is ajánlott lehet, úgy ugyanis elkerülhető, hogy hátra érezhetően nagyobb kopású abroncsok kerüljenek, ami nem szerencsés. Az első abroncsok tapadásvesztése ugyanis a kormányon hamarabb érezhető, mint a hátsóké, amit leginkább csak a far kitöréséből lehet konstatálni.

Óvni a gumikat nem csupán a gyakori cserével, a rendszeres futóműállítással – és persze a kátyúk elkerülésével – is érdemes. Ezért aztán ajánlott a gumicseréket (felnire szerelt abroncs esetén) sem otthon, hanem szakműhelyben végeztetni, ami persze további költség, de a futómű ellenőrzése hozzájárulhat ahhoz, hogy az abroncsok ne kopjanak félre az esetleges elállítódástól, így pedig a lehető legtovább szolgáljanak.


Aki tehát még nem jelentkezett be gumisához, az tegye meg mihamarabb, abban már most biztosak lehetünk, hogy a téli idő nem fog visszajönni, azaz itt van a nyári gumik szezonja. Felnire szerelt gumi esetén (ami ugye otthon is cserélhető lenne) az árak jellemzően kerekenként 1000-1500, a mindenképpen gumishoz szólító gumiszerelésnél 1500-2000 forint környékén alakulnak. Az otthoni munka megspórolását is figyelembe véve ennyit meg kell érjen a kiadás, ami bőven meg is térülhet azáltal, hogy az esetleges – az abroncsok idő előtti elhasználódását okozó – futómű-hibákat a szerviz – remélhetőleg – ki fogja szűrni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. [i]„Ezért aztán ajánlott a gumicseréket (felnire szerelt abroncs esetén) sem otthon, hanem szakműhelyben végeztetni”[/i]

    Azt nem értem, miért ajánlott (nem a gumis zsebe, hanem az autós szempontjából) több ezer forintért leszedni, majd meghúzatni négyszer 4-5 csavart. Ez egy szép tavaszi délutánon otthon félórás móka. De a cikkírónak nagyon jól mehet, ha megér neki cca. 6000 Ft-ot az, hogy óriási munkával ne saját maga cserélje ki a kerekeket. Én személy szerint nyugodtabb is vagyok, ha magam csinálom, főleg mióta elveszítettem egy kerékcsavart a gumis hanyagsága miatt. Futómű ellenőrzést pedig a hagyományos gumiszervizekben nem csinálnak, ahogy többnyire cipőt sem lehet venni a fehérneműboltban. Ez két különböző szakma.
    [i]
    „Elsőkerék-hajtású autónál akár 10 ezer kilométerenkénti csere is ajánlott lehet, úgy ugyanis elkerülhető, hogy hátra érezhetően nagyobb kopású abroncsok kerüljenek”[/i]

    Azt az abroncsot, ami 10 ezer kilométer alatt ilyen szinten elkopik, már rég megette a fene.

    Csodálom, hogy kimaradt a legelterjedtebb bullshit, hogy minden szezonban centríroztassuk újra az abroncsokat, ha kell, ha nem, mert az milyen jó és biztonságos. 🙂

  2. Tipikus gumis nem állít futóművet! Vagy komplett nagyszerviz kellene szezononként?

    Még egy „tipp”:
    az ólom súlyokat félévente cserélni kell, mert a kozmikus háttársugárzás elnyelése miatt jelentősen megnő a tömegük, így biztosan elmegy az egyensúly – „remélhetőleg”! 😉

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular