Új köntöst kapott a Volvo SUV. Az új XC90 a gyári Polestar tuning által még tovább vadult, emellett pedig a motorja is izmosabb lett
Idén februárban fedte fel terveit a Polestar, amely alapján már tudni lehetett, hogy a második generációs XC90-est is kezelésbe veszik majd. A tervek mostanra megvalósultak, az eredmény pedig önmagáért beszél. A svédek luxus SUV-ja új köntöst kapott, ereje pedig még tovább nőtt. A 2,0 literes négyhengeres Drive-E benzines izmosabb lett, mint az előző generációban található V8-as.
[BANNER type="1"]
A turbóval és kompresszorral ellátott egység 350 lóerőt teljesít, amely nyolcfokozatú automatán jut majd el a kerekekig. A teljesítmény mellé sajnos komoly tömeg is társul, a 2 tonnás szabadidő-autó emiatt nem a fürgeségéről és kanyarodási jellemzőiről lesz majd híres.












