Megvalósul a szaúdi egyetem autója

    0
    1

    A Szaúdi Királyi Egyetem hallgatói tavaly tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatták be első autójukat, a Mercedes-Benz G-osztály alapú Gazal-1 szabadidő-autót. Műszaki tartalmát sosem részletezték, de vélhetően a helyi piacon közkedvelt 5,5 literes, V8-as motort tartották meg a gépháztető alatt. Nem tudni, hogy a koncepció vagy az egyetemisták lelkesedése nyerte-e meg a befektetőket, mindenesetre 500 millió dolláros projektbe kezd az egyetem kisebb külső befektetőkkel és egy magát egyelőre meg nem nevező koreai autógyártóval, vélhetően a Hyundai-Kia konszernnel. Utóbbi a projekt költségeinek 30 százalékát és a teljes technikai háttér biztosítását is magára vállalta, az egyetem mindössze 15 százalékkal kellett beszálljon az üzletbe a projektvezető, egyetemi befektetői részlegen, azaz a Wadi al-Riyadh Technology-n keresztül. Sem a gyártás kezdetéről, sem az első megvalósuló modellről nincsenek még pontos információk, ködösítés persze bőven van. A leendő gyártó első körben a helyi piacra, helyi közlekedésre szánt, gazdaságos autót ígér. Az olajmágnásoknál ez akár egy Mercedes G-osztály alapú szabadidő-autó is lehet. A gyártás felfutásával az első számú exportpiacok a szintén nem szegény Öbölállamok, majd Észak-Afrika államai lesznek.
    Előző cikkKéthengeres motorral az Alfa MiTo
    Következő cikkA legerősebb Audi A1-est teszteltük
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.