Amikor még a Williams a topon volt: 1996-ban Damon Hill (balra), rá egy évre a kanadai Jacques Villeneuve nyert vb-címet
1980 és 1997 között 9 konstruktőri vb-címig vitte a Williams. Idén kilencedik lett, csak az esélytelen kicsiket bírta megelőzni…
Habár egy ideje a „Hova tűnt Palik László?” az igazi kérdés, a Forma-1 ex-kommentátorának mára klasszikussá vált aranyköpése anno a brit Damon Hillel volt kapcsolatos. Azzal a kétszeres legjobb Graham-fia Damon Hillel, aki 1996-ban világbajnok lett a Williams színeiben, s aki 1999-ben, mindössze 8 szezon után vissza is vonult. Csakhogy ekkor már 39 éves volt, azaz 32 esztendősen debütált a száguldó cirkuszban.
Épp ennyi idős most Kimi Räikkönen, a Ferrarival 2007-ben világbajnok finn, aki kétéves ralis kitérő után próbálja ki magát újra az F1-ben a Renault-ból lett Lotus pilótájaként. És hihetetlen, de ahogy állítólag ő a vodkát, ezt a flegma, különc Jégembert szinte úgy szereti mindenki – amióta kiderült, hogy visszatér, boldog-boldogtalan üdvözli és méltatja, várja, s szorít érte.
[BANNER type="1"]
Kiminek persze nem lesz könnyű dolga a legfeljebb közepesnek számító, Renault-ból lett Lotusszal
Kimi rajongói közé most Damon Hill állt be, amikor lenyilatkozta, szuper, hogy Räikkönen ismét része lesz az F1-nek, hiszen újra meg fogja mutatni, milyen gyors és tehetséges. „Sok szerencsét kívánok neki! Kimi már rég világbajnok, én pedig csak az ő korában mutatkoztam be, szóval fiatal, s még nyerhet egy-két trófeát.”
Hill azt is elmondta az Autosport magazinnak, hogy a 2012-es szezont illetően nagy csatát remél, s hiszi, hogy a riválisok jobban meg tudják majd szorongatni az idén domináló Red Bullt.









