hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMelyik a legjobb csajozós autó?

Melyik a legjobb csajozós autó?


Alapigazság, hogy nem érdemes autóval hódítani, hiszen a lényeg az ember önmaga, illetve, hogy nem is ajánlott ott nyomni a csengőt, ahol az autó számít. Valljuk azonban be, egy autó is jelentősen egyszerűsítheti a hódítás menetét, illetve rövidítheti idejét, ahogyan a stílusos, vonzó megjelenés, öltözet is. Hiszen az autó is öltöztet. Nem árt, ha feltűnő, de pontosan tud ártani, ha túlzottan az. És gyakorlatilag biztosak lehetünk abban, hogy noha sokan hangoztatják, hogy őket ugyan nem érdekli, hogy kinek milyen autója van, igenis mindenkit érdekel. Akár csak azért, mert az autóválasztás, de az ahhoz való viszonyulás is sokat elmond az emberről.




Érzék kell a megfelelő példány kiválasztásához, s vehetjük úgy, hogy vannak tuti befutók, tekintet – és más egyéb – mágnesek, mint például egy Audi R8, bármely Aston Martin, Bugatti, Ferrari, Porsche, azért azt is el kell ismerni, hogy miként nem szabad mindenhova Armani öltönyben menni, vannak helyzetek, amikor ezen autókkal nem csupán a legfeltűnőbb, könnyű szerrel a legnevetségesebb taggá is tehetjük magunkat. A földúton megközelíthető vidéki telekre rendezett szalonnasütéshez – miként Armani öltönyben – úgy drága és lapos sportkocsival sem ajánlott érkezni. Sokkal menőbb mondjuk egy G Mercivel, akár egy új, AMG motoros benzinzabálóval, akár egy leselejtezett katonai példánnyal, amiről elmondhatjuk, akár ejtőernyővel is letehették volna a mezőre, ez neki rutinművelet. [BANNER type="1"]

Autók, melyekkel csak komoly önbizalom kíséretében érdemes hódítani:



Minél hétköznapibb autóval indulunk hódítani, annál nehezebb dolgunk lesz. Már a sablon középkategóriásokkal, de a 80-as évek modelleivel, netán az egykori KGST országok autóival is önbizalommal és sármmal megáldott legyen az ember, aki hódítani kíván. Ezen autókat jobb nem közvetlenül a bejárat elé állítani, velük aligha lehetünk befutók. Ellenben, ha már van annyi sikerünk, hogy beültethetjük – az autóba – a kiszemelt hölgyet, az legalább legyen tiszta, ne rontsa tovább az első pillantásnál szerzett benyomást.


Autók, melyekkel már labdába rúghatunk:



Ha autónk igényes, tiszta és van legalább valami különös ismertetője, ami miatt a haveroknál egyáltalán szóba lehet hozni, amit meghallva a hölgyek felkaphatják a fejüket, már érdekesek lehetünk mi is. Lehet így akár egy patika állapotú Lada – pláne egy dupla kereklámpás – a csáberő, de akár egy Golfból, Octaviából, Ibizából is lehet különlegeset készíteni, csak persze arra kell figyelni, hogy ne nevetségessége miatt legyen különleges az autónk. A tuningolásnál továbbá azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az átalakítással ne tegyük használhatatlanná vagy nehezen használhatóvá az autónkat, továbbá, hogy ne szálljanak el nagyon a költségek. Könnyedén lehet vagyonokat költeni egy autóra, míg a ráfordításból akár könnyedén kijöhet egy tuti befutónak számító kabrió, mondjuk egy korosabb Mazda MX-5, Fiat Barchetta vagy akár egy régebbi sportosabb modell vagy akár luxus-, illetve sportautó is.


Autók, amelyekkel a legtöbb pillantást kaphatjuk:



Akármennyire is egyedi az autónk, egy középkategóriás modellel vagy egy olcsóbb kabrióval csak másodhegedűsek lehetünk, ha a parkolóba olyan nagyágyúk is begördülnek, mint a 7-es BMW, az S-osztályos Mercedes bármely generációja, s természetesen a Porsche, Ferrari is bármikor komoly hívószó. Fokozottan az, ha a legfrissebb, legdrágább verziókról van szó. A nőstények számára ösztönösen a legjobb vadász a legvonzóbb, szeretik a biztonságot, a pénz pedig azt ad, s egyszerűsítheti, lerövidítheti az ismerkedést, ha ezt egy autó kifejezi. A kupé, a kabrió, s a prémiummárkák sora egyaránt arról szól, hogy tulajdonosa megengedheti magának a luxust, az életérzést. Ezekkel már nem is a kijárat elé vagy azzal szembe kell parkírozni, hanem közvetlenül mellé esetleg bele az ajtóba, hagy lássa mindenki, hogy ki a király!
[/szlista]



Ha csak az elsőre tudtál igennel felelni, vesd be minden személyes sármod, szükség lesz rá! Ha már a második is megállja a helyét, esetleg nem kell görcsölnöd, hogy milyen ruha legyen rajtad. Tovább javulnak az esélyeid, amennyiben a harmadikra is igent mondhatsz, s már nyerőnek érezheted magad amennyiben a negyedikből is találsz rád/autódra illő jellemzőt. Ha pedig az utolsóra is igennel felelsz, a befutáshoz elég lesz a sátánnál csak egy kicsit kevésbé rondának lenned. A fordított sorrend azonban nem állja meg a helyét, a feltételek egyszerre kell, hogy teljesüljenek. Magyarán hiába van kabrió ferrarid, ha az koszos, horpadt, vagy be kell tolni.
[/keret]
Milyen tehát az ideális csajozós autó? Karbantartott, igényes, finoman, körültekintően vezetett és nem utolsó sorban tankjában üzemanyaggal rendelkező, nincs ugyanis kevésbé nevetséges, mint amikor a fullextrás, bőrüléses sok lóerős autót a hó végén úgy kell vezetni, hogy még akár egy vidám fiatalokkal teletömött Kispolszki is legyorsulhassa.


Mit mond a célcsoport, azaz két fiatal hölgy?









[kepallobal=72188.jpg]
[/kepallobal]


„Nálam személy szerint nem indul jobb pontokkal az a srác, akinek drága autója van. Viszont tény, ha látok egy szép, sportos formatervezésű SEAT-ot vagy Volkswagen Golfot, nagyobb eséllyel pillantok oda, hogy vajon ki vezeti.”


Nóra, egyetemi hallgató

[kepallojobb=72189.jpg][/kepallojobb]


„Azok a férfiak hódítanak minél jobb autóval, akik az üres belső tulajdonságukat próbálják ezzel kompenzálni, és erre persze mindig lesz vevő hölgy. Annak a hölgynek akinek nem mindegy, hogy randi elején vagy végén mibe ül bele, annak a „sofőr pénztárcájának vastagsága sem mindegy. Természetesen én is utána pillantok egy jó kocsinak, de nem az érdekel ki vezeti. ”


Szandra, vendéglátós






Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

24 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Miért is számitana az autó? Legyen ápolt, mint a gazdája (EZ persze hölgyek által vezetett autókra ugyanúgy vonatkozik…..) -inkább legyen szerény a külseje. Ahogy a szilikonos mellek nem jönnek be – a kiszélesitett kerekek vagy agyon spoilerezett kis motorú autók se…Laci

  2. Azok a férfiak hódítanak minél jobb autókkal, akik a belső üres tulajdonságukat próbálják ezzel kompenzálni, és erre persze mindig lesz vevő hölgy.
    Annak a hölgynek akinek nem mindegy, hogy a randi elején vagy végén mibe ül bele, annak a férfi pénztárcája vastagsága sem mindegy.
    Én is megnézem az autókat, de nem az érdekel, hogy ki vezeti.

  3. „Kinyitott panorámatetővel egy 1,2-es Renault Twingo is lehet nyerő” pláne ebben a ciklámen színben. Legfeljebb akkor leszel vele nyerő, ha ilyet veszel neki „karira” vagy „szülcsi napcsira”. Ha először lát meg benne, akkor max. a meleg barátja lehetsz XDDDDD

    Viccen kívül a cikkel abban tudok egyetérteni, hogy ami vonzó az a tisztán tartott állapot. Ami taszít, a kosz, a törött, horpadt külső és szakadt belső elemek és egyéb igénytelenség. Mindez nem csak a nők szemében, hanem bárkiében, aki autóval lát vagy beül az autódba.

    A saját tapasztalat pedig az, hogy a 6 személyes furgonomat minden csaj imádta, aki beült mellém (tetszett a magas üléshelyzet, a jó kilátás), de a sima középkat. kombimat is kedvelik.

  4. [b]„Manapság a nők olyanok mint a parkolóhely, a normális az mind foglalt, csak rokkantból és a fizetősből van szabad!!!”[/b]

    Ez nagyon tetszik, nagyon találó, jó hasonlat és sajna nagyon igaz még az idősebb korosztályra is!!! A rokkant szó alatt nem csak a testi rokkantakat érteném. :-))))
    Ami ez alól kivétel, az meg nem számottevő.

  5. Én azt gondolom, autó annak kell a csajozáshoz, akinek az egyénisége hiányos.. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy agyatlan műmájer.
    Ha máshogy nem megy, vagizunk az autónkkal. Amihez nyilván kell egy olyan nő is, aki erre vevő.. pl. plázacica.

    Eszembe jut a vicc, aminek a csattanója: ” ha rövid a farkad, legalább autód legyen” 🙂

    Persze, egyszerűbb, kényelmesebb egy randi után a hölgyet hazafuvarozni,mint hazakísérni.. de vannak akik utóbbit jobban értékelik..
    És talán nem csökken azoknak a nőknek a száma sem, akik nem elsősorban az ide-oda furikázásban látják az értelmes időtöltést…..

  6. Hát ekkora gyökér hozzászólást már régen láttam! Javaslom, hogy íratkozz be újra az általános iskola 3. osztályába és ismerkedj a magyar nyelvtannal és a helyesírással! Csak ezután ülj a számítógép elé okoskodni.

  7. legjobb a saab senki se tudja hogy mi az csajok meg mindig a bmw majmokhoz ülnek be aztán a pirosnál jön a meglepi következő pirosnál meg átülnek a saabba amit azt e tudtak mi az. de leginkább a bmw menő apámfia gyereknek az 1 bites alaplapjába ég be az alaplapjába a svéd márka. annyi ijet égettem már be siófokon. amúgy egyszer bmw matricát ragasztottam a saab ra és a csajok bevették hogy bmw szóval a nőknek tök mind1 hogy mijen a kocsid az legyen vay a legdrágább vagy a leggyorsabb. előnyben fehér fekete ezüstmetál piros kanárisárga sportos hangja legyende ne üvöltsön nagy csillogó lexanik 20 coll felettiek előnybe kocsiba legyen tisztaság és rend az a legfontosabb különben is a pénzre mennek az ismerkedpős csajok tehát elsődleges a sok deák ferenc rolnizva rolnizva. és a kocid helye is fontos ha pl egy épített kettesgofod van lehetőleg ne az a8 as audi mellé parkolj hanem szarabb autók közé ahol a tied a legjobb és ne túl messze a bejárattól mindig nyisd ki nekik az ajtót mert általában már részegek és a fényezett ajtókilincset összekarmolják a műkörmükkel. nem udvariasságból kell ajtót nyitni….. ha beszált csukd is be utánna nehogy belülről is összegényolja a bőrorítást az ajtókárpiton. aműgy amivel vagizni lehet a memóriás bőrülés fasza hifi nem utólagoss hulladékra gondolok mett az kókányolt és szarul szól inkább legyen tisztább de halkabb csak ne torzítson mert az lerombolja a presztizsedet. kb ennyi nézzen ki drágának a kocsi a csajok úgyse értenek hozzá

  8. Itt is a BMW … Amig a parkolóban áll, mert menni is kell az autónak és vezetni se árt tudni, mert a végén még körbeautózza valaki …
    Amúgy a régi Mini melyik nő szerint jobb/szebb, mint az új? Mert ilyet még nem láttam …
    EGyébként Cabrió nyáron, mégha egy 80-as K-Jetronicos szar Audi 80, akkor is menő, csak ne kelljen hátraülni …

  9. Azért ez a cikk férfiszemmel és autóhoz értő ember szemével íródott.
    Egy csaj, aki a kocsit nézi biztos, hogy nem fogja értékelni, ha egy pasi odamegy egy 25-30 éves – makulátlan állapotú – Ladával, Trabanttal. Annyi jön le neki, hogy ez az ember nagyon csóró. Az sem nyerő, ha egy Mini Morissal jelenik meg valaki, a nőnek fogalma sincs, hogy az gyakorlatilag egy BMW, csak azt látja, hogy egy férfihez abszolút nem illő miniautó.
    Az Audi, Merci, BMW tuti, hogy nyerők, a protkocsi is biztos siker, illetve a kabrió is, még akkor is, ha egy 4-5 százezer Ft-os húszéves autó.
    Egy kompakt, vagy alsó középkategóriásnál az is nyerő lehet, ha az ember hangoztatja, hogy ez céges kocsi, hiszen abból következik, hogy valószínűleg jó állása is van, jó fizetéssel (persze itt nem a furgonos , cégfeliratos kocsival közlekedő üzletkötőkre gondolok).
    Szóval ízlések és pofonok 🙂 🙂

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular