szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapMercedes, ami 2 litert fogyaszt - jön a C-osztály hibrid

Mercedes, ami 2 litert fogyaszt – jön a C-osztály hibrid

Nem új infó, hogy konnektorból tölthető hibridként is kapható lesz az idén debütált legújabb C-osztály, az viszont igen, hogy mindössze 2 l/100 km is lehet a kalkulált vegyes fogyasztási értéke. Mindezt a fejlesztésért felelős Ralf Rossmanith kotyogta el egy interjú során. A mesés érték kulcsa, hogy a még fejlesztés alatt álló, de már jövő évben […]




Nem új infó, hogy konnektorból tölthető hibridként is kapható lesz az idén debütált legújabb C-osztály, az viszont igen, hogy mindössze 2 l/100 km is lehet a kalkulált vegyes fogyasztási értéke. Mindezt a fejlesztésért felelős Ralf Rossmanith kotyogta el egy interjú során.


A mesés érték kulcsa, hogy a még fejlesztés alatt álló, de már jövő évben megjelenő plug-in hybrid jelenleg 30 kilométeres hatótávját 50 kilométeresre kívánják feltornászni, így pedig a hajtásláncban a 68 lóerős villanymotorhoz és az azt tápláló lítium-ion akkumulátorcsomaghoz társított 2,0 literes, 211 lóerős turbós benzinmotor is meg fogja tudni tenni 4 liter üzemanyagból a maradék 50 kilométert, azaz 100 kilométer benzinfogyasztása valóban 2 l/100 km lehet. Az üzemanyagköltséghez viszont hozzá kell majd még tenni egy akkutöltés árát is, ami egyébként szintén 1-2 liter benzinének megfelelő lehet. Az emisszió szintén extra alacsonynak, 50 g/km értékűnek ígérkezik.
[BANNER type="1"]


A C-osztály hibridje a tervek szerint először a jövő márciusi Genfi Autószalonon lesz látható, nyárra Európa és Kína piacára is befut majd, megjelenése az Egyesült Államokban egyelőre kétséges.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek