kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMeredekebb farral jön a Peugeot 308 utódja

Meredekebb farral jön a Peugeot 308 utódja

Ősszel debütál a Peugeot 308-ast leváltó francia kompakt. Megkezdődött az egyelőre ismeretlen elnevezésű újdonságról szóló információ-szivárogtatás.


Teljesen új kompakt autóval jelentkezik idén a Peugeot, a premier helyszíne és ideje a szeptemberi Frankfurti Autószalon. Az új széria neve azonban még nem ismert. A Peugeot 308-ast a számsort folytatva a 309 követhetné, az azonban már elsütött szám, továbbá a régi 309-es viszont a 306-osnál, a 307-esnél és a 308-asnál is lejtősebb hátú volt. Laurent Blanchet, a Peugeot modellfejlesztésekért felelős igazgatója szerint pedig az újdonság éppen, hogy a szavai alapján a szedánok és az ötajtósok között elhelyezkedő 308-asnál meredekebb farú, klasszikus ötajtós lesz.[BANNER type="1"]


Nekünk mondjuk a 308 is az volt, de voltaképp mindegy, a lényeg, hogy elhangozhat, hogy az ősszel debütáló, most még hétpecsétes titokként őrzött forma a Peugeot jelenlegi modelljeinél – legfőképp elöl – kisebb túlnyúlású lesz. Ez önmagában többet ér, mint az, hogy dizájnja a tavalyi Onyx tanulmány tárházából emel át néhány elemet, s padlólemeze a minap végleges formájával és részleteivel is debütált Citroën C4 Picassóval közös, tehát a PSA kompakt és középkategóriás modelljeit a jövőben hordozó, a 308-hoz mérten 70 kilogrammos tömegcsökkentést eredményező EMP2 moduláris platform. A bázismodell mondjuk így sem lesz extrán karcsú, saját tömegét 1300 kilogrammosnak mondják.


A többi részlet egyelőre csak tippelhető, a C4 Picasso 1.6-os benzineseket és HDi, e-HDi turbódízeleket hozó motorpalettája, az új, ETG6 robotizált váltó és az akár Euro6-os norma teljesítése itt is várható, a csúcsmodell pedig az RCZ-től ismerten akár 200 lóerőt is kihozhat az 1,6 literes THP turbómotorból. További részletek később, legkésőbb nyilván szeptemberben, addig pedig lehet találgatni, hogy vajon milyen modellnevet kap majd a 308 utódja.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek