Francia tulajdonoshoz kerül a kétszázötvenezredik Skoda Kodiaq!
Szeptember 28-át ezentúl piros betűs ünnepként tarthatja majd számon a cseh gyártó: ekkor gördült le a kvasinyi üzem futószalagjáról a 250.000-ik Skoda Kodiaq – ez a jubileumi darab egy francia vásárlóhoz kerülő Sportline változat -, amely eladási sikereit tekintve teljesen újrafogalmazta a cég márkaimázsát.
A csehek nagyméretű SUV-ja két évvel ezelőtt, szeptemberben mutatkozott be a berlini Kraftwerk kiállításon, ezt követte a sorban a Párizsi Autószalonos debütálás, majd elkezdődött a cég kvasinyi gyárában a termelés. Most pedig, 23 hónappal később máris megvan a negyedmilliós mérföldkő, már ami az eladási számokat illeti.[BANNER type="1"]
Ráadásul már nem csak a csehországi bázison gyártják a Kodiaqot, hanem öt másik helyszínen is: a kínai Changshában, az orosz Nyizsnij Novgorodban, az indiai Aurangabadban, az ukrán Solomonovóban, valamint a kazahsztáni Uszt-Kamenogorszkban.
Ikerturbós 2,0 literes, 240 lóerős, 500 Nm nyomatékú dízellel és 7 fokozatú DSG váltóval debütált a Kodiaq RS, a Skoda első RS SUV-ja
Emellett a Kodiaq sikertörténetéhez még hozzátartozik az is, hogy ebben a modellben mutatkozott be az azóta gyakorlatilag már a márka összes modelljében megtalálható Skoda Connectivity szolgáltatás is. Ha ez még mindig nem lenne elég, egy újabb úttörő szereppel fog kiegészülni a modell palettája: ezen a héten debütált Párizsban a Skoda Kodiaq RS, mint a márka első RS feliratot viselő SUV-modellje.






