Hondás sikerek az oroszoknál: Monteiro nyerte a második futamot, a bajnokságban is sokat lépett előre, Michelisz Norbi a második futamon harmadik, az elsőn hetedik lett
A WTCC moszkvai hétvégéjén az első futamot az akkor pole pozícióból startoló Yvan Muller nyerte, így idei harmadik, WTCC pályafutása 44. győzelmét szerezte meg. Muller citroënes csapattársa, a bajnokságban élen álló José María López természetesen árnyékként követte, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadikként a hondás Gabriele Tarquini futott be, őt a ladás Rob Huff követte, a nem gyári versenyzők, azaz a Yokohama-kupások közötti első Tom Chilton lett – abszolút ötödik helyen. Hatodik Ma Qing Hua, hetedik Michelisz Norbi lett. A magyar versenyzőt Tiago Monteiro és Sébastien Loeb követte. „Remek, de hosszú verseny volt – nyilatkozta a francia Muller.
A fordított rajtsorrend miatt a második futamon Monteiro startolhatott az élről, a második helyről pedig a most debütált, ladás Nicky Catsburg indulhatott. Monteiro azt tette, amit Muller az első futamon, illetve amit Michelisz Norbi a Hungaroringen. Rajt-cél győzelmet aratott. Rob Huff második, Michelisz Norbi harmadik helyen futott be. Norbinak a portugál Monteiro is sokat köszönhet, sokáig ő tartóztatta ugyanis fel a többieket. Végül el kellett engednie, s kénytelen volt a mögötte érkező Rub Huffra koncentrálni, aki végül meg tudott lépni. A második futam első tíz helyezettje Monteiro, Huff, Michelisz, Catsburg, Hua, Muller, Loeb, Valente, Chilton, Coronel lett.
[BANNER type="1"]
A bajnokságban továbbra is élen López, Muller 35 pont lemaradással követi, Muller egyetlen ponttal áll mögötte. Két hét múlva Szlovákiában ismét drukkolhatunk a túraautósoknak.
Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
- López (argentin, Citroën C-Elysée) 199 pont
- Muller (francia, Citroën C-Elysée) 164
- Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 135
- Monteiro (portugál, Honda Civic) 102
- Ma Qing Hua (kínai, Citroën C-Elysée) 84
- Michelisz (magyar, Honda Civic) 82
A konstruktőri pontverseny állása
- Citroën 434 pont
- Honda 318
- Lada 125






A konstruktöri is hibás.
1. Citroen 434
2. Honda 318
3. Lada 125
Hibás a ponttáblázat, ui. a Moszkva előtti állapotot tükrözi.
A mostani helyzet:
1. Lopez 199
2. Muller 164
3. Loeb 135
4. Monteiro 102
5. Ma 84
6. Michelisz 82