hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMichelisz harmadik lett a Slovakia Ringen

Michelisz harmadik lett a Slovakia Ringen

A szlovákiai WTCC-hétvégén előbb tarolt a Honda, majd Coronel győzelemre vitte a BMW-t. Michelisz az első futamon harmadik lett, a másodikat nem tudta befejezni.




Michelisz Norbi azt ígérte, azt remélte, hogy jó lesz a Honda, s jó is volt. Jó volt végre, mert a Zengő Motorsport versenyzője a harmadik lett vele a szlovákiai (idei harmadik) WTCC-hétvége szombati időmérőjén, aztán meg a vasárnapi első futamot is ezen a dobogós helyen zárta. Úgy, hogy maga mögött tartotta Yvan Mullert (Chevrolet), s úgy, hogy gyorsabb volt a gyári Civickel előtte szambázó Monteirónál. Sebaj, a bronz is szépen fénylik, azt meg mellékesen jegyezzük meg, hogy nem kellett sokat várni a Honda első (totális) diadalára…

[BANNER type="1"]
A második versenyt Norbi a 8. kockából kezdte, de nem tudta befejezni, mert a hajrában elment a szervo. Coronel nyert BMW-vel (Muller és Tarquini előtt), összetettben Michelisz 18 pontot rakott az eddigi 4-hez. Folytatás ugye szinte azonnal, május első hétvégéjén a Hungaroringen, és remélhetőleg ismét több tízezer Norbi-szurkoló előtt.





Slovakia Ring, az első futam végeredménye (élcsoport)


  1. Tarquini (olasz, Honda Civic S2000 TC) 22:18.761 p
  2. Monteiro (portugál, Honda Civic S2000 TC) + 1.202 mp
  3. Michelisz (magyar, Honda Civic S2000 TC) + 1.616



A második futam végeredménye (élcsoport)



  1. Coronel (holland, BMW 320 TC) 22:26.224
  2. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) + 2.990
  3. Tarquini + 3.345




A vb állása (élcsoport)

  1. 1. Muller 120 pont
  2. 2. Tarquini 96
  3. 3. Nykjaer (dán, Chevrolet Cruze 1.6T) 57
  4. … 12. Michelisz 22

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek