Idén három hétvégén már élesben tesztel a 2013-as szezontól teljes, kétautós programot futó Honda
Szuzukában folytatódik a túraautó-világbajnokság, a Japán Nagydíj szombati időmérője – magyar idő szerint – reggel 8:30-kor kezdődik, a vasárnapi versenyek 7:30-kor és 8:30-kor startolnak. Bár két futam – Kínában és Makaóban – még hátra lesz, Michelisz Norbi már most behozhatatlan előnyre tehet szert a Yokohama-kupában, illetve az abszolút pontversenyben is felléphet legjobb BMW-snek – ezekhez „csak annyi kell, hogy nagyjából úgy szerepeljen, mint legutóbb Sonomában.
[BANNER type="1"]
Michelisznek jó esélye van arra, hogy abszolútban is a legjobb BMW-s legyen
Abszolútban a pillanatnyilag legjobb BMW-s Coronel 12 pontra van Norbitól, tavaly viszont az egyik szuzukai versenyt épp a holland veterán nyerte meg, tehát nem lesz könnyű megelőzni. Az élen pontegyenlőség van a címvédő Muller és Huff között. Kiszállása előtt a Chevrolet sorozatban harmadik konstruktőri címét zsebelheti be. Ami miatt a Japán GP-t még kiemelt figyelem kíséri, az az, hogy itt, amúgy saját pályáján mutatkozik be a gyári Honda Civic S2000 – egyelőre csak egy autóval, volánjánál pedig a portugál Monteiróval.
Az egyéni vb állása (élmezőny)
A konstruktőri vb állása
A Yokohama-kupa állása (élmezőny)
- 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 315 pont
- 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 315
- 3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 267
- … 6. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 152
A konstruktőri vb állása
- Chevrolet 761 pont
- BMW 486
- SEAT 472
A Yokohama-kupa állása (élmezőny)
- Michelisz 134 pont
- Oriola (spanyol, SEAT Leon WTCC)109
- D’Aste (olasz, BMW 320 TC) 85













