kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMichelisz Norbi privát világbajnok lett

Michelisz Norbi privát világbajnok lett

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) utolsó futamán, Katarban. Megnyerte a Yokohama kupát.




A Zengő Motorsport színeiben versenyző Michelisz Norbert a WTCC utolsó futamán a harmadik helyen végzett, ezzel legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit, meg persze az összes vetélytársát maga mögé utasítva megnyerte a privát versenyzők közötti Yokohama kupát. A gyári csapatok pilótáit is figyelembe véve a hatodik helyen fejezte be a WTCC-idényt, a világbajnoki címet az argentin José María López szerezte meg.
[BANNER type="1"]
A Zengő Motorsport pilótája a szezonzáró, villanyfényes katari verseny 12 körös első futamában a hatodik helyről rajtolt, és bár úgy tűnt, előrébb tud kerülni (rövid ideig a negyedik helyen haladt), az első kanyarok után hátrébb csúszott, azután pedig a biztonságot szem előtt tartva autózott, és végül a hetedik helyen ért célba.



Az katari verseny második, 14 körös futamában az ötödik helyről indulhatott volna, de egyik riválisa nem tudott időben felállni a rajtrácsra, így a Honda Civicet (nem csak a versenypályán) hajtó magyar pilóta negyedikként vághatott neki az idei sorozat utolsó, egyben 24. versenyének. Az első kör végén baleset miatt bejött a biztonsági autó, és a verseny csak a hatodik körben indult újra. A francia John Filippi nem sokkal később az egyik kanyarban kicsúszott a pályáról, így Michelisz már a harmadik helyen haladt, végül ebben a pozícióban is ért célba.



A független csapatok pilótáinak különversenyében az élen állt, és csak arra kellett figyelnie, hogy közvetlen üldözője, Bennani ne kerüljön elé. A marokkói pilóta ötödikként fejezte be a versenyt, így Michelisz 2012 után másodszor végzett az élen a privát pilóták pontversenyében. Gratulálunk neki, ezt persze az ünneplő csapat is bőségesen megtette.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Ez a srác megvalósítja amiről mi kommenthuszárok csak álmodunk. Volt egy keserédes vezércikk a Zengő ami szerinte kicsit „túl reális” képet fest az eredményről.

    Pedig szerintem minden okuk megvan az ünneplésre. Norbi nagy neveket előzött meg, Monteiro az F1-et megjárt veterán, Tarquini pedig egy valódi legenda ebben a sportban.

    Csak így tovább, a most nem is fért bele több, a Citroen úthenger is előbb utóbbvéget ér,Norbinak pedig lesz lehetősége továbblépni…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek