Michelisz Norbi ezúttal is nagyot autózott, Portugáliában az első futamon a negyedikről a harmadik helyre jött fel, ezzel már ott dobogós helyen végzett
Eredményes versenyhétvégén van túl Michelisz Nobert. A Zengő Motorsport pilótája a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai helyszínén a kvalifikációban a negyedik helyet szerezte meg.
A Vila Realban rendezett városi verseny első felvonásán a hatalmas melegben Michelisz a negyedik pozícióból remekül rajtolt Honda Civicjével, az első kanyarba már harmadikként fordult be, ám – miként az az istálló beszámolójából kiderült – ennél több izgalom nem történt. A magyar pilóta magabiztosan szerezte meg a dobogós helyezést, amivel összetettben feljött a negyedik helyre. Az első portugál WTCC futam győztese a citroënes López lett, a második helyre pedig csapattársa, Loeb futott be.
Az elsőnél izgalmasabb, eseménydúsabb volt a második futam, Michelisz a hetedik pozícióból jött fel a negyedik helyre
Michelisz a második futamnak a hetedik pozícióból vághatott neki, és a negyedik helyig jött előre úgy, hogy a rajt után volt egy karambol, amely után körökön keresztül a safety car gurult a mezőny előtt. Michelisz az ütközést elkerülte, az ötödik helyre került, majd egy előzéssel még eggyel feljebb zárkózott, s a megszerzett negyedik helyen futott be Ma Csing Hua, Yvan Muller és Gabriele Tarquini után. Ezzel összetettben az ötödik helyen áll négy versennyel, azaz nyolc futammal a sorozat vége előtt, a privát versenyzők közötti Yokohama kupát toronymagasan vezeti.
[BANNER type="1"]
A WTCC mezőnye másfél hónap múlva Japánban folytatja a versenyzést, majd Kínába, Thaiföldre, végül Katarba utazik. A jövő évi tervek közül azt árulta el a portugál futam előtt Francois Ribeiro, a WTCC főnöke, hogy jövőre hat helyett csak négy európai futamot várhatunk. A Hungaroring sanszosan marad Michelisz Norbi miatt, Moszkva a Lada miatt, a németországi Nürburgring-Norschleife pedig a neve miatt, így legnagyobb eséllyel a francia, a portugál és a szlovák pályák közül esik majd ki kettő.











