Miként hat az ország lezárása az autózásra? Lesznek szervizek?

    0
    1
    Több mint egy napja vártuk az ország lezárása kapcsán a részleteket, hiszen abszurdnak tűnt, hogy csak az élelmiszerüzletek, a patikák, a drogériák és benzinkutak lehessenek nyitva. Márpedig az első információk erről szóltak, igaz, azzal a megjegyzéssel, hogy a további részleteket mára ígérték. Ha meglehetősen lassan is, de meg is kaptuk azokat. Fontos, hogy marad a kijárási tilalom, este 8 és reggel 5 óra között csak a munkáltatói igazolással rendelkező személyek lehetnek úton, lakott területen belül minden közterületen kötelező a maszkviselés. Bár a szolgáltatóknak alapvetően be kell zárniuk március 8-22. között, kivételek a ma délután megjelent rendelet szerint bőven vannak. Hétfőn is kinyithatnak „a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletek, ám a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletek nem. [BANNER type="1"]
    Az összes járműforgalmazó és autókereskedő kinyithat, ahogyan az autószervizek és a személyfuvarozók is zavartalanul dolgozhatnak. Nyitva tarthatnak az állateledel, takarmányt forgalmazó és mezőgazdasági üzletek, a kertészeti árudák és faiskolák, a töltőállomások, a dohányboltok és az újságosok is. Ami az autózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat érinti, a mosási és tisztítási szolgáltatók (így az autósmosók), a jármű- és gépkölcsönzők (autókölcsönzők) ugyancsak kinyithatnak és zavartalanul kiszolgálhatják az ügyfeleket, ahogyan például az informatikai és a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatást végzők is. Az elromló számítógépek tehát ugyanúgy orvosolhatók lesznek az elkövetkezendő hetekben is, ahogyan egy defekttel is nyugodtan mehetünk majd gumishoz, hiszen a szervizekhez hasonlóan ők is nyitva lesznek, az autózást, a mobilitást nem érinti az ország lezárása. Igaz, mint azt megtudtuk Knezsik Istvántól, az Autós Nagykoalíció elnökétől, ez nem szerény mértékű egyeztetés és lobbizás eredményeként alakult így.
    Előző cikkMár a Renault-nak is van terepkupéja
    Következő cikkAmikor a józan ész nyer – Kia Rio GT Line teszt
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.