Milyen családi autót vehet a szerény pénzből gazdálkodó nép?

    29
    3

    Tavasszal automata váltós, 10 évesnél nem idősebb, legfeljebb 200 ezer kilométert futott, automata váltós kombikat kerestünk. Most szintén családi használatra alkalmas autókat kutattunk a Használtautó.hu nem szerény adatbázisában, de válságszerűbb, illetve valóságszerűbb feltételekkel, a korábban kitűzött összeg feléért. Nem feltétlenül automatát, nem feltétlenül kombit, de legalább 400 literes csomagterűt, klímásat és újfent 10 évesnél nem idősebbet, 200 ezer kilométernél nem magasabb futásút, valamint nem törött állapotút és magyar papírokkal rendelkezőt. Valljuk be, ez már jóval közelebb áll ahhoz, amit a magyar átlagcsalád megengedhet magának.

    És melyek ezek a modellek? Mit vehet az, aki 1 millió forintot sem költene autóra, de szeretné, ha beférne a családja és annak mondjuk a nyaraláshoz szükséges csomagjai. Széles a paletta. Kisautókból formált szedánok – nem túl nagy utas-, annál méretesebb csomagtérrel, alsó-középkategóriás lépcsőshátúak, kombik, de még akár lejtőshátúak is és valódi középkategóriások egyaránt kínálkoznak. Nem nehéz kitalálni, aki meg tud barátkozni a nem túl nagy utastérrel – leginkább csak gyerekeket tenne a második üléssorba, az akár egészen megkímélt, vastagon 100 ezer kilométer alatti futású példányt is találhat – például Fiat Albeából, Renault Thaliából, utóbbi modell egyébként találati listánkon messze a legnagyobb példányszámban képviseltetett modell. Ha valaki 5 évnél nem idősebbet szeretne, a mezőnyből egyedül Dacia Logant választhat egy légzsákkal, meglehetősen fapados kivitelben, ellenben szépnek tűnő állapotban. Érezhető felárral kínálkoznak a VW konszern kisputtonyosai, a SEAT Cordoba, illetve a Skoda Fabia Sedan és Kombi. Ha a kisautók közül kellene választani, utóbbi lenne a leginkább ajánlható, ám ezt a piac is árazza: utóbbi a legdrágább, s a gazdag kínálatból a 750 ezer forintos plafonig még szerény ellátmánnyal is csak sokat futott példányok érhetők el. Így pedig, a piacon sorakozó modellek közül lehet, hogy az amúgy nem álomautó Renault Thalia lehet a legésszerűbb megoldás, pláne, hogy az nem csak benzines, hanem a takarékos 1.5 dCi turbódízellel is megkapható az olcsó autózást és/vagy a komoly hatótávot keresők számára.
    [BANNER type="1"]

    Könnyű elcsábulni azonban a kényeztetésért, elektromos ablak, központi zár, s már vándorolunk is vissza az években, felfelé az autók között. Alsó-középkategóriás modellekből Citroën Xsara és Renault Mégane kínálkozik a legnagyobb számban. A Xsara különlegessége, hogy még ötajtós és Coupé verziója is teljesíti a 400 literes kritériumot, ellenben utastere szűkösebb, kisautósabb és kevésbé biztonságos (csupán 3 csillagos), szemben a 4 EuroNCAP csillagosra vizsgázott Mégane-nal vagy a szedánként és kombiként szintén megfelelő Ford Focusszal és Opel Astra G-vel szemben. Legjobb ár/legszerényebb futás kombináció utóbbiak sorából a Mégane esetében látható, a Focus és az Astra egyértelműen csak felárral kapható meg. Jogosan, hiszen jobb és megbízhatóbb autók, a Mégane mellett azonban bővebb kínálata szólhat, könnyebben lehet belőle ennyiért jó állapotút találni. A híresen nagy csomagterű Skoda Octaviából – még az első generációból is – lehetetlen bezzeg. Titkos tipp lehet a Daewoo Nubira, azaz a Lacetti kezdeti négyajtós verziója és bizony a Suzuki Liana is. Utóbbi két modellből szerény futású gépek is találhatók, akár 600 ezer forint környékén is.
    Családi autók 750 ezer forintért
    Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
    Citroën C5 1.8 16V SX, 2.0 SX Automata 2002 112 300- 151 000 699 000- 750 000
    Citroën Xsara 1.4, 1.6 16V Coupe, 5-ajtós és kombi 2002- 2003 89 307- 195 000 530 000- 739 000
    Dacia Logan 1.4 2004- 2007 112 000- 128 431 620 000- 699 000
    Daewoo Nubira 1.4, 1.6 2002- 2003 91 000- 183 377 600 000- 729 000
    Fiat Albea 1.2 2003- 2004 51 000- 76 188 675 000- 749 000
    Ford Focus 1.4, 1.6, 1.8 2002- 2003 123 000- 200 000 699 000- 730 000
    Ford Mondeo 1.8 2002 169 148 665 000
    Kia Magentis 2.0 2002 164 000 499 000
    Mitsubishi Carisma 1.6 2002 140 000- 180 671 695 000- 729 000
    Nissan Primera 1.6 2005 80 000 640 000
    Opel Astra G 1.2 16V, 1.6 16V 2002- 2003 79 500- 180 000 649 000- 750 000
    Opel Vectra Caravan 2.0 DTI 2002 180 000 700 000
    Peugeot 306 1.6 2002 180 000 550 000
    Renault Laguna 1.8 2002 160 000- 172 000 629 000- 749 000
    Renault Mégane Classic, Kombi 1.4 16V, 1.6 16V 2002- 2003 99 000- 175 000 620 000- 749 000
    Renault Scénic 1.6 16V, 1.9 dCi 2002 160 000- 168 500 680 000- 729 000
    Renault Thalia 1.4, 1.5 dCi 2002- 2006 52 565- 180 000 480 000- 750 000
    Rover 45 1.4 2004 160 000 750 000
    SEAT Cordoba 1.4, 1.6 2002 91 561- 180 000 590 000- 750 000
    Skoda Fabia Combi, Sedan1.3 2002- 2003 127 000- 180 000 519 000- 750 000
    Skoda Octavia 1.4 2003 180 919 749 000
    Suzuki Liana 1.6 2002- 2004 64 900- 74 000 699 000- 740 000

    Akinek tér kell, az jobban jár, ha már a középkategóriában néz szét. Néhány modell onnan is van, ami fennmaradt a szűrőn. Egy-egy Citroën C5, néhány nem túl rózsás állapotú második generációs (new edge) Ford Mondeo, elvétve egy Nissan Primera, kevésbé ritkán Renault Laguna vagy Opel Vectra Caravan is található. Jellemzően 150 ezer kilométer feletti futással, az alsó-középkategóriásoknál több hibalehetőséggel, drágább karbantartással. Szinte csak kalandvágyóknak mernénk őket ajánlani, miként a kínálat egyetlen egyterűje a Renault Scénic (első, ráncfelvarrott) kiadása sem a megbízhatóságáról híres. Szerencsével persze ezen modellekből is lehet elfogadhatóakat találni, ám mint írtuk, a tömegesebb modellekből, Mégane-ból, Astrából könnyebb. Ha tehát autót kellene javasolni a nem túl tehetős átlagcsaládnak, a kínálat alapján utóbbi két modell, plusz a Daewoo Nubira és a Suzuki Liana lenne a befutó, persze nem feledve azt, hogy nem elsősorban modellt, hanem állapotot kell keresni, abból jót viszont a hirdetések alapján utóbbi modelleknél lehet a legjobb eséllyel találni.
    Előző cikkStop-starttal, 550 literes puttonnyal jön az új ötajtós Skoda
    Következő cikkGLA néven jöhet a Mercedes legkisebb szabadidő-autója
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    29 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Sokat gondolkodtam,hogy hozzászóljak e a témához vagy nem,úgy döntöttem elmondom a véleményemet. Szeretem a jó és szép autókat,de van egy családi kassza amiből gazdálkodnom kell 2004-ben munkám miatt sokat kellet autóznom és azt vettem észre,hogy amit keresek azt az autóba tankolom. Leültem ész elkezdtem számolni. Kiderült,hogy ezen a költségen átülhetnék egy új autóba is. Már csak meg kellett keresni a megfelelő. Végig jártam az össze kereskedést és érdeklődtem a lehetőségek felől. Az előítéletek miatt nem akartam Renault-t és főleg Thaliát vásárolni ez a kereskedés volt az utolsó ahova bementem természetesen ismerve már a többi márkák ajánlatait.Ők is tettek egy ajánlatot ami ~1 000 000 Ft val volt kevesebb a többinél. Mivel a családi költségvetést nem akartam túlterhelni igent mondtam az ajánlatra. Mérges is voltam mert nem ilyenre vágytam!!!? A kereskedő elképedve hallotta,hogy meg sem akarom nézni az autót unszolására 30 m-ről néztem meg. Az autót dec 30.-án vehettem át Mivel első gázolajos autóm volt minden „rosszra „felkészültem.Meglepetéseim az elő száz méternél kezdődött !!! Nem volt érzékelhető különbség a régi 1,6-os 105 LE Fordom (amit nagyon szerettem) és az új között. Eddig nem rossz,gondoltam ! Következő nagy meglepetés a fogyasztása volt (4 l /100 Km) ! Az óta megtettem vele 170 000 Km-t ! Az első szervizen említette a szerelő,hogy „kicsit sok a 30 000-res szerviz periódus nem lenne baj ha biztonságból sűrűbben cserélnék olajat. Mondtam,hogy jó akkor 15000-ként hozom és mindent ami esedékes cserélünk. ez így megy a mai napig !!! Nem is volt különösebb problémám vele soha !!! 1- csomagtér zárját működtető ell.vezeték eltörött,kicseréltük hajlékonyabbra azóta nincs vele baj.2-Kesztűtartó határolója eltörött megoldottuk. 2 X cseréltem izzító gyertyákat ez iő alatt. 3- a két hátsó kerékcsapágyat cseréltük 120 000-nél.4- akkumlátor csere 7 évesen. A kötelező szerviz periódusokat mindig időben elvégeztük. Soha nem kell izgulnom ha el kell indulnom valahova !!! Európát bejáruk 2 és 4 személlyel is a csomagtartó óriási mindig elég volt nem kellett tetőcsomagtartó.Fogyasztása 4-4,5 l6100 Km. Görögországot megjártuk ami 4150 Km-volt 4,3 fogyasztással klíma használattal.Volt már többször 3,8-as fogyasztás is de ne kérdezd mitől mert ugyan úgyagyan azon az úton használtam. Télen sem fogyaszt a városban 5 l-nél többet. Az utakon tempósan sebességhatárok kihasználásával közlekedve vezetek.Az autóról még annyit,hogy ABS.en kívül mindennel fel van szerelve és 80 LE motorja van.
      Soha rosszabb autóm ne legyen még akkor is ha nem divatos !!!
      Ui.:Soha ne a „szomszédnak” válassz autót
      Saját igényeidet és pénztárcád lehetőségeit tartsd szem előtt
      Tartsd karba mert hosszútávon megéri
      Ne akarj többet kihozni belőle mint amire gyártották !

    2. Egyetérték sok más hozzászólóval, én sem vennék dízelt, és nagy autót sem. Ha családi kellene akkor az Opel Astra G kombi, Ford Focus kombi, Renault Magane kombi vonalon nézegetnék. Ezek már kompakt autók, és kombiként már „nagyon családiak”. 2002-ben árultak még F Astra-t is, erről nincs szó a cikkben, igaz ezekben csak nagyon elvétve volt klíma, szóval annak a feltételnek nem felelnek meg. 2002-2003 környékén árulták nagy akciókban a kifutó első generációs Meganokat, eléggé felxtrázva, jó választás lehet. Kiváncsiságból megnéztem a Citroen Picassot, mert az tényleg családi 5 önálló, külön mozgatható, variálható üléssel, 550 L-es csomagtérrel. Ennyi pénzért kicsi a kínálat, de 770 ezerért találtam egy egész jó példányt, talán még le is alkudható az a 20 ezer Ft. Ez friss műszakis, digit klímás, vonohorgos, korához képest nem sok km-rel. Én ezt választanám: http://www.hasznaltauto.hu/auto/citroen/xsara_picasso/citroen_xsara_picasso_1.6_sx_foglalozva-5983952

    3. Én elfogult vagyok pozitív értelemben a Francia autók kapcsán (persze ez a saját és a családom felhasználói tapasztalatain alapszik) de szerintem ebben az ársávban márkától és gyártótól függetlenül csak a benzines modellek jöhetnek szóba! Aki itt dízelt vesz az nem normális! A nagy-autók kapcsán szintén az előbb említett képlet van érvényben, de itt szinte mindegyik márkára igaz ez. Ahogy mondtad ” meggyőződésem, hogy 750-ért és alatta trágyadomb közeli nagy autót lehet kapni”, ebben a kategóriában szerintem ez a mondás négyzetesen igaz! Ha csak ennyi szabad pénzed van akkor maradj meg a Thalia-k, Fabia-k stb… szintjén. Ellenben ha van kb: 2 millád akkor már egész korrekt Lagunár, C5-öt, vagy Avensist vehetsz családi autónak… 🙂

    4. A C5 és a Laguna megítélése csak Mo-n rossz, érdekes, hogy Görögországban jelentős mennyiségű francia autó fut, sok nem épp fiatal verzió. Logikus, hogy nincs bajuk vele, mivel egy szigeten kevés francia specialista szerelő rohangál… Majd ha volt C5-öd vagy Laguna-d, utána nyisd ki a szád.

    5. Inkább az első példányokkal (1996-2001-ig) volt több elektronikai probléma de ott is inkább a „hagyományos” 8 szelepesekkel. 2002-től 100%-ban BOSCH rendszerű -de oroszországban gyártott német felügyelet alatt- autóknál már kiküszöbölték a kezdetleges hibákat.

    6. És az elmaradhatatlan „inkább 15 éves BMW/AUDI/MERCEDES, stb” annyira vártam.

      Az a baj, hogy ilyeneket lehet találni. Talán még olyat is, amiben esetleg egy nyomorult légkondi és ABS is szorult. Az állapot, és az ár azonban sajnos kiábrándító.

      Amikor én is vettem autót, akkor az ismerős bombázott a hülyeségekkel, hogy „akár ilyet is vehettem volna”. Aztán belinket kb 10 darab BMW 3-ast, C-E mercedest, audi a4-est.

      Egy volt a bökkenő, hogy szinte mind 3 ajtós volt, légkondi nélkül, fehér színben, befakult lámpákkal, ABS nuku, kurblis ablakok, repedezett műszerfal 250 000 km feletti futás, 1.8-as, 2 literes motorokkal.

      Kösz nem. Előre is bocs, ha nem ebbe a kategóriába tartozol 🙂

    7. Az „új” ladákról jókat hallottam anno. Legalábbis a motort dícsérték, hogy teljesen használható teljesítményű, jó fogyasztással.

      Az apróságok meghibásodására viszont panaszkodtak páran, elektromos cucok pl.

    8. Átlagos használatnál 6,4L/100KM 1500ccm 16szelepes hengerenkénti befecskendezős (ez még) EURO 4-es (az újak ‘LADA PRIORA,KALINA,GRANTA’ már EURO 5) besorolású Benzines. Menetkész tömege:1040KG 94LE-s a motor. Mérete:H/SZ/M: 4127 / 1705 / 1498 Csomagtartó 410Literes de bővíthető a teljesen síkban oszva 2/3 arányba dönthető hátsó ülés.
      Alap tipus (mint az enyém): 4el.ablak,autómata fűtés 16Fok-28fok-ig,távirányítós kp.zár,állítható kormány,metálfény(enyém Fekete),térképlámpa,fedélzeti ellenőrző rendszer(biztonsági övre,kiégett ízzóra,nyitvahagyott ajtóra stb…),indításgátló,zöld hővédő üvegezés,teleszkópos motrházfedél nyitás és 10év átrozsdásodási garancia.
      Ezek már NEM(!) olyanok mint a régi 1200,1500,kocka Ladák!Ezeket már el kell felejteni,úgy mint Skodánál a 100S,105,120L, és mint Daciánál az 1300,1310TX,TLX-eket! Ezek már a multé!

    9. „Inkább kellene egy 15 éves de autó” Már bocsi de ezt nem igazán értem? Egy széthajtott másfél millió kilométeres A6-ra gondoltál??? Mert ha egy átlag magyar családot veszünk figyelembe (mint a cikk is) apa-anya egy-két gyermek, kiszámolt költségvetéssel minimális tartalékokkal (tartalék???) akkor szerintem a cikk nagyjából jó helyen kapirgál!!! A Renault Thalicskáról meg annyit hogy csak itt kis hazánkban 40.000 család választása esett rá. Nekik inkább egy kiszámolható, fenntartható, megfizethető autó jut az eszükbe erről! Törökország után itt adták el belőle a legtöbbet, s nem csak azért mert olcsó (ha csak az ár lenne a lényeg, akkor minden második magyar Daciával járna)! Szóval nekem hasonló szitúban inkább kéne egy nulla presztízsű, de autó!!!

    10. Lada 110,111,112-t „kifelejtették” a listáról! Az enyém (Lada 112 16V 5ajtós) 8 éves újan vásároltam de nem panaszkodhatok rá! Se egy rozsda,egy lerobbánás stb… Eddig csupán a jobb hátsó ablakemelő motort kellett cserélni (tavaly 7200Ft volt) pedig 175000KM van benne! Ahhoz képest,hogy annó mennyire lehúzták az autót a Totalcar TV adásában (is) nem jött be nekik!
      Ellenben (hála istennek csak volt) Opel Astra F1.4 amit a feleségem használt 1999 évjáratú de nem egyszer kellett hazahúzatni,rozsdásodott is mindíg volt vele valami gond! 1hónapt nem bírt ki,hogy valami baja ne legyen! Lada 112 1000x „körbekerüli” (most sokan akár hiszik akár nem ez a saját tapasztalatom!!!) 2008-ban megváltunk tőle a bontóban végezte.

    11. Igen nekem is egy ismerösömnek 40 000 km után jött ki a porlasztócsúcsbaj,az egyik épen Horváthországba,szerencsére garanciás volt ezután még 12 szer lett ugyanez a baj,majd kaptak egy új autót!Most mi van ha nem használják csak úgy mint az átlag évi 10 ezer km,akkor nincs garancia,s kidobtuk a 2 millcsit plusz a javításokat!

    12. Én biztosan hülye vagyok, de nem a gépkocsi korát nézem. Most készülök venni egy 15 éves F Astrát, amiben 103.000 km van. Végig vezették a szervizkönyvét, leinformáltam. Úgy néz ki, mint egy 4 éves autó. Viszont nem olcsó, 500k.

    13. Hasonló keresést indítottam én is.

      A 400 találatból 350 darab fiat punto/reanault clio,megane/daewoo/Citroen/peugeot 206

      a maradék 50 darab között akadt néhány G astra, Focus, mondeo, vagy valami preferálhatóbb típus.

      UGYANIS A HASZNÁLHATÓ DARABOK ENNÉL DRÁGÁBBAK.