hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMilyen új autóink lesznek 2014-ben?

Milyen új autóink lesznek 2014-ben?

Autós szempontból is izgalmas évnek ígérkezik a 2014-es esztendő. Kár, hogy egy rakás újdonság nem, vagy csak késve érkezik a magyar autópiacra.


Miután elsősorban nemzetközi információk alapján beletúrtunk az idei, azaz a 2014-es esztendőben érkező új modellek sorába, megkérdeztük a hazai forgalmazókat is, hogy mi magyarok mire számíthatunk. Mit, és mikor kap a globális, de még az európai volumenhez mérten is marginális autópiacunk, ahol túlnyomórészt még mindig céges, illetve közvetlenül, vagy közvetetten állami flották vásárolnak hagyományosnak mondható, alsó-középkategóriás modelleket, élükön az Év Autója díjra is esélyes és szerintünk is remek Skoda Octaviával.


Nem egyedi eset ugyanis, hogy egy-egy egzotikus, itthon minimális darabszámban eladható modelljét nem hozza egy-egy gyártó, ugyanis hiába lehet presztízsértékű például egy Volvo V60 Plug-in Hybrid árusítása, véges darabszámát a magyarnál fontosabb piacokra tartogatja a Volvo, olyanokra, amelyeken bőven megtérül a drága szervizháttér kiépítése. Ez persze csak egyetlen példa, s inkább az előző évből. Idén is lesz azonban számos olyan autó, amit a magyar autópiac nem kap meg.
[BANNER type="1"]
És igen, már megint a fejlett villanyautók maradnak tőlünk távol. Állítólag még az Alfa 4C-t is megkapjuk – mi magyarok – egyetlen példánnyal, míg a BMW i3, i8 szériákból egyelőre nem, csak majd talán egyszer kapunk. Sok a kérdőjel. Legalább annyi, mint például az Európában már kapható Tesla forgalmazása körül. A megoldást persze tudjuk, a Használtautó.hu kínálatából az is elérhető, szerviz mondjuk ahhoz sem lesz itthon.



Jön viszont csokornyi új modell hivatalos forrásból is. A sor, és még viszonylag az év elején, pontosabban első negyedében, március 1-jétől lesz kapható a BMW 2-es és 4-es Cabriója, ünnepi modellként március 15-től az új Mini, majd a második negyedévben befut a vadonatúj M3 és M4. Lesz új BMW a második félévben is – nekünk, maradi benzinégetőknek is – jön majd az X4 szabadidő-autó és a 4-es Gran Coupé, hogy még tovább bővüljön a 3-as sorozat deriváltjainak száma. És lesz egy szériagyártáshoz mind közelebbi tanulmány is, a Concept Active Tourer, vélhetően a Párizsi Autószalon pódiumára állítva.



A nemzetközi szalonok sztárjait ugyanakkor a legtöbb márka bizalmasan kezeli – hivatalosan, gyakorlatilag pedig jó eséllyel ki lehet találni, hogy mely márkánál mi várható. A találgatásokon és a meg nem erősített információkon túl is biztos azonban, hogy az év elején megjelenik a harmadik generációs, vadonatúj Skoda Fabia, ötajtósként és kombiként, ha úgy tetszik, Skodául Combiként is. A friss Yeti és a Rapid Spaceback ugyebár már kapható is – hamarosan tesztjeiket is hozzuk. Lesz továbbá – még szintén az első negyedévben – Roomster „drive” limitált széria, és szinte „unlimited” csomagtérrel SEAT Leon ST. Már a második negyedévet fogja jelenteni a Volkswagen Polo frissítése (hogy le ne maradjon a Fabiától), nyárig pedig befut az elektromos e-up! és az e-Golf is. A családosokra a Golf Sportsvan, s akár még a sportos Audi S1 Sportback is kacsint majd. Lesz emelt hasmagasságú, összkerékhajtású Skoda Octavia Combi Scout, Yeti Monte Carlo limitált széria, a SEAT-nál pedig befut majd 5 ajtósként és SC-ként a Cupra. Őszi újdonság lesz a friss Volkswagen Jetta és Touareg, valamint a vadonatúj Passat. Akkor ölt majd új arcot az Audi A7, a SEAT háza táján a Leon ST is megkapja a Cupra verziót, és lesz Xperience néven egy speciális széria is. Győrből év végére érkezik majd meg az új Audi TT Coupé – a hazai kereskedésekbe tehát később, mint például a németországiakba. Szintén az év végére frissül majd az S7 és az RS7, valamint a teljes A6-széria is.



A prémiumautók után nézzünk olcsó(bba)kat is! A Citroënnél egyetlen dolgot, az olcsónak ígért C4 Cactus érkezését mondják biztosnak, tavasszal, várhatóan a Genfi Autószalonon fog debütálni, hozzánk majd ősszel fog befutni. Lesz persze C1 frissítés is – a hazai autópiac számára ez nem lesz komoly jelentőséggel bíró. Olcsó autóként nem feledkezhetünk meg a Daciáról, ám náluk épp mostanra újult meg (1,5 év alatt) a teljes paletta. Az anyacég Renault esetében a Twingo utódja a Párizsi Autószalonon, tehát szeptemberben Edison néven debütál majd (szintén viszonylag olcsó autóként…), hozzánk majd november tájékán érkezhet. Lesz továbbá vadonatúj Trafic, megújuló Master és szintén Párizsban bemutatkozva, de a hazai piacra csak jövőre érkezve vadonatúj Espace is, végre.



Még mindig olcsó autóként említhető a vadonatúj Hyundai i10, ami már lényegében itt van, mégis nyugodtan sorolhatjuk év eleji újdonságként, februárban érkezik majd a ráncfelvarrott Elantra, ugyanakkor a testvérmárka Kia esetén az ugyancsak frissített Sportage, míg a teljesen új Soul itthon április végére várható. Szabadidő-autók, crossoverek terén – ahogy Európában, úgy itthon is – erős lesz az első negyedév, s ez elsősorban a kategória egykori vezetőjének számító Nissan Qashqai második generációjának köszönhető. Ez a modell már tavaly is rendelhető volt, első példányaival pedig februárban fog megérkezni hozzánk. Májustól elektromos furgonját, az eNV200-ast is kínálni fogja itthon a Nissan, míg a tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon megismert X-Trail júliustól lesz elérhető. Szintén nyártól a kompresszoros 1.2-es DIG-S motorral is kapható lesz a Note, a turbós (DIG-T) 1.6-ossal a Qashqai. A nagyobb szabadidő-autók körében márciustól frissített verzióként jön a Mitsubishi Outlander, a platós összkerekeseknél már januártól jelen lesz a megújított L200, ugyanakkortól a kompakt SUV-ok szegmensében a szintén ráncfelvarrott SsangYong Korando.



Januári újdonság itthon a külföldön már vezetett Lexus GS 300h, valamint a CT200h frissített verziója (optikai újításokkal, fokozott zajszigeteléssel). Februártól összkerékhajtással is elérhető lesz az eddig csak elsőkerekesként kapható 2.0 D4-D motoros RAV4, tavasztól pedig az első BMW dízelmotor-blokkal szerelt Toyota, a Verso 1.6 D-4D. A tavasz második felétől a Toyota modelljeinél fokozatosan elérhetővé válik a Corollában már megjelent Toyota Touch2 infotainment rendszer, ami például Google Navigációt, SMS-felolvasást is kínál a csatlakoztatott okostelefonról. Másfajta élményt ígér a Subaru az első félévben, várhatóan az annak vége felé érkező új WRX által.



Az Opel ismét a motorok évét hirdeti, annak ellenére, hogy februárban frissül a Meriva, év végén pedig majd az új Corsa is befut, valamint az Adam Rocks nyomán legkisebb modellje vászontetősként is jönni fog, továbbá a nyáron Opel Vivaróként is debütál a vadonatúj Renault Trafic. A szentgotthárdi turbómotorok közben szinte az egész palettát ellepik. Az Adam megkapja az 1,0 literes, 115 lóerőset, amit már magunk is összerakhattunk (és amit bárki megépíthet a gyári tréningen). A 200 lóerős 1.6-os az Astra, Zafira Tourer, Insignia kínálatában egyaránt megjelenik, az Astra esetén kisebbik OPC-verzióként is kapható lesz.



A Ford – miután tavaly hozta a Transit/Tourneo Custom és Transit/Tourneo Connect haszonjárműveket és személyszállítókat – már az első negyedévben be fogja mutatni a szintén vadonatúj, 2 tonna terhelhetőségű Transit/Tourneo szériákat. Genfben, márciusban frissített Focus, a negyedik negyedévben (a hazai piacra idén várhatóan meg sem érkezve) új Mondeo esedékes. Európában piacra kerül az EcoSport és a hibrid C-Max is, ám ezek magyarországi bevezetését „még vizsgálják” a Ford illetékesei. A ma már a Fordtól független Mazda egyedül az új Mazda2 érkezését mondja biztosnak. MX-5, CX-3? Lehetségesek, de a piacra azért ne nagyon reméljük őket.gy



A Peugeot nem titkolja, hogy Genfben bemutatja a 308 SW kivitelét, ami a tavasz második felében már itthon is elérhető lesz, miként a Citroën C1-gyel párhuzamosan frissül majd a 108, s lesz új Boxer is. A második félévben, sanszosan a Párizsi Autószalonon debütálva kap majd ráncfelvarrást az 508, októberre így az is biztosan itthon lehet majd.


Számos gyártó, például a mi autónknak mondott Suzuki idénre tervezett újdonságairól még nincs hír, valamit azért ők is biztosan hozni fognak, például a Vitara cseréje már náluk is esedékes. Akárhogy is legyen, akármennyire is lassacskán jönnek csak a jövő elektromos autói hozzánk, s marad távol a BMW i3, i8 vagy az elektromos Ford Focus, a hibrid C-Max, reméljük és persze kívánjuk is, hogy legyen boldog, és persze az autómárkák, a hazai kereskedők számára is sikeres ez az új év! Hiszen az egyben az eladások növekedését, az autópark frissülését, sok új autót jelentene…

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek