hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMind több üzemanyagot autózunk el

Mind több üzemanyagot autózunk el

Idén is folytatódott az üzemanyag-vásárlás tavaly megkezdődött növekedése Idén is folytatódott az üzemanyag-vásárlás tavaly megkezdődött növekedése

Miként arról már beszámoltunk, az idei első negyedévben jelentősen, 29,4%-kal nőttek a hazai újautó-eladások. Most pedig azt láthatjuk, hogy nem csak új autóból, üzemanyagból is több fogy, mint egy évvel korábban. Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 8 százalékkal, több mint 630 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, és mind benzinből, mind gázolajból több fogyott január-márciusban mint 2013 első negyedévében – derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség jelentéséből.

A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: 255,3 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 4,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.


Legjelentősebb mértékben, csaknem 40 százalékkal a 98-as benzin eladása ugrott meg: mintegy 1,4 millió liter fogyott ebből a fajtából, és 30 százalékkal többet – 6,669 millió litert – adtak el prémium motorbenzinből is. Benzinből összességében 5,1 százalékkal fogyott több mint egy évvel ezelőtt, így 263,4 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.
[BANNER type="1"]
Az eladott gázolaj mennyisége 9,9 százalékkal, 349,5 millió literre nőtt az idei első három hónapban, míg a prémium gázolajból eladott mennyiség 14,9 százalékkal, több mint 17 millió literre nőtt. Gázolajból összesen 10,1 százalékkal kelt el több mint egy évvel korábban – derül ki a szövetség által közölt adatokból.

























































Üzemanyag 2014 I. negyedév 2013 I. negyedév Változás
RON95 255 335 191 244 467 752 4,4%
RON98 1 398 145 1 005 323 39,1%
Prémium benzin 6 694 954 5 149 108 30,0%
Benzin összesen 263 428 290 250 622 183 5,1%
Gázolaj 349 650 148 318 106 948 9,9%
Prémium gázolaj 17 036 406 14 828 127 14,9%
Gázolaj összesen 366 596 554 332 935 075 10,1%
Üzemanyag összesen 630 024 844 583 557 258 8,0%

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az hogy válság van, meg diktátúrá ! közben mindenki kocsival hokizik, egyedül a dugóban, ja és nem fábiával vagy valami öreg vassal…tele vannak újakkal és nagy gépekkel az út…mondjuk, a közterület és az ország romokban, de lényeg, hogy megvan az új audi meg bmw stb 😀

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular