Minden, amit az új rendszámokról tudni kell!

    3
    1
    Több mint 3 évtizeden keresztül futott a 3 betű + 3 szám kombinációjából álló „új rendszám, ami 1990-től nem csupán felmenő rendszerben, az újonnan forgalomba helyezett autóknál, hanem a műszaki vizsgák során az összes forgalomban lévő autónál leváltotta a rendszerváltás előtti 2 betű + 2×2 szám kombinációt. 1990-ben a piros-fehér-zöld nemzeti színek kerültek fel a korábbiaknál jóval szélesebb, európai szabványméretű táblákra, majd 2004-ben az EU-csatlakozással a nemzeti színeket az EU logója váltotta. Idén júliusban újabb váltás érkezett, hiszen 32 év alatt szinte elfogyott a rendszám-variációk sora – köszönhetően annak, hogy a forgalomból kivontakat nem osztották újra. Persze nem ok nélkül nem tették: a forgalomból kivont autók azonosítója is a rendszám marad, ha már nem is futnak ezek az autók, az adatbázisokban szerepelnek. [BANNER type="1"] Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet. A rendszámtáblákon új elemként jelent meg Magyarország címere, mellette az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel. A már futó autókon nem kell cserélni a plaketteket (de lehet, 8500 Ft-ért). Az útjainkra kerülő új és használtan importált autók július óta már mindenképp az új plakettet kapják. A kettőnek, azaz az új és a használt autók forgalomba helyezésének köszönhetően, na meg az önként rendszámot váltók által már október elejére közel 100 ezer párt osztottak ki hazánkban a legújabb rendszámokból. Továbbra is elérhetők egyedi plakettek is. Az egyedi rendszámnak persze ára van, a hagyományos kiosztású, azaz 2×2 betűt és 3 számot tartalmazó (egyedileg kiválasztott) plakettek ára 112 450 forint, míg az egyedi, 5-6 betűből és 2 vagy 1 számból álló kombinációkért 435 ezer forint fizetendő. Ezek a rendszámok – engedéllyel – újabb járműre is átvihetők. [BANNER type="2"]
    Az új rendszámokkal egyéb változások is érkeztek: Míg korábban az ideiglenes rendszámtábla a betűjelből és számjegyből álló kombinációkon kívül a nemzeti színeket és H jelzést tartalmazta, 2022 júliusától már az is “uniós”. De van itt még egy óriási változás: a korábbi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak már ki. Így az új rendszámok kapcsán a leggyakoribb kérdés talán ezekre vonatkozik, ezek ugyanis igen szellősen mutatják az I betűt, majd a többi új rendszámhoz mérten nagyobb karakterekkel két betűt és két számot, középen ugyanúgy megvan a címer, jobb szélére pedig sárga, de nem a széléig kifutó mezőbe került az ideiglenes rendszám kiadásának éve. Kissé kusza, ugye? Talán azért, hogy még feltűnőbb legyen: ez csak ideiglenes rendszám. [BANNER type="3"] Megmaradt a taxik sárga és a környezetkímélő autók zöld hátteres rendszám-megkülönböztetése, továbbá a taxik 2022 júliusától TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákat kapnak már.
    Meddig marad vajon a most bevezetett rendszer? Talán tovább, mint a most kifutott, hiszen azt mondják, a 2×2 betű + 3 szám kombináció több száz évre is elég lehet, ennél pedig minden bizonnyal hamarabb válthatja egy modernebb, akár teljesen digitális, a sofőröket is „ismerő azonosító a fém plaketteket.
    Előző cikkMár csapott far nélkül is lehet RS csomagos Enyaq iV Škodád!
    Következő cikkSzülővárosában tesztelik a Maserati következő kabrióját
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Egy haverom valamikor nagyon régen egy márkakereskedésben dolgozott. Egyszer éppen nála jártam, amikor egy új autót adtak ki egy régebbi rendszámmal. Mondta, hogy a tulaj „megvette” a korábbi kocsijának rendszámát és azt tetette át az újra. Semmi különös nem volt a rendszámban (Pl.: FHX-437), csak már megszokta. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha én mondjuk 2-3 év múlva akarok majd egy másik kocsit venni és szeretném a jelenlegi 3 betű + 3 szám rendszámomat megtartani. Van erre lehetőség? Vagy egyedi rendszám már csak a 4 betű + 3 szám lehet?