kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMinden Suzuki tulaját várják Zánkán!

Minden Suzuki tulaját várják Zánkán!

A Suzuki Klubok Egyesülete a Magyar Suzuki támogatásával az 5. Nemzetközi Suzuki Találkozót Zánkán, az Ifjúsági Központban rendezi meg.





Nem lesz hiány márkatalálkozókból augusztus utolsó hétvégéjén. A Lada Club Hungary ugyebár Soltvadkerten várja rajongóit, a ma már sokkal népesebb táború Suzuki Klubok Egyesülete pedig 5. Nemzetközi Suzuki Találkozóját rendezi meg Zánkán, az Ifjúsági Központ területén.


A már-már szokásosnak tekinthető márkatalálkozó-program pénteken veszi kezdetét, az elszántabbak már aznap elfoglalják szállásukat, hogy a szombati fő nap elején ott állhassanak a szépségversenyen, résztvehessenek a hangnyomás-versenyen, vagy végignézhessék a rali-bemutatót. Mivel a víz Zánkán adott, s a Suzukinak hajós kötődései is vannak, Suzuki Marine termékfelvonultatás és sárkányhajó verseny is lesz. Az elvadultabb programpontok, drift, autó-limbó helyét itt a családibb események váltják ki, sminkbemutató, főzőverseny, sztárfellépők sora – Hevesi Tamás, X-Faktor Kocsis Tibor és a Háttér Band – szórakoztatja majd a közönséget, valamint ott lesz még a Dumaszínház képviseletében Dombóvári István és Janklovics Péter is. A látogatók talán az utolsó kánikulai hétvégén töltődhetnek fel – nem csak a nap, az élmények által is, miközben autójuk gőzmosással és egyéb kezelésekkel újulhat meg a helyszínen.[BANNER type="1"]



A belépés díjtalan (egyes programpontok, például a szépségverseny vagy a hangnyomásmérés azonban már fizetős), a rajongóknak augusztus 25-én szombaton 10 órától ajánlott benézni a Zánkai Ifjúsági Központba. Nem csak a suzukisokat, az érdeklődőket is várják, akiket igyekeznek majd természetesen autó- és motorpróbával meggyőzni a kitelepült kereskedők a márka kvalitásairól.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek