Mindent elárulunk Sean Connery egyedi Toyotájáról

    1
    1

    Amikor a James Bond-franchise akkori jogtulajdonosai a Csak kétszer élsz (You only live twice) történetet jelölték ki a széria ötödik filmjének, aligha voltak tisztában azzal, hogy döntésük milyen következményekkel jár majd. A cselekmény Japánban játszódott, ezért logikusnak tűnt, hogy Bond helyi gyártású szupersportkocsiban száguldjon – márpedig ilyenből akkoriban csak egy létezett. A Toyota 1965 őszén mutatta be a Yamahával közösen kifejlesztett 2000GT-t, a japán autóipar első ellenállhatatlan, az ész helyett a szívre ható (de valójában műszakilag is előremutató, kiválóan vezethető) típusát. Megvolt tehát a tökéletes 007-es autó, csakhogy akadt egy aprócska probléma – Sean Connery 189 centis magassága.
    A brit titkosszolgálat ügynökét játszó szálfa termetű Sean Connery ugyanis egyszerűen nem fért el a kor legalacsonyabb (mindössze 116 centi magas) japán sportautójában. Villámgyorsan megszületett a döntés: kabriót kell építeni a 2000GT-ből, és mivel a stáb nem boldogult a feladattal, a munkát természetesen a Toyotára bízták. A projektet vezető Jiro Kawano vállalta, hogy mindössze néhány hét alatt elkészíti a kívánt átalakításokat. Az utasteret tervező Toshiro Okada villámgyorsan felvázolt néhány lehetőséget, köztük egy targatetős megoldást is, ám végül a klasszikus kabrió mellett döntöttek, mert a forgatókönyv szerint az utastéri kütyüket is filmre kellett venni, ami még a targatető mellett sem volt kivitelezhető (arról nem is beszélve, hogy az égimeszelő Connery ebben az autóban is komikusan mutatott).
    A Toyota munkatársai két héten át megfeszített tempóban dolgoztak egy Yokohamához közeli márkaszervizben. Az orr-rész az első szélvédőig érintetlen maradt, ám mögötte mindent át kellett építeni, kivéve a hátsó lámpákat és a lökhárítót. Szerencsére a sportkupé váza kellően szilárd volt ahhoz, hogy külön merevítés nélkül elviselje a tető levágását. Mivel a filmben kizárólag nyitott vászontetővel látható a jármű, ez leegyszerűsítette a mérnökök dolgát: sem oldalablakokat nem kellett beépíteniük, sem a vászontetővel vesződniük, a csinos takaróponyva alatt, ahol az összehajtott tetőnek kellene lapulnia, valójában semmi nem volt. Ettől eltekintve azonban az autó (pontosan autók, mivel két példány készült a kabrióból) teljesen szériaállapotú volt. Illetve ott voltak még a küllős felnik, amelyekkel a valóságban soha nem lehetett megvásárolni a szériakupét, valamint az elmaradhatatlan Bond-kütyük: színes televízió és videolejátszó a kesztyűtartóban, kamerák a rendszámtábla mögött, hangvezérelt diktafon, valamint hifi-rádió – a Sonytól beszerzett technika a kor legmagasabb színvonalát képviselte. [BANNER type="1"] Amikor az autó elkészült újabb sokk érte a stábot: a színésznő, akinek a forgatókönyv szerint Bondot kellett volna fuvaroznia, nem tudott vezetni. Ezen a ponton ismét a Toyota mentette meg a helyzetet: felajánlották tesztpilótáik, Hiroshi Fushida és Tomohiko Tsutsumi segítségét. Ezek után különösen nagy csalódást okozott a rajongóknak és a Toyota igazgatóságának, hogy a 2000GT a vágás áldozatául esett: miután 1966 nyarán és őszén 14 különböző helyszínen forgattak a Toyotával, beleértve egy jelenetet, amelyhez több háztömbnyi utcát lezártak Tokió Ginza negyedében, a végső változatban mindössze három autós jelenetben, összesen csupán hat percen át látható a csodálatos kvázi-kabrió.
    Hogy a forgatás után mi történt az autókkal, az maga is kémtörténetbe illő. A kabriók először bejárták a világot, hírverést csapva a filmnek (és a Toyotának), és eközben többször is átfestették őket. 1970-ben aztán az egyiket bezúzták – bár a legenda szerint a cég, amelyre a fájdalmas feladatot bízták, inkább jó pénzért eladta a kocsit. Hogy pontosan mi történt, soha nem fog kiderülni, mivel alvázszám nélküli prototípusokról volt szó. Az évek során számos replika is készült, némelyik a jogtulajdonosok tudtával és beleegyezésével, ám ez nem változtatott azon, hogy hivatalosan egyetlen egy eredeti példány létezett a bolygón. Ezt 1977-ben a Toyota szakértői megtalálták, megvásárolták, makulátlanul helyreállították, és a mai napig a gyári múzeum díszeként őrzik.
    Ez azt is jelenti, hogy a 2000GT kabrió szó szerint felbecsülhetetlen értékű, és amíg a Toyota létezik, valószínűleg soha nem válnak meg tőle. A gyűjtők vigasztalódhatnának persze egy kupéval, de mivel mindössze 351 példány készült belőle, és azok egy része az enyészeté lett az évtizedek során, ha fel is bukkan nagy ritkán egy-egy példánya, azok csillagászati összegekért cserélnek gazdát.
    Toyota 200GT - adatok
    Modellkód MF-10
    Gyártás ideje 1967. szeptember–1970. október
    Gyártási darabszám 351
    Hosszúság 4175 mm
    Szélesség 1600 mm
    Magasság 1160 mm
    Menetkész tömeg 1120 kg
    Abroncsok Dunlop SP41, 165 HR 15 méretben
    Motor Soros hathengeres, dupla felül fekvő vezérműtengelyes szívómotor, elöl hosszában beépítve
    Teljesítmény 150 LE/112 kW 6600/percnél
    Forgatónyomaték 175 Nm 5000/percnél
    Karosszéria és vázszerkezet Acél gerincváz, félig teherviselő alumínium karosszéria
    Lökettérfogat 1988 cm3
    Sűrítési viszony 8,4:1
    Üzemanyagellátás 3 db Solex karburátor
    Erőátvitel Ötfokozatú kézi sebességváltó
    Végsebesség 220 km/h
    Gyorsulás, 0-100 km/h 9,0 mp
    Előző cikkKis motorral is lehet jó a nagy Scenic, végre!
    Következő cikkPokolian agresszív a legújabb Lamborghini
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás