Mindössze 7 tizedmásodperc döntött a győzelemről Imolában!

    0
    1
    Talán az idei év legmonotonabb Formula-1-es versenyét hozta az imolai nagydíj, annak ellenére, hogy a szombati időmérő alapján még nagy izgalmakat remélhettek a szurkolók. A startnál a pole-ból induló Verstappen fordult elsőként a Tamburello kanyarban, hiába kapta el jobban a rajt pillanatát mellette Norris. Mögöttük a két Ferrari szépen összedolgozott, így esélyt sem adtak Piastrinak az előzésre. Az egy kiállásos stratégia miatt a versenyzők nem győztek spórolni a gumikkal, egyedül a Magnussen feltartásáért büntetett ausztrál próbálkozott a McLarennel Sainz mögött – kevés sikerrel. Végül Russell bolygatta meg az élmezőnyt, amikor kiállt a 6. helyről, így az elévágás elkerülése miatt mindenkinek reagálnia kellett. [BANNER type="1"] A futam közepén úgy tűnt, Verstappen első helyét senki sem veheti el, ám a hajrához közeledve a McLaren feltámadt Norris alatt, és pillanatok alatt utolérte a címvédőt. Az 57. körre már 2 másodperc sem volt a két versenyző között, pedig néhány fordulóval korábban még Leclerc nézelődött a brit mögött. Az utolsó 5 körben Norris folyamatosan támadta a Red Bullt, de Verstappen éppen annyi gumit spórolt össze az élen, hogy ki tudta védekezni a McLaren támadásait – ez az eredményjelzőn 7 tizedmásodpercnyi különbséget jelentett. A pódium legalsó fokára Leclerc állhatott fel, Piastri futott be negyedikként, míg az igencsak szürke versenyt futó Sainzot ötödikként intették le. A két Mercedes egymás mögött ért be – Hamilton-Russell sorrendben – míg a gyatra hétvégét futó Pérez csupán a nyolcadik lett. A pontszerzők listáját a nagyot mentő Stroll és Tsunoda egészíti ki.
    [BANNER type="2"]
    A vb-pontversenyek állása 6 hétvége után (még 18 van hátra)
    Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
    1. Verstapen 161 1. Red Bull 268
    2. Leclerc 113 2. Ferrari 212
    3. Pérez 107 3. McLaren 154
    4. Norris 101 4. Mercedes 79
    5. Sainz 93 5. Aston Martin 44
    6. Piastri 53 6. RB Honda (VCARB) 20
    7. Russell 44 7. Haas 7
    8. Hamilton 35 8. Alpine 1
    9. Alonso 33 9. Williams 0
    10. Tsunoda 15 10. Sauber 0

    [BANNER type="3"]