Minek hátra kilátni Európában? Kupésabb lesz az itteni Sportage!

    0
    1
    1993 óta létezik a Sportage, de olyan még sose fordult elő, hogy az európai karosszéria különbözött volna a többi piacra szánt változattól. Sajnos a skiccek szokás szerint eltúlzottak, egyértelmű például, hogy nem lesz rajta háromszor akkora felni, de emiatt az is lehet, hogy hátul sem lesz végül ekkora a változás.

    Ott ugyanis egy új, vastagabb C oszlopot, hosszabbnak tűnő hátsó ajtót, illetve jóval kisebb üvegeket jósolnak a rajzok.

    Az esztétikának ez biztosan jót fog tenni, de félő, hogy praktikum szempontjából hátrányba kerülünk, főleg, ha valami „furcsa fétis gyanánt hátrafelé is szeretnénk kilátni a kocsiból. Mindemellett az is biztos, hogy a hátsó ajtó nem lesz nagyobb, csak annak fog tűnni, a tengelytáv ugyanis szinte biztosan rövidebb lesz a nemzetközi változat 2,75 méterénél. A legújabb Hyundai Tucsonéhoz hasonló, konnektoros hibrid hajtásláncot is kap majd, ami egy 1,6 literes benzinmotort és egy 66,9 kilowattos elektromos motort feltételez, 13.8-kWh kapacitású lithium-ion akkucsomaggal karöltve. Még idén szeretnék megkezdeni a forgalmazást a koreaiak, úgyhogy szeptember elsején virtuálisan már bemutatják, élőben viszont majd csak a Müncheni Autószalonon láthatja meg a világ. [BANNER type="1"]