Miniszteri autó harmadár alatt – Audi A6 használtteszt

    6
    3

    Nem mai darab az előző generációs A6, de még nem is túlzottan koros, maga a széria 2004 végén jelent meg az olasz mesterdizájner, Walter de’Silva által rajzolt, a tavaly debütált utód alakját is meghatározó formájú karosszériával. Hogy az A6 jó autó, azt nem csak ország- és cégvezetők, bankárok, illetve üzletemberek gondolták így, hanem a Világ Év Autója (World Car of the Year) zsűritagjai is, hiszen ők a 2005-ös győztesnek ítélték. Az elegáns limuzin (és kombi, valamint azon alapuló, emelt hasmagasságú, csakis légrugós futóművel kapható allroad quattro szabadidő-autó) még nem lett a „kopaszok” jellemzője, maradt a higgadt üzletembereké. Ára alapján sem lehet „lecsúszott autó”, a Használtautó.hu adatbázisában a cikk írásakor található 416, gyári kódja alapján C6-os A6-osok átlagára 5 695 782 forint, a legolcsóbb – hazai papírokkal rendelkező, nem törött, de vélhetően valahai bérautó – példányt 2,7 millióért adják. Kínálat bőven van, akadnak légrugósok, hazai és külföldről származó példányok szép számmal. Mi egy hazai, vezetett szervizkönyvvel rendelkező, még nem egész 6 éves, 138 ezer kilométeres példányt kaptunk kipróbálásra az Autó Néró Rómaitól.

    Már az is sokat elmond a középkategóriások között szerény, évi 23 ezer kilométert futott példányról, hogy nem a kereskedés udvarára, hanem kiállítótermébe állított darabról van szó. Gyári fényezésén csak egy-egy minimális karcolás látható. Mondjuk művészet is lenne parkolási sérülést szerezni az elöl-hátul radaros, a méretes, színes központi kijelzőn ábrával is segítő parkolórendszerrel. Persze ne feledjük, sokaknak így is sikerül, másoknak pedig kívülállók okoznak nem ritkán. A krómkeretes oldalablakokkal csaknem 5 méteren nyújtózó limuzinnak azonban nem csak lemezei épek, még a 2008-as frissítés előtti formája is kellően modern. Látszik rajta, hogy nem mai darab, de megjelenése óta annyira keveset változott az A6, hogy a frissítéseket nem ismerőknek nagyjából fogalmuk sincs arról, hogy mikori verziót látnak.

    Az autó állapota sem tükrözi 6 éves korát. Kívülről nézve nyugodtan lehetne csak 3 éves, belülről szintén. Fekete bőrkárpitján törések nincsenek, egyedül a sofőrülés háttámlájának külső szélén látszik némi kopás a ki-beszállások nyomaként. A kormány bőrhuzata kissé fényesedett, a váltóé nem, hiszen a fokozatmentes automatához sokat nem kell nyúlni. Van ugyan 7 programozott fokozata, sportprogramja, kézi kapcsolhatósága, de ezeket rendszerint minden tulaj/sofőr egy kezén megszámolható alkalommal próbálja ki, a multitronic váltó ugyanis a gázpedál jeleire is jól reagál, s az elsőkerékhajtású A6 azért nem a középkategória sportmodelljei közül való. Inkább józan utazólimuzin, annak viszont tökéletes. Ülései hosszú távon is kényelmesek, tág határok között állíthatók. Feltűnően széles az utastér elöl, s a lábhely is méretes, hátul szintúgy. Az A6 hosszú távú kényelméről nem ezen használtteszt, hanem egy 2008-as példány győzött meg, amivel 1 hét alatt mintegy 1500 kilométert tekertem le, ebből 1200-at 15 óra alatt – csak mert belefutottam egy másfél órás dugóba a német autópályán. Tényleg olyan autóról van szó, amivel kellemesen lehet utazni, csendes, elöl kettős-keresztlengőkaros, hátul multilink futóművével, az akkori és a mostani tesztautón is lévő 16 colos, alufelnire húzott ballonos abroncsokkal kellően kényelmes, precízen irányítható, 546 literes csomagterébe sok cucc fér. Fontos, hogy újkori jellemzőinek sora, csendes futása, kényelme ezen használt példánynál is megvan.[BANNER type="1"]

    Az A6 szerteágazó, négy- és hathengeres dízeleket, közvetlen befecskendezésű, idővel turbóval vagy kompresszorral táplált benzineseket is kínáló motorpalettájáról vágyottnak aligha nevezhető a 2.0 TFSI-nél csak kevéssel erősebb, 177 lóerős 2,4-es V6-os. Vezetve azonban ennek is megvan a zamata: hangja alig van, ami pedig mégis, az bársonyosan finom. A 138 ezer kilométer bejáratásnak tűnik csak számára. Karbantartás szempontjából egyszerűsíti az életet, hogy nincs közvetlen befecskendezés, nincs feltöltő, a vezérlés pedig láncos. A 230 Newtonméter csúcsnyomaték nem sok, az viszont, hogy 3000-5000 1/perc között folyamatosan jelen van, már kellően meggyőző. Ha padlógázt nyomunk, a fokozatmentes multitronic e tartományban dolgoztatja a motort, s panasz az A6 menetdinamikáját alig érheti, a 100 km/órára gyorsulás 9,2 s, a végsebesség 226 km/óra. Ha azonban higgadtan vezetünk, 90 km/órás tempó 2000 1/perc alatt futható, s autópályán, 130 km/óránál sincs nyugalmi helyzetben 3000 felett a fordulatszám, ami benzines motortól igencsak jó.
    Audi A6 2.4 multitronic, 2006 alkatrészárai
    Hátsó kipufogódob 113 160 Ft – gyári
    Első fékbetét 9 780 Ft/db – Roadhouse
    Első féktárcsa 14 210 Ft – Brembo
    Hátsó lengéscsillapító 16 760 Ft/oldal – Sachs
    Fényszórókapcsoló 27 370 Ft – gyári
    Olajszűrő 3 130 Ft – Mann-Filter

    Forrás: Zs+U Kft.

    Míg újonnan egy bőrkárpitos, automata váltós, V6-os motorral szerelt, azaz a kipróbált használthoz hasonló A6-os ára a 15 millió forintot súrolja, s alapváltozatával is 13 millió forint feletti, a 6 éves autó nem egész harmadárért, 3 999 000 forintért kapható meg. Hazai szervizkönyvvel alátámasztott, az állapot által is tükrözött, az évek során szépen eloszlott futásával kellően érdekes példány lehet azoknak, akik inkább a dízelekénél szerényebb mértékű karbantartási rizikót, mint alacsony fogyasztást szeretnének. A gázolajosakkal szemben kétségtelenül jelentősebb étvágyú, de magas nyomású befecskendező-rendszer, kettős tömegű lendkerék vagy turbó hibájával sem fenyegető benzines gyári vegyes fogyasztási értéke 9,8 l/100 km, étvágya sok elő- és kevesebb belvárosi futással azonban 9 liter környékére, országúton akár 7 literre is leszorítható, csakis belvárosban persze 14 liter is elérhető vele. A még szívócső-befecskendezésű hathengeres akár LPG-üzeműre is átalakítható (akár 200 ezer forintért is található ajánlat a hathengeres motorhoz), úgy pedig akár a dízelekkel azonos vagy még kedvezőbb üzemanyagköltséggel üzemeltethető.

    A kényelmes, tágas, jól összerakott autót keresőknek érdemes kalkulálniuk az A6-tal. A sokféle, akár temérdek extrát kínáló használt példány közül mindenképp állapot alapján érdemes választani. A szervizkönyv, de főként a megkíméltség többet ér, mint mondjuk egy utólag is olcsón megkapható kihangosító vagy a szintén az MMI kijelzőjéhez illeszthető navigáció. Az akár 6-7 éves autóknál azzal is számolni kell, hogy az elvileg kényelmesebb futást ígérő légrugó helyett jobban beválhat a ballonosabb abronccsal szinte ugyanolyan kényelmet adó, de szervizelés szempontjából is igénytelenebb acélrugó. Vannak persze olyan felszereltségelemek, amelyekről kár lenne lemondani, s a fokozatmentes automata váltó például ilyen, így a próbált példány bizony szimpatikus, szemlére érdemes darabnak nevezhető.
    A tesztautót cikkünkhöz az Autó Néró Rómaitól (Budapest III., 11. főút, Tel: +36 1/4530704) kaptuk kipróbálásra, köszönjük! Fenti cikkünk a törvényi szabályzás értelmében fizetett hirdetés, habár az saját, a tesztvezetés során szerzett tapasztalataink alapján született, cikkünkbe sem az autót eladásra kínáló kereskedésnek, sem gyártójának nincs beleszólása. Noha a tesztelt autókat igyekszünk minél alaposabban kipróbálni és megtekinteni, azokon részletes műszaki átvizsgálást nem végzünk.
    Előző cikkKis crossoveren dolgozik a Renault
    Következő cikkMontrealban Hamilton fog nyerni
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    6 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Volt szerencsém ilyen 2.4-es mpi motorosnak hívott kocsival közlekedni simogatós gázpedállal valahol inkább azt mondom 8-9 között van a fogyasztása országúton a vegyes 10-11, a városi fogyasztás az a cikkben helytálló. Gazdaságtalan egy gép, bár tényleg előnyös lehet annak aki nem akarja szervizbe hordani a komolyabb motorokkal szerelt típusokat.

    2. „Valaki megmondaná, hogy az ilyen limuzinok, miért 50%-ban ezüstmetál színűek? Ennyire nyugdíjasok vették ezeket az autókat? Még a feketét vagy a fehéret is izgalmasabbnak tartom…”
      A mobile.de-n szin szerint is utána lehet nézni, és ez Magyarosrszágon is hasonlóképen alakul.
      17411-ből
      fekete 7311
      szürke 4051
      ezüst 2476
      kék 1780
      fehér 788

    3. Jó autó, de automata pártiként mondom, hogy nem mernék multitronicot venni, rengeteg helyen olvasni, hogy hamar beadják a kulcsot és horribilis árban van a javíttatása a nyomatékváltókéhoz képest.

      Off:
      Valaki megmondaná, hogy az ilyen limuzinok, miért 50%-ban ezüstmetál színűek? Ennyire nyugdíjasok vették ezeket az autókat? Még a feketét vagy a fehéret is izgalmasabbnak tartom…