hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMit tehetünk, ha nem fogadjuk el a gyorshajtási bírságot?

Mit tehetünk, ha nem fogadjuk el a gyorshajtási bírságot?


Gyorshajtási bírságot kapott egy távolabbi, nem újságíró kolléga – minden infó róla korábbi cikkünkben. Szerencsére nincs komoly tapasztalatunk e téren, igyekszünk a szabályokat betartani, ám mivel mind gyakoribbak a sebesség-ellenőrzések, mind könnyebb belefutni egybe. Ezúttal egy kollégánknak is sikerült. A természetesen postai küldeményként érkezett határozat ijesztő, akkor is, ha úgy érezzük, a büntetés alapjául szolgáló fotó még az azon szereplő tempót megengedő szakaszon készült. Akinek nincs gyakorlata, az elsőre talán hozzánk hasonlóan át is futja azt, hogy „A határozat kézhezvételét követő nyolc napon belül bizonyítási indítványt terjeszthet elő, valamint élhet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A.§-ában meghatározott kimentés lehetőségével, melyek nem minősülnek fellebbezésnek. A hivatalos levélben ugyanis nem ez a kiemelt rész, szemünk önkéntelenül a vastag betűs részt is tartalmazó „A határozat ellen a közléstől számított tizenöt napon belül 5000 Ft illetéknek illetékbélyegen történő lerovása mellett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének címzett, de hatóságomnál előterjesztett fellebbezésnek van helye. részre ugrik. Ha jól értelmezzük, előterjeszteni tehát a feladóként látható Vas Megye Rendőrfőkapitányának, címezni viszont a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének kell a fellebbezést. Ugye világos, logikus? A kimentés egyszerűbb: ha igazolni tudjuk, hogy autónkat hivatalosan kölcsönadtuk, azt eladtuk, vagy azt esetleg eltulajdonították, s annak kapcsán már indítottunk eljárást.


[BANNER type="1"]
És mi az a bizonyítási indítvány, ami szintén ingyenes? A bizonyítási eljárásban gyakorlatilag még csak egy egyeztetésről van szó, ám ez felettébb fontos lépcső. Meg lehet nevezni, hogy a kapott határozat mely részével nem értünk egyet. Például, hogy nem annyi volt a sebességlimit, hogy autónk nem ott, nem annyival haladt, vagy akár azt is, hogy ott sem volt. Lehet kérni helyszínbejárást is, ahol mindenki szépen elmagyarázhatja álláspontját. Fontos, hogy nem csak a rendszám, az autó típusa is felismerhető kell legyen, különben akár azt is mondhatjuk, hogy nem is mi jártunk ott, hanem hamisított rendszámmal haladt ott valaki. A mérőautó koordinátáját, illetve a mért autó sebességét a felvétel tartalmazza, azon viszont lehet vitatkozni, hogy a bemért autó pontosan hol tartózkodott, s jelen esetben is pont ez a kétséges.


A bizonyítási eljárásnak természetesen nem a helyszíni szemle az első lépése, hanem a felvételek megnézése. Az autós a lakóhelye szerint illetékes kapitányságnál tekintheti meg a gyorshajtásról készített videofelvételt (amelyből kivágott fotókat mutat elsőként a rendőrség a gyorshajtás bizonyítására). Amennyiben az autó pozíciója azon sem egyértelmű, akkor következhet a helyszíni szemle, ha ott sem születik egyetértés, akkor a fellebbezés, már illetékkötelesen. Amennyiben ennek során igazolódik be igazunk, azaz a hatóság helyt ad a fellebbezésnek, akkor azon túl, hogy a bírságot nem kell megfizetni, az illeték összegét is visszatérítik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

19 HOZZÁSZÓLÁS

  1. [i]„Én sok sikert kívánok bizonyítási eljáráshoz, de sajnos…… szerintem elég kicsi lesz az esély a győzelemhez.”[/i]
    Ehhez kétség nem fér, ugyanis [b]„lejt a pálya”[/b] a rendőrség javára minden esetben, és nem csupán gyorshajtási ügyekben, hanem minden téren, mivel saját berkek belül zajlanak az események (beleértve az ügyészséget is).

  2. Csak hogy előre tisztázzam, én sem örülök a rendőrség több helyen is értelmetlenűl mérésével, de ezen a szakaszon én is nap mint nap elhajtok. A cikkek olvasása után jobban megfigyeltem a táblát és a környezetet is. Én sok sikert kívánok bizonyítási eljáráshoz, de sajnos a 127-es sebesség pont a tábla vonalában készűlt (az autó bal oldalánál található asztalt a állított műanyag oszlopból lehet látni), így szerintem elég kicsi lesz az esély a győzelemhez. Remélem a további fejleményekről is olvashatok még cikket.

  3. Após megnyert egy ügyet… kb 100m-el a tábla előtt lőtték le 131-el, és a videón látszott is, hogy mikor a táblához ért már csak 102-vel ment… 6 hónapban telt csak. 😉 Ő is kérte a 15mp-es videót + helyszíni szemlét.
    Nem reménytelen emberek!

  4. Nem bíztatok senkit, mindenki döntse el maga, hogy… – de már írtam.

    Szerintem nagyon jó lett pár év óta a rendszer, mert ugye min. 15, 20 km/h-t rászámol… Aki sír emiatt az tuti notórius szabálysértő! Mindezért kár ezen a témán látványosan siránkozni, hiszen ennél szinte már csak a sebességhatárok eltörlése lenne jobb!
    Magyarország, így szeretlek! 🙂

  5. Két dolgot ketté kellene végre választani kedves véleményalkotók!
    1. a szabályokat be kell tartani
    2. a szabályokat lehetetlen betartani

    Mindkét kijelentés ténykérdés. Mint ahogy az alábbiak is:
    – ne biztassunk már a szándékos szabályszegésre senkit, pusztán, mert „megéri” (Colie)
    – ne hetvenkedjünk már azzal, hogy szándékosan szarunk a szabályokra (menőmanó)

    És egy tanács: tábla elé mérnek, ami bizonyíthatatlan. Tessék észnél lenni!

  6. Aki próbál szabályosan közlekedni és betartani minden hülye sebességkorlátozást, az jogosan kap agyvérzést egy véletlenül elnézett és be be nem tartott limitből adódó minimum 30.000-es csekktől.
    Én nagyon nem tartozom ebbe a csoportba, de el tudom képzelni a bosszúságukat. Ezt szerintem nem lehet számukra ilyen „számításokkal” elfogadhatóvá tenni.

  7. Érdemes mindenkinek utána számolnia; ha minden évben kap egy 30ezres bírságot és kb. 300 napon át közlekedik, de minden nap egyszer átlépi ‘véletlenül’ sebességhatárt, akkor 1 eset 100 Ft. Szerintem ez így (is) tisztán megéri!
    ( A többségnél ez persze inkább

  8. Nem derül ki a cikkből, hogy a szóban forgó újságíró él-e a kimentés vagy a bizonyítási eljárás lehetőségével. Ha igen, kíváncsi lennék, milyen alapon, hiszen a korábbi cikkből egyértelműen kiderült a felelőssége.

  9. Bizony-bizony. Nem a táblánál kell nullához konvergáló időintervallum alatt sebességet változtatni, hanem mire a táblához érünk, már a tábla által előírt sebességgel kell haladni. Vagyis már a tábla észlelésekor vagy a korlátozó táblától a lassításhoz szükséges biztonságos távolságra el kell kezdeni a lassítást. Ilyen 1xű, legalábbis az én olvasatomban. Nem is volt eddig problémám ILYEN téren. Egyéb, sunyi módon persze lőttek már le, de elfogadtam és befizettem a közösbe.

  10. Nem csak a magyar rendőrök, hanem a logika is azt „mondja”, hogy a táblától maximum a megengedett sebességgel szabad haladni. Nem azt jelzi, hogy innen kéne elkezdeni lassítani. Lassítani már előbb kell annak, aki komolyan veszi a sebességkorlátozásokat. Fordítva ülsz a lovon!

  11. [b]Csak szólok, a cikkből egyértelműen kiderül, hogy a Rendőrség egy kockát küld ki, amiről nem bizonyítható, hogy előtte vagy utána történt az eset, s innen folytatódik a videós vizsgálat![/b]
    Az igaz, hogy a kocsi a tábla mellett elhaladva a tábla által jelzett sebességkorlátozást átlépve halad, de az is, hogy a tábla szerint lassításba kezd.
    Csak a magyar rendőrök képzelik úgy, hogy a fizika törvényei nem vonatkoznak a Földi inercia rendszerben, s minden autó egy pillanat alatt képes 130 helyett 100 majd újra 130 Km/ó sebességgel haladni, mindenféle köztes átmenet nélkül. 😀

  12. Csak szólok, hogy a 123-as mérés képén jól látszik, hogy az autó annál a kandeláber köznél jár, ahol a dupla korlát felső véget ér, és az már a 100-as tábla hatálya alatt van. A 127-es képen is ki lehet sakkozni, hogy a 100-as táblát épp az autó takarja el, és már elhagyta.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular