kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMódosul a KRESZ a tanévkezdésre

Módosul a KRESZ a tanévkezdésre

Tilos a gyerekszállító buszok melletti elhaladás, józanodhat az iskolák előtti sebességlimit, egyértelmű a gyerekülések szabályzása.


Régi vitára tesz pontot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint hamarosan megjelenő és a kihirdetés napjától hatályos KRESZ-módosítás, mellyel az iskolakezdéshez időzítve tenne egyértelművé, illetve illesztene a „változó nemzetközi rendelkezésekhez néhány, a gyermekek közlekedésének biztonságát szolgáló előírást az NFM.


A módosítás új szövegezéssel teszi egyértelművé, hogy gyermekbiztonsági rendszer (közismertebb nevén gyerekülés) az első utasülésre is szerelhető, háttal azonban csak akkor, ha az üléshez nincs légzsák vagy az ki van kapcsolva. Egy másik pontosítás félreérthetetlenül rögzíti, hogy a „Gyermekszállítás” táblával megjelölt autóbuszt párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten (pl. hagyományos kétszer egysávos úton) a gyermekek be- és kiszállása közben kikerülni vagy a szembe jövő forgalomnak mellette elhaladnia tilos. A korlátozás időtartamát a vezető az összes irányjelző (vészvillogó) működtetésével jelzi.



Tavaly május óta a „Gyermekek” tábla alatti kiegészítő jelzőtáblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A friss előírások szerint egy másik kiegészítő tábla jelölheti azt az időszakot, amelyben a korlátozás érvényben van. A főként iskolák környékén használt táblák így a tanítás kezdetének és végének reggeli és kora délutáni óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket. A nap egyéb időszakaiban az autósok a megszokott tempóban közlekedhetnek az érintett útszakaszokon.



[BANNER type="1"]
A hamarosan megjelenő új KRESZ az uniós szabályozás új elemként bevezeti az ún. i-Size (integrált univerzális ISOFIX) gyermekbiztonsági rendszerek használatának lehetőségét. A korszerű ülések előnye, hogy fokozott védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközésekkel szemben, rögzítési módjuk miatt beépítésük is könnyebb, kevésbé hibázható el. Egyszerűsödik az osztályba sorolás, a megfelelő terméket a gyermek magassága szerint választhatják ki a vásárlók. Az üléseken kötelezően fel kell tüntetni a magasságtartományt és maximális testsúlyt (ld. az alábbi példát a jóváhagyási jelre). A szeptember közepi átültetési határidőt tartva a KRESZ is alkalmazkodik a rendelkezéshez. Ez persze a legkevésbé jelentős változás, hiszen a kívánt jelöléssel már a legtöbb komolyabb gyerekülés rendelkezik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek