kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMosolygós arcot kapott a Fiat Dobló

Mosolygós arcot kapott a Fiat Dobló

A Fiat Dobló gyakorlatilag az átcímkézésével Amerika számára született Ram Pro Master City alapján újult meg.




Úgy újult meg a Fiat Dobló, hogy gyakorlatilag a belőle az amerikai piac számára épített Ram Pro Master City vonásait öltötte fel, pontosabban a frissített Dobló alapjául inkább az szolgált, mint a régi, 2009 végén megjelent sorozat. Nem csak a hűtőmaszk változott – az egyébként a korábbinál szélesebb, „mosolygósabb lett, hanem a lámpák formája és a lemezek egy része is új.






Friss a műszerfal is, pontosabban az amerikai verziókból – minimális módosítással – átemelt. További érdekesség, hogy csak a balkormányosak kapják azt meg, a jobbkormányosakba a jövőben is a korábbi kerül. A „balosak pedig immár dupla utasüléssel is rendelhetők lesznek, új kárpitok is akadnak, meg terepprogramos Traction+ ESP is. Fokozott zajszigetelést, a korábbi motorpaletta átdolgozásával jobb gázreakciót, szerényebb fogyasztást említ még a Fiat. Benzinesből továbbra is 1.4 (95 LE, 127 Nm), 1.4 TurboJet (120 LE, 206 Nm) szerepel, utóbbi akár kettős (benzin/CNG) üzemanyaggal is elérhető. Dízelből az 1.3 Multijet II 75-90, az 1.6 90, 100 és 105 lóerővel választható, a csúcsverzió a 2,0 literes 135 lóerős 320 Nm nyomatékkal. A benzinesek már most tudják az Euro6 emissziós normát, a dízelek csak a kötelezően előírt Euro5+ szintet.
[BANNER type="1"]



A frissített Dobló a korábbról ismert kétféle hosszúsággal, illetve tengelytávval jövőre érkezik a kereskedésekhez, legtakarékosabb verziói (1.3 Mjet II 90 LE és 1.6 Mjet II, 105 LE) 4,4 l/100 km vegyes fogyasztást, 115 g/km CO2 emissziót ígérnek. A Dobló alapjaira épülő, de „villámos arcú Opel Combo megújulásáról egyelőre nincs hír.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek