kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMosolyt fakaszt? Opel Corsa E 1.0 Turbo teszt

Mosolyt fakaszt? Opel Corsa E 1.0 Turbo teszt

Ötajtósként, legerősebb szentgotthárdi motorjával járt teszten a vadonatúj Opel Corsa E. Mosolygós az arca, de vajon vezetni is öröm?


Ismerős. Frankfurt környékén ősszel már vezethettem az új Corsát, ráadásul pont ilyen színben, pont ezzel, az erősebbik szentgotthárdi, egyliteres, háromhengeres, közvetlen befecskendezésű és turbós benzinessel. Bár a külföldi menetpróba nem volt túl hosszú, nem volt célom, hogy hozzám kerüljön a tesztautó, mindenki vezette a szerkesztőségből, mígnem végül csak nálam landolt. Nem is baj, mert többünk tapasztalata adódik legalább össze, én pedig még több élményt szerezhettem az új Corsával, amit sokan támadnak azzal, hogy majdnem olyan, mint elődje, a 2006-ban érkezett, azonos tengelytávú Corsa D. Nos, őket azért rögtön le kell hűtsem, a Corsa tényleg új, tényleg sokkalta jobb, mint a korábbi.[BANNER type="1"]



Nem nagyobb. Sokkal több teret mondjuk ne várjunk, hiába lett 2 centivel hosszabb a karosszéria, az utastér kvázi milliméterre azonos, s ezt nemcsak saccra mondom, hanem az alapján, hogy korábban a D-t is jól megmértem és most az aktuális E-t is. Viszont Opelék dizájnerei voltak olyan ügyesek, hogy az új formával, a belül is kivétel nélkül lecserélt, átrajzolt, kecsesebb berendezésnek köszönhetően teljesen új, a korábbinál tágasabb autóban érezzük magunkat. Komoly meccset vívtak a térért felelős szakemberek az ülések kényelméért felelősökkel. A korábbiaknál rövidebbek – átlagtermettel még épp elegendő méretűek – az ülőlapok. Nekem kényelmes volt az ülés, akadt azonban kolléga, akit nem nyert meg. Oldaltartás van, de csak enyhén, kisautós mércével én nem mondanám rossznak. Hátul nagy újdonság és jó pont, hogy az Isofix-csatlakozók külön házba kerültek, így könnyedén elérhetők, opcióként az első utasülésre is kérhető gyerekülésrögzítő.




Mindenhol jó, de legjobb otthon. Német utakon is kényelmesnek tűnt a Corsa (természetesen elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, a korábbihoz mérten természetesen jelentősen átdolgozott) futóműve, de azt a hazai próba, a nap mint nap, temérdek egyéb autóval is bejárt útvonalak után merem biztosan kijelenteni, hogy egészen komfortos. A keresztirányú úthibákon, fekvőrendőrökön persze tud egy picit ütni, de tényleg csak egy picit, a többi úthibát pedig egészen jól szűri. Menet közben mondjuk az úthibákon jól hallhatóan dobognak (főként a hátsó) kerekek, s menet közben is leginkább gördülési zajról lehet beszámolni, ám ennek sanszosan az az oka, hogy a motor nagyon halk, illetve a szél zaja is ki van zárva az autóból.



Zajszigetelt. A Corsa csendessége leginkább remek zajszigetelésének köszönhető, ha netán mélygarázsban húzzuk le a (még a csúcs Cosmo szintnél is csak elöl elektromos) ablakokat, akkor nem túl baráti motorhangot vehetünk észre, azért furcsa ez, mert amúgy nem halljuk a szentgotthárdi háromhengeres hangját, s rezonanciáját sem vesszük észre, mert kiegyensúlyozó tengelyének köszönhetően nincs neki olyanja. Döbbenetesen egyenletesen jár, alapjáraton mondjuk nem sokat, mert már nem sokkal indulás után is finoman leállítja üresjáratban, majd a kuplungra lépve újraindítja a stop-start.



Drága hazai szív. Büszkék lehetünk az Opel 1,0 literes turbós benzinesére, amit a szentgotthárdi Flex üzem készít. Szinte már alapjárattól terhelhető, 170 newtonméter nyomatékát 1800-4500 1/perc között folyamatosan hozza, így egészen jó menetdinamikát ad, 10,3 másodperc alatt mozdít százra. A váltásesedékesség-jelző nagyon korai felkapcsolásokra buzdít, de a motor tényleg elbírja az alacsony fordulatot. Városban is simán kapcsolható a hatodik fokozat, amiben 130 km/órás tempónál alig több mint 3000 1/perc fordulattal, csendben és egészen takarékosan autózhatunk. Akkor is 6 liter alatti az étvágy, miként a tesztátlag is ilyen lett: 5,9 l/100 km. Ez kedvezőnek számít, de meg kell jegyezni, aki folyamatosan ki akarja használni a motor teljesítményét, az nem ilyen szerény étvággyal fog szembesülni, ám ez gyakorlatilag minden motornál így van. Étvágyával tehát takarékos a szentgotthárdi turbós, de az ára – miként az Adam Rocks esetében is – igen tekintélyes. Az 1,0 literes, még csak 90 lóerős turbó 800 000 forinttal drágább, mint az alapnak számító 1.2-es 70 lóerős. Az 115 lóerős további 150 000 forinttal drágább. Ráadásul olyan alternatíva is létezik, mint az alapnál „mindössze 420 000 forinttal drágább 1.4 Turbo 100 LE, ami tehát 430 000 forinttal olcsóbb a tesztelt 115 lóerősnél, ami néhány deciliteres fogyasztási előnyével sosem fogja kitermelni felárát.



Extrákkal hódít. Nem a legjobb kisautó a Corsa, de sikerre ítélt. Orrán ott van Magyarország kedvenc autómárkájának emblémája, utastere finom, 250 000 forintért hatalmas nyitható tetőablak kérhető fölé, tolatókamerát is megjeleníteni képes méretes érintőkijelzőjén akár a csatlakoztatott okostelefonról futó BringGo navigáció is megjelenhet, mondjuk csakis az, így ez azért messze elmarad a MirrorLink funkciós fejegységektől, a BringGo nem egy Waze. Szerepelhet ülés- és kormánykerékfűtés, első-hátsó parkolóradar, táblafelismerő, ráfutásveszélyre és sávelhagyásra figyelmeztetés. Ezek mind praktikusak, ahogyan felettébb az lehet egy fagyos éjszaka után a 47 000 forintos fűtőszálas szélvédő vagy jobb időben a 199 000 forintért kérhető, a hátsó lökhárítóból kihúzható kettős kerékpártartó is.



Drága is, meg nem is. Ha azt nézzük, hogy az új Corsa legolcsóbban 3,5 millió forintért kapható meg, ha azt nézzük, hogy a tesztelt 115 lóerős 1,0 literes turbós a csúcs Cosmo felszereltséggel 4 973 000 forintba kerül, s a tesztautó bizony már több mint 6 millió forint lenne, akkor a Corsa bizony drága. Ha viszont megnézzük, hogy milyen vaskos árkedvezmények járnak hozzá már most, hogy milyen egyedi extrákat adhat, hogy kormányával, futóművével együtt egy kellemesen vezethető, akár négy felnőttnek is elegendő helyet adó autó, akkor az ára már rögtön emészthetővé válik. Mondjuk sajnos nem ezzel, az amúgy nagyon finoman dolgozó, takarékos és hazai motorral.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

21 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha már ilyen drága kisautó akkor inkább az új fábia kombi.Annyira megtetszett! Nem vagyok skodás de az új fábia kombi az bejön kinézetre 1.2 TSI motorral. Jajjj csatt a számra! Miről beszélek ? Új autót még egyszer soha.

  2. Nem „mesélni” akartam.(A rosszindulatú cinizmusod már nem újdonság nekem…)Mert a nejem könyvelő,és a családban már előfordult egy hasonló apeh-es „zaklatás” ami jó 6 hónapig tartott.Szerencsére nem lett belőle semmi büntetés.Leszámítva a kényszerből leszerződtetett adótanácsadónak fizetett százvalahányezer forintot és gyomorgörcsöt.Mellesleg mind a ketten 24 éve bejelentett munkahellyel rendelkezünk és tisztességgel fizetünk minden adóforintot a stadionok építéséhez.

  3. Az már szinte mindenhol tetten érhető, hogy az autók túl vannak árazva, de ez a „kis motor turbóval és nagy lóerővel” verzió az autógyártás zsákutcája. A Renault-nál már 2007-ben lehetett kapni 1,2 literes turbós 100 LE-s Cliót, de azzal 7 liter/100 km fogyasztás alatt nem lehetett közlekedni. Az ebben a cikkben szereplő fogyasztási értékek sem hihetők.

  4. Amikor mi „új” autót akartunk venni egy ismerős azt ajánlotta,hogy mielőtt bármit is tennénk beszéljünk egy adószakértővel(?).Na miután mindent átbeszéltünk erősen el kellett gondolkodnunk,hogy megéri-e az új autó a lehetséges herce-hurcát….

  5. [i]„…ma már az átlag magyar ember örül ha még valami fos kaját tud magának venni,hogy ne kopjon fel az álla”[/i]
    Hülyeség, Konkrétan nem igaz. Nézd csak:
    [url]http://de.statista.com/infografik/1528/laender-mit–den-meisten-rauchern-in-der-eu/[/url]
    Pedig nem olcsó hobbi….

    A többi meg teljességgel zagyva. Ez nem a te napod.
    😀

  6. Teljes mértékben igazat adok neked,a mai autók de legyen az bármilyen,teljesen túl vannak árazva.És igen ma már az átlag magyar ember örül ha még valami fos kaját tud magának venni,hogy ne kopjon fel az álla.Egyébként furcsa már az autó és autó közötti különbséges is eltörlődtek árban,régen pl egy kisautó kis motorral kis mérettel kevesebbe került mint mondjuk egy nagyobb méretű lépcsős hátú,pl mi anno a renault megane classicot meg vettül 3,5 millióért és még a csúcs változat ára sem olyan magassan mozgot mint a maiaké,addig unokatesómék meg vették a kisebb méretű autót aminek alig volt csomagtartója meg hely benne 2,2millió forintért.Na de mindegy emlékekből nem élünk meg,most ez van sajnos.

  7. Hogyne tudna hitelre autót venni bárki?
    Nem ez a baj, hanem hogy a korábban hülyén felvett hiteléből nem tud szabadulni. A két dolog viszont nem ugyanaz. Van autó hitelezés, nem is rossz, 2006-ban nem kellett volna 0-10% beugróval 10 éves futamidőre Wagon R-t venni deviza alapon.

  8. Többször írtam már,hogy kész,vége,egy sima mezei ember,új autót még hitelre sem nagyon tud venni!–Az Opelekkel és a többivel is úgy elszaladt a Ló,hogy annyit nem ér nekem,hiszen 2003-ban a Corsa három ajtós- 1.0-át, 2-millióért vettem hitelre,többet nem is ér,de ezt ma is megvenném ennyiért !–Sokan lefikáztak engem,amikor a Daciáról írtam,de ha valaki hosszú távra új kocsit akar venni,akkor csak ez az autó jöhet szóban a maga 2-millió körüli árával,de láttam,hogy megoszlanak a vélemények erről,én minden esetre ebben látom az ár-érték realitást és Magyarországra tök megfelel,hiszen egy ilyen Opelért vagy Skod Fabiáért nem fogok kifizetni 3-4-milliót,használt kocsim pedig volt már elég és nagyon nem akarok venni,a hátam közepe sem kívánja….. !

  9. Többször írtam már,hogy kész,vége,egy sima mezei ember,új autót még hitelre sem nagyon tud venni!–Az Opelekkel és a többivel is úgy elszaladt a Ló,hogy annyit nem ér nekem,hiszen 2003-ban a Corsa három ajtós- 1.0-át, 2-millióért vettem hitelre,többet nem is ér,de ezt ma is megvenném ennyiért !–Sokan lefikáztak engem,amikor a Daciáról írtam,de ha valaki hosszú távra új kocsit akar venni,akkor csak ez az autó jöhet szóban a maga 2-millió körüli árával,de láttam,hogy megoszlanak a vélemények erről,én minden esetre ebben látom az ár-érték realitást és Magyarországra tök megfelel,hiszen egy ilyen Opelért vagy Skod Fabiáért nem fogok kifizetni 3-4-milliót,használt kocsim pedig volt már elég és nagyon nem akarok venni,a hátam közepe sem kívánja….. !

  10. Nyilván nem ez a 6 misis variáció lesz az eladási listák élén. Az 1,4-es 100 lovas racionálisabb ha turbo kell, 90 lóval a sima meg még olcsóbb. Listaárból -500e első szóra. Normális kisautó 4 misi, középkat 5-től, ennyi. Haha 3,3 misis bemutatós Focus, ja van 3 db készleten egy éve és szabadulnának tőle…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek