hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapMost még drága, jövő hónapban sokkal olcsóbb lehet a Kgfb

Most még drága, jövő hónapban sokkal olcsóbb lehet a Kgfb

Az idei az első olyan év, amikor a biztosítók már év közben is hirdethettek módosított tarifát, ez azonban drágulást hozott. Az év végi kampány viszont újfent árapadást ígér.


Miként az a Netrisk közleményéből kiderül, a személyautók átlagos köteleződíja 2013 negyedik negyedévének küszöbére, azaz az év eleje óta mostanra 15 százalékkal drágult. Ez úgy lehetséges, hogy idén január elseje óta lett bevezetve a díjhirdetési liberalizáció, melynek nyomán a biztosítók már nem csak az év végi átkötési időszakban, hanem év közben is hirdethetnek friss tarifákat. Ezen módosításra azért volt szükség, mert a biztosításukat 2010 januárja óta kötöttek számára már nem az év vége, hanem a szerződéskötés napja az évforduló.
Májusban csúcson jártak a Kgfb-díjak, de mostanra is 15 százalékos emelkedés látható az év elejéhez mérten. Az év végi kampány állítólag 50 százalékos árapadást hozhat Májusban csúcson jártak a Kgfb-díjak, de mostanra is 15 százalékos emelkedés látható az év elejéhez mérten. Az év végi kampány állítólag 50 százalékos árapadást hozhat

Az év közben kötöttek számára egyelőre úgy tűnik nem hozott árapadást a díjhirdetési liberalizáció. A Netrisk Kgfb-index tanúsága szerint az átlagdíjak az idei tavasz derekán, egy jelentős díjemelkedés nyomán álltak be a 23 ezer forint körüli értékre, azóta – immár közel fél éve – ezen a szinten stagnálnak. Az év végi kampány azonban akár 50 százalékot megközelítő díjzuhanást is hozhat az évközi díjszinthez képest.

A különféle teljesítmény szerinti bontásból (kis-, közép- és nagykategória) kitűnik, hogy a legnagyobb növekedést az elmúlt kilenc hónapban a 150 kW feletti teljesítményű autók köteleződíja produkálta, amely minden bonus-kategóriában csaknem a harmadával drágult.


A háromnegyed év alatt látható drágulás ellenére a féléves adatokhoz képest azonban jelentős korrekciók zajlottak le az egyes szegmensekben. Míg félévkor még minden teljesítménykategóriánál a B10-es besorolású autóknál észlelhettünk nagyobb mértékű (a nagykategóriánál például közel 60 százalékos) díjemelkedést, mára ez a tendencia mindenhol megfordult, és ismét a kedvező kártörténeti besorolású járművek preferálását tapasztalhatjuk.


Aktuális átlagdíjak és a változás mértéke a teljesítmény és a kártörténeti besorolás szerint (2013. szeptember 30-i hét)






































A0 B10
Átlagdíj Változás (%) Átlagdíj Változás (%)
Kiskategória (-75 kW) 24 812 Ft 12,40% 10 666 Ft 6,24%
Középkategória (76-150 kW) 31 378 Ft 13,05% 13 446 Ft 7,17%
Nagykategória (151- kW) 40 148 Ft 33,21% 18 291 Ft 31,82%




„A időszak elején tapasztalható aktív kísérletezést követően a díjstruktúra viszonylag állandósult” – értékeli az elmúlt hónapok fejleményeit Sebestyén László, a Netrisk vezérigazgatója. – „Az év eleje óta összesen 44 tarifaváltoztatást jelentett be a piacon szereplő 15 biztosító, ezek több mint felére azonban még a március-áprilisi időszakban került sor.”
[BANNER type="1"]
Mindent borítani fog a kampány


Az idei (év végi) kötelezőkampányban még mindig a hazai gépjárműállomány több mint fele, kétmillió jármű érintett: ennyi kötelező biztosításnak az évfordulója esik az év végére. Továbbra is intenzív lesz tehát a kampány, amelynek során a Netrisk várakozásai szerint idén is mintegy 400-450 ezer biztosítóváltásra kerül sor. A 2010-es csúcsévben még 1 millió felett volt az átkötők száma, ám ma már az autók jelentős része év közben köti át biztosítását, illetve az évek alatt apadt díjak mind kevesebbeket késztetnek átkötésre. Ez új tendenciát is beindított: ma a társaságok már mind jobban versenyeznek szolgáltatásaikkal is.


A kampány időszakára a legtöbb biztosító várhatóan új díjtarifát hirdet majd, melyet az utolsó pillanatig igyekszik titokban tartani. Így az új díjakról várhatóan a jogszabály által biztosított legkésőbbi időpontban, november 2-án értesülhetnek az érintett autósok, akiknek ezt követően csaknem egy hónapjuk lesz eddigi biztosításuk felmondására.


A kiélezett kampány hatására az időszak során kötött szerződések átlagdíja ismét jóval az évközi díjak szintje alatt, várhatóan 12-13 ezer forint körül alakul majd, ami a tavalyi kampányidőszakban kötött szerződések átlagdíjánál ugyan kissé magasabb, de a Kgfb-indexben időszakosan így is közel 50 százalékos zuhanást okozhat majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek