hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMotorfelújítás? Olcsón is van jó alkatrész. Itt a Moto Parts

Motorfelújítás? Olcsón is van jó alkatrész. Itt a Moto Parts

Ha eljön a motorgenerál ideje, akkor egyet tehetünk: korrekten csináltatjuk. A jó alkatrészek nem feltétlenül drágák, mutatja a Moto Parts.




Korábban már írtunk arról, hogy nem feltétlenül tragédia, ha eljön a motorgenerál ideje, illetve szükségessége. Alapszabály azonban, hogy műhelyből csakis olyat érdemes választani, ami valódi garanciával végzi a munkát, s azt is ajánlott megkérdezni, hogy a komolyabb gépmunkákat, például a hengerfej-köszörülést vagy a síkolást hol, és kivel végeztetik. Ezeket ugyanis jellemzően nem házon belül oldják meg a szervizek, még a nagyobb műhelyek, vagy a márkaszervizek sem.



Ma már sok esetben nem is köszörülik, illetve síkolják, hanem cserélik a hengerfejet is, ahogyan számos egyéb motorikus alkatrészt is egy felújítás során. Az alkatrészek kapcsán pedig legalább annyira fontos, hogy minőségiek legyenek, mint a javítások, illetve a szerelési munkák kapcsán. A jó pedig messze nem biztos, hogy drágát jelent, ahogyan sajnos sok esetben a drága sem egyenlő a megfelelő minőséggel. Ahol azonban van gyakorlat motorfelújítás tekintetében, ott van tapasztalat az alkatrészek megfelelősége, illetve minősége kapcsán is. Így aztán, ha valahol, akkor az „ipart” már négy nemzedéknyi múlttal űző Fortuna Bt. csapatánál van tapasztalat és tudás arról, hogy melyik alkatrész számít tartósan jónak, s az nem is titok, hogy az évtizedek során ők is nem egyszer összefutottak silány darabokkal. A tapasztalatot természetesen nem csak a felújított motorok adják, a cég az általa forgalmazott alkatrészeket folyamatosan vizsgálja, hogy ügyfelei nehogy rossz példányokat kapjanak.
Példa a remek árakra: Volkswagen 1.9 TDI hengerfejet tavaly szelepvezetőkkel együtt el lehetett csípni 55 000 forintért Példa a remek árakra: Volkswagen 1.9 TDI hengerfejet tavaly szelepvezetőkkel együtt el lehetett csípni 55 000 forintért

Az ügyfelek persze jellemzően nem csak, illetve nem elsősorban a minőségre, hanem az árra érzékenyek, így tehát a Fortuna Bt-nél is kénytelenek nézni azt is, amikor egy-egy motor felújításához válogatnak alkatrészeket. Az évek során nem csak a hazai, illetve az európai márkák, hanem a világ legtöbb gyártójának termékeit megvizsgálták, s így bukkantak a Moto Partsra, mely korrekt áron is korrekt minőségűnek bizonyult, csak egyetlen probléma volt termékeivel: néhány éve Európában még nem voltak kaphatóak.
[BANNER type="1"]
Négy dugattyú gyűrűkkel együtt 100 000 forintért a Ford 2.0 TDCI motorjához Négy dugattyú gyűrűkkel együtt 100 000 forintért a Ford 2.0 TDCI motorjához

A már a Facebookon is követhető Fortuna Bt. azonban nem csak azt érte el, hogy Európában is árusított legyen a Moto Parts, hanem a gyártótól megszerezte a márka nemzetközi, európai forgalmazási jogát is, így 2011-ben külön részleget hozott létre a Moto Parts termékcsalád forgalmazására. Ezen márka termékeiből ez, az eredendően Mezőszilas-központú, de ma már budapesti telephellyel is rendelkező cég látja el (napi többszöri kiszállítással) a nagyobb alkatrész-forgalmazókat szerte Európában, de közvetlen partnereit is, s azt a kuncsaftot sem hajtják el, amelyik csupán saját autójához keres alkatrészeket.
Opel 1.7 CDTI: 57 000 forint hozzá négy Moto Parts dugattyú gyűrűstül Opel 1.7 CDTI: 57 000 forint hozzá négy Moto Parts dugattyú gyűrűstül

Nem csak keresni, követni is érdemes a céget, például a Facebookon, ugyanis időnként egészen különleges akciókat is kínálnak. A múlt évben például volt olyan időszak, amikor Volkswagen 1.9 TDI hengerfejet szelepvezetőkkel együtt el lehetett csípni 55 000 forintért, alig többért, 57 000 forintért pedig volt 4 darab dugattyú dugattyúgyűrűkkel az Opel 1.7 CDTI motorjához, ugyanez 100 000-ért a Ford 2.0 és 2.2 TDCi-jéhez. Ami pedig a felfoghatatlan kategória volt, az az említett készlet a 2005-től gyártott Suzuki Swift 1.3-asához 28 800 forintért. Ha tehát motorfelújításra kerül sor, a megfelelő alkatrész, illetve alkatrészforrás komoly megtakarítást eredményezhet, s ebben partner a Moto Parts alkatrészekkel a Fortuna Bt.
Egy szinte hihetetlen ajánlat: négy gyűrűzött dugattyú 28 000 forintért a Suzuki Swift 1.3-as motorjához Egy szinte hihetetlen ajánlat: négy gyűrűzött dugattyú 28 000 forintért a Suzuki Swift 1.3-as motorjához

De nem csak motorfelújítás, hagyományos karbantartás és szervizelés kapcsán is érdemes a Fortuna Bt-re, illetve a Moto Parts márkákra gondolni. Ami pedig a legértékesebb, az a Fortuna Bt. tapasztalata, amit ingyenesen is szívesen megosztanak, így akár csak egy telefonhívás erejéig is javallott a céget felkeresni, ha autónk motorjának akár nagyobb szervizelése, javítása, vagy akár már felújítása következik. Spórolni lehet velük, hiszen közvetlen forgalmazóként a Moto Parts alkatrészeiből – és számos egyébből is – a legjobb árakat tudják adni, s négy nemzedéknyi múltjukkal azt is tudják, hogy mihez miként érdemes nyúlni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek