hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNagy durranást ígér idén a használt autók piaca

Nagy durranást ígér idén a használt autók piaca




Az idei év elejével befejeződött az elmúlt években elsősorban használt autókra nyújtott hitelekben komoly szereplő Banif és lakáscélúakat leszámítva minden egyéb fogyasztási hitelt kínáló Cofidis fúziója, aminek köszönhetően a francia hátterű vállalat 2017-re az egyik legszélesebb kínálattal rendelkező pénzintézetté vált a fogyasztási hitelezés terén. Az új cég természetesen piacot is kutatott, az NRC-vel készített közel 70 autókereskedés közreműködésével és a lakosság körében végzett felmérés szerint az idei év a használtautók éve lesz.
Az aktív lakosság negyede vett már fel autóhitelt, 6 százaléka ma is törleszt, közel fele nem elfogadhatónak tartja a konstrukciót Az aktív lakosság negyede vett már fel autóhitelt, 6 százaléka ma is törleszt, közel fele nem elfogadhatónak tartja a konstrukciót

[BANNER type="1"]
Míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig a lakosságnak idén már 14 százaléka tervez új autót vásárolni. Persze meg kell jegyezni, a magánvásárlók 86 százalékának csak használtra futotta tavaly. Idén azonban egy hajszálnyit többen, már 15 százaléknyian számolnak új autóval, mármint az egyáltalán autót vásárlók közül. Az autópiachoz persze még többeknek, a lakosság mintegy ötödének van köze, a vásárlók fele jellemzően el is adja korábbi autóját, a maradék rész új belépő, illetve az autóját a családban tovább örökítő.
Szomorú üzenet, a magánvásárlók 86 százaléka használt autót vett tavaly Szomorú üzenet, a magánvásárlók 86 százaléka használt autót vett tavaly

Változatlan, hogy a vásárlók zöme 5-10 (41%), illetve 10-15 éves (33%) autót keres, jellemzően 500 ezer és 1 millió Ft értékben, az itthon legnagyobb példányszámban futó márkák, azaz az Opel, a Suzuki, a Volkswagen és a Ford modelljei közül. Bár a vevők legtöbbje az előbbi árkategóriát preferálná, a legtöbb ügylet jóval magasabb összeggel, az 1-3 millió forintos ársávban köttet, akár hitel segítségével. Miként arról múlt héten a Lízingszövetség adataival beszámoltunk, tavaly a magánvásárlók 23 százaléka vásárolt finanszírozás segítségével, a Cofidis felmérése szerint az autóhitel az egyik leginkább elfogadottabb hitelcél, idén már a vevők 35 százaléka tervezi, hogy nem készpénzre vásárol autót – köszönhetően annak, hogy a soha nem látott módon kedvező forinthitelek hatására mára megfordult a válság után kialakult hitelellenes attitűd.
Árérzékeny piac vagyunk, a vevőknek a legfontosabb az autó ára, csak azt követően jönnek az egyéb jellemzők Árérzékeny piac vagyunk, a vevőknek a legfontosabb az autó ára, csak azt követően jönnek az egyéb jellemzők

Sok autóhiteles persze így sincs, a lakosság 6 százaléka törleszt autóhitelt a felmérés szerint, a vásárlóknak pedig bár a fele alapvetően saját forrásból tervezi az autóvásárlást, harmada fontosnak tartja az autóhitelek elérhetőségét, 35 százalékuk eleve hitelből tervezi az autóvásárlást. Utóbbi jelzi, hogy már a tavalyi évhez képest is jelentős bővüléssel kecsegtet az autóhitel-piac. Mind többen nyitottak használt autónál is a hitelre, ami persze sokszor macerás, de járulékos haszonként a vevő számára biztonságot is adó: a finanszírozó sokszor az átlagosnál alaposabb átvizsgálást ír elő és fedez akár saját maga. Persze ne legyenek kétségeink, a vevő úgyis megfizeti mindazt a teljes konstrukcióban, de legalább kevésbé esélyes, hogy nagy összeggel, az autóval átverik.
A vevők több mint fele tart a külföldi autóktól, még többen az óratekeéstől A vevők több mint fele tart a külföldi autóktól, még többen az óratekeéstől

Vajon mit néz a magyar vevő autóvásárláskor?

A Cofidis felmérése nem csak azt nézte, hogy miből vesznek autót honfitársaink, hanem azt is, hogy mi alapján választanak. Az 5 legfontosabb szempont az autó ára, műszaki állapota és műszaki vizsgájának érvényessége, fogyasztása és persze a kilométereinek száma. Csak ezeket követően említették az autó korát, külső esztétikai állapotát, javításmentességét, szervizkönyvét, illetve azt, hogy milyen üzemanyag hajtja. A legkevésbé fontos szempont, hogy külföldről hozták-e be vagy hazai, hogy kereskedés vagy magánszemély kínálja, illetve az autó színe és a hozzá elérhető hitelkonstrukció sem fontos – egyelőre. Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezetője azért elárulta, hamarosan az olcsó használtautókhoz közvetlenül a kereskedésekben, a lehető legegyszerűbben igényelhető konstrukciót terveznek bevezetni. Ez sok esetben segítség lehet az autóvásárlásban, hiszen legtöbbször nem a legolcsóbb autóval járunk a legjobban, a drágábbra viszont sokszor nincsen pénz, ilyenkor jön jól a kiegészítés.
Amennyiben hitelfelvételre kerül sor, a kamat mértéke után legfontosabb a gyors és egyszerű adminisztráció, a kereskedők szerint az elbírálás gyorsasága a döntő Amennyiben hitelfelvételre kerül sor, a kamat mértéke után legfontosabb a gyors és egyszerű adminisztráció, a kereskedők szerint az elbírálás gyorsasága a döntő

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Cím-kérdés miből…
    Azt nem kérdezik-nézik hogy KI VÁSÁROL ! A szegény ember csak öreg autót /ha/ tud vásárolni amit igazságtalanul már szmog meg más miatt ki is tiltanak. Akik vásárolnak azok maffiavezérünk barátai mint polgármestre aki tavaly is sok 100 milliárdot kapott. Az ilyenek biztos hogy nem használtautót vásárolnak

  2. Illetékes elvtárs leszarja, mert a mi pénzünkön céges Audi (és sofőr) viszi a seggét.

    Hogy a a fene enné meg a jó dogát, amikor dicsérik magukat az én pénzemen !

    „Elvtársak” ! Itt valami nagyon el van b@szarintva…….

  3. Illetékes elvtárs leszarja, mert a mi pénzünkön céges Audi (és sofőr) viszi a seggét.

    Hogy a a fene enné meg a jó dogát, amikor dicsérik magukat az én pénzemen !

    „Elvtársak” ! Itt valami nagyon el van b@szarintva…….

  4. Szomorú, hogy 15 éves autót is hitelre terveznek vásárolni az emberek. Felelős hitelező cég nem is tenne ekkora baromságot, hogy nulla értékű ingóságra ad pénzt. Jó, persze tudom, majd elárverezik a lakást a fejük felől ha nem fizeti az uzsorapénzt, de ez nagyon nem normális.

  5. Ebben az országban van a nyugat roncstelepe. Az M1-es tele van a 10-en éves autókat hurcolászó trélerekkel.
    Az új autókat pedig nem belföldre viszik a kamionok, hanem: jellemzően nyugatra és északra.
    Jah igen,,,ott a munkanélküliből is tudják a hiteleket fizetni….

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular